Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - LÁTÓHATÁR - Jorge Luis Borges: Borges és Én, Homokkönyv, A méltatlan (elbeszélések)
HOMOKKÖNYV A vonal végtelen számú pontból áll; a sík számtalan vonalból, a térfogat a síkok végtelenjéből, a hipertérfogat pedig a térfogatok végnélkülisége... Nem, határozottan nem ez a „mértani módszer” a legalkalmasabb módja, hogy elkezdjem történetemet. Azt állítani egy fantasztikus elbeszélésről, hogy hiteles, manapság már bevett szokás, mindazonáltal az enyém tényleg igaz. Egyedül élek egy Belgrano utcai ház negyedik emeletén. Néhány hónappal ezelőtt szürkületkor kopogtattak nálam. Ajtót nyitottam, és egy ismeretlen ember lépett be hozzám. Magas férfi volt, kifejezéstelen arcvonásokkal. Talán rövidlátó szemem mutatta ilyennek. Külseje tisztes szegénységről árulkodott. Talpig szürkében volt, kezében szürke bőrönd. Rögtön megéreztem, hogy idegen. Eleinte öregnek tűnt, később rájöttem, hogy gyér, szőke, szinte fehér, skandináv módra fésült haja tévesztett meg. Beszélgetésünk folyamán, amely nem tartott tovább egy óránál, megtudtam, hogy az Orkney- szigetekről származik. Egy székre mutattam. Jó ideig tartott, míg beszélni kezdett. Búskomorság áradt belőle, mint most énbelőlem. — Bibliákat árulok — szólalt meg. Kissé fontoskodva válaszoltam: — Ebben a házban van néhány angol biblia, sőt az elsőt, John Wiclifét is a magaménak tudhatom. Ugyancsak birtokomban van a Cipriano de Valera-féle biblia, Luther bibliája, amely irodalmi szempontból a leggyengébb, na és a Vulgata egy latin példánya. Amint látja, bibliákból jól el vagyok látva. Hallgatott, majd így válaszolt: — Nemcsak bibliákat árulok. Mutathatok magának egy jszentkönyvet, amely talán érdekelni fogja. Bikanir közelében szereztem. Kinyitotta a bőröndöt és az asztalra tette a könyvet. Egy vászonkötésfl, nyolcadrét kötet volt. Minden bizonnyal sok kézben (megfordult már. Közelebbről megvizsgálva, meglepett a könyv szokatlan súlya. A gerincén az állt: Holy Writ és lejjebb: Bombay. — Valószínűleg a tizenkilencedik századból származik — jegyeztem meg. — Nem tudom. Sohasem sikerült kiderítenem — válaszolt. Találomra kinyitottam. A betűket nem ismertem. A szegényes tipográfiájú, elnyűttnek látszó oldalakon két-két hasáb volt kinyomtatva, mint egy bibliában. A szöveg sűrű szakaszokba volt osztva. A felső sarkokat arab számjegyekkel látták el. Feltűnt, hogy a páros oldal (például) 40 514-es számmal volt jelölve, a következő páratlan oldal pedig 999-es volt. Egy lappal odább viszont nyolcjegyű szám állt. Ezen az oldalon egy apró illusztrációt is találtam, mint az az értelmező szótárakban használatos: egy tollal rajzolt horgonyt, amely mintha egy ügyetlen gyermeki kéz munkája lett volna. Ekkor megszólalt az ismeretlen: — Jól nézze meg a rajzot. Soha többé nem látja viszont. Kijelentésében fenyegetés lappangott, hangjában azonban nem. Megjegyeztem a helyet, és összecsuktam a könyvet. Aztán nyomban ki is nyitottam,, de hiába kerestem a horgony tollrajzát, hiába forgattam egyik lapot a másik után. Megszólaltam, hogy palástoljam zavaromat: — A Szentírás valamilyen hindusztán nyelvű változatáról van szó, nemde? — Nem. Aztán halkra fogta hangját, mintha titkot árulna el:
