Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - Gál Sándor: Az Idő fragmentumai (vers)
mintha minden kettős térben mozogna valóság és emlék hullámzik önmagában kinyílnak a karcsú sugarak szétterülnek: s új sugárzássá fonódnak szivárvány-ostor a kettős tér peremén és külön énekel minden szín a csend érintetlen halál előtti/élet előtti szeletlen a kenyér bontatlan az üveg élünk szigorú gyalázatban halni se tudó gyávák 11 a hajnal csipkéi között füveket virraszt a dér fodrozódom a hajnal csipkéi között erdős szirtek takarnak megdermedt lábnyomok olvasható eposzai sötétlenek itt minden úgy van hogy nincs s ha mégis inkább a látszat néma súlytalan az árny árnyai tüskén-bokron átfutó mint a halál minden könyörtelenül tökéletes 12 még nem mondhatóvá lett a halál jön a fehér ember jön a zöld ember utána a kék a fekete végül jön az emberszínű ember emelkedik fénytelenül vak csillagkráterek közé süt a hidegség didereg a csontváz eltört kasza rozsdásodik piros kakas rikolt ez még nem az utolsó előtti perc csak érkezésének jele
