Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - LÁTÓHATÁR - František Miko: Érték és kommunikáció

latban is hivatkozhatunk. A tanulmány egy kortársi költemény elemzése orvén mutatja be az olvasó élményének és a kifejező kategóriáknak megfeleltethetőségével, egymásra vonatkoztatásával a stílus értékkifejező lényegét. Fordításában ugyan a vers értelmezésének taglalásakor magyar tolmácsolásához igazodtunk, mivel azonban a vers tolmácsolását az eredeti alapján azonosítható s a dolgozatban részletezett kifejező kategóriák vezérlik, a rávonatkoztatott elemzésnek sem kell eltérnie a tanulmányba foglaltaktól. A tanulmány ekképpen teljes egészében lefordítható. Más szóval: az adott versfordítás nyelvi kitevőiben kimutatható s azokhoz kötődő fordítás-eltérések a stílus szempontjából az eredetivel azonos funkción, kategórián belüliek, s így értelmezésük a magyar fordításban az eredeti szövegezés szerintivel megfelelő mértékben egyezik [a „szó szerinti” eltérést a fordítás szövegében szögletes zárójelbe helyezéssel, az eredetit pedig ilyenkor jegyzetben tüntetjük fel).

F. M. tanulmánya — amint meggyőződhetünk róla — nemcsak szabatos elméleti vonalvezetésű, hanem egyúttal a modern vers egyik válfajának megközelítéséhez is közvetlen támpontot nyújt az olvasónak.

A fordító

Az értéket úgy határozzuk meg, hogy az a társadalmi vonatkozásban érvényes tárgynak bizonyos társadalmi igények kielégítését biztosító attribútuma, vagyis a tárgynak mint társadalmi jelenségnek inherens sajátsága.

Az érték realizálása pedig azonos a tárgynak, illetve funkciójának érvényesítésével, kifejtett hatásával. Érték és funkció egyazon jelenség két oldala, funkció nélkül az érték sem létezhetne. A tárgynak használatán kívül is megmarad az értéke, amely ez esetben lehetséges felhasználását jelenti a megfelelő célra. Az érték csak a funkció által bizonyítható, s felfedésének nincs más módja. Az érték így a tárgy ismételt „működtetésének” általánosítása; elvonatkoztatott funkció s e funkció beágyazottsága a tárgyba. A funkció és az érték fogalma szinonimaként felcserélhető.

A funkció kiegyénülése egy adott tárgyi területen belül egyben a megfelelő érték differenciálódása is. Ezt az egyénítettséget nevezzük stílusnak. A stílus a tárgy levá- laszthatatlan sajátsága, a tárgynak, értékének, funkciójának megkülönböztető alakja.

A szöveg a szemiológiai jellegű tárgyak, értékek és funkciók tartományába tartozik. A művészi szöveget stílusa által azonosítjuk, stílusában nyilatkozik meg művészi, irodalmi értéke. Eszerint az irodalmi szöveg értékét, azaz „irodalmiságát” vizsgáló mindennemű elemzés stíluselemzés. A szöveg művészi értéke s a stílus, amelyben az érték megnyilatkozik csak a szöveg „használata”, percepciója által ragadható meg. Más módon, mint empirikusan ugyanis a művészi értékhez s a szöveg művészi stílusához nem férhetünk hozzá. Az ún. intuitív felfogás a művészi szöveg tapasztalati megismerésének és elemzésének közvetlen és kontroll nélküli formája. S a tudományos vizsgálat éppúgy támaszkodik az intuícióra, akárcsak a mű elemzését célzó irodalom- kritika. A tudományos kutató és a kritikus csak a bizonyítékok és ismérvek kifejtett- ségében tér el egymástól.

Az irodalmi kommunikáció vizsgálatának jelentőségét abban kell látnunk, hogy felhívja a figyelmünket az irodalmi szöveg megismerésében kényszerűen érvényesülő tapasztalatra, továbbá abban, hogy felfedi az irodalmi szöveg művészi értékének közvetlen kapcsolatát felépítésének sajátosságával. A stílus fogalma pedig azért hasznos, mivel e felépítés sajátos voltát s az általa megnyilatkozó értéket szemiológiai egységbe foglalja, amelyben az előbbi a jelölő s az utóbbi a jelölt.

A stílusfogalom ezenkívül szükséges abból a célból is, hogy az irodalmi szöveg felépítésének sajátosságát a nem irodalmi szövegek felépítésének sajátságaival kapcsolatosan s azokkal szembeállítva szemléljük. E szembeállíthatóság nélkül az „irodalmi” sajátossága érthetetlen maradna. A stílusfogalmat s a vázolt hátteret mellőző tudományos elemzés az irodalmat magából az irodalomból magyarázza.

De a stílusfogalom indokoltságának kérdését mindezzel még nem merítettük ki. Azzal összhangban, hogy a szöveg szerkezetét a résztvevő elemek nagy száma jellemzi, s a mű hatását a legkisebb összetevőktől a meghatározó elemekig fokozatosan haladó szerveződése biztosítja, a stílusfogalom a műnek mint „értékeredőnek” kifejező részértékekre bontását feltételezi. Az analízis pedig a jel szemiológiailag kétoldalú (bilaterális) jellegének jegyében mindenkor a kifejező értékek, valamint a nyelvi és téma-