Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - Gál Sándor: Az Idő fragmentumai (vers)
7 a helyzet kiújul a hajnalban az alkony visszaverődik a fény látomása a lehajló fűszálak nehéz harmatán ölelhet a csend s ölelve fölemelhet idő és tér egybemosódik az őszi lombkoronákban szemed mélyén hasonlóvá tesz a születés s a halál örök teljesség két ága egyazon törzsnek lásd nem a gondolat a helyzet megalázó 8 kép tájból kimetszett félelem nádból vert suhogás seregélyraj emléke meg a lángoké tintakék áradat nem működik sem a szív sem a kéz kihűlt a lélek 9 kudarc régen nem írtam verset ha jól emlékszem cseresznyeéréskor volt bennem egy szép sor enyhe lejtésű mint az otthoni táj és napsugaras stiglinc szólt benne meg sárgarigó nem tudom visszaidézni 10 így közeledvén a folyóhoz már látni a súlyosodó időt megtelik a fák koronája a termés ízével ’közel és távol a költöző madarak suhogása
