Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - Ivanics István: A döntés (elbeszélés)
Könyökére támaszkodott. Az utcáról csak egészen gyenge tény szüremlett be a szobába. Elmojódottan látta apja fejének vonalát a fehér vánkoson. — Mit beszéltetek ... rólam ... Az apja is felkönyökölt az ágyon. így, ha nem is látták egymást egészen, szemben voltak egymással. — Hogy jobb lenne, hogy neked is jobb lenne, ha mind együtt lehetnénk. Érezte, hogy szája idegesen megrándul. — Együtt? Kik? Kivel? Apja nagyot sóhajtott. — Az iskola sincs messze az új lakásunktól. Még buszra se kellene szállnod. Csak két megálló. Meg aztán, tudod, más lehetőségek vannak ott, a fővárosban, mint itt, tfalun. A sport terén is. Úszni is járhatnál újra... A gyerek az ajkába harapott. Ez most övön aluli ütés volt, apja az elevenére tapintott. Úszni... Színtelen volt a hangja, amikor újra megszólalt: — Értem ... De kivel együtt? — Péter ... — Kivel? — Velem. ň gyerek hangja, mint egy vizsgálóbíróé, kérlelhetetlen volt: — Veled? Te azt .mondtad, apa, hogy együtt. Mind együtt. Kivel együtt még? Anyával is? Apja csak hosszá szünet után szólalt meg: — Péter ... — Igen, apa ... — Anyud elment. Végleg. Nézd, én nem akarok jobbnak látszani előtted, mint amilyen vagyok. De azt te is tudod, tudhatod, mindent megpróbáltam, hogy együtt maradhassunk. Nem ment. Nem akarta... És én sem akarok egészen magamra maradni ... — Értem már a többes számot. Megnősülsz ... Apjából csak nehezen préselődtek ki a szavak: — Még nem tudom. Nem biztos. Ettől függetlenül szeretném, szeretnénk... az a néni is... — Ismerem? — vágott közbe. — Nem, nem ismered. — Fiatal? — Nem, nem nagyon. De nem is ez a fontos. A fontos az, hogy ő is akarja, ő is szeretné, ha velünk lennél... — És anya? Anya mit szól hozzá? — Helyesli. Azt mondja, hogy nálam nem lennél egyedül. A gyerek teste megrándult a meleg paplan alatt. Torka fájdalmasan összeszorult. .„Ilyen könnyen lemond hát rólam? Amiatt a ficsúr miatt, aki most apa helyett fekszik ■vele az ágyban.” Szánalom fogta el az apja iránt. — Ne félj, apa, én itt nem érzem magam egyedül. Apja felült a heverőn. A szék karjára akasztott kabátja zsebébe nyúlt, a gyerek hallotta, hogy gyufa zörög a kezében. — Nekem igazán jó itt, nagyapáéknál... Nyugodtan rágyújthatsz, nem zavar... Érted, apa, jó itt, nem hiányzik itt nekem semmi... — Az otthoni barátaid ... — Már itt is vannak barátaim — válaszolta csendesen, s érdekes módon, Zoli mellé, aki a padtársa, odatársult a szekeres öregember, a lova meg a kiscsikó képe is. Ezen •mosolyognia kellett. — Megszoktam az itteni iskolát, és ne félj, nem maradok ,le a tanulásban ... Úszni meg... — nagyot sóhajtott —, úszni meg majd csak nyáron járok a kanálisba vagy a Dunára... Csak kicsit hagyjatok békén, kérlek, apa, hagyjatok kicsit magamra ... Majd ha hiányozni fogtok, ha nagyon fogtok hiányozni, úgyis elmegyek utánatok ... Utánad ... Apja felállt. Az ablakhoz lépett. Kinyitotta az egyik szárnyat. Félig szívott cigarettáját .messzire hajította a kiskertbe, aztán gyorsan becsukta az ablakot. — Milyen idő van kint?
