Irodalmi Szemle, 1984
1984/7 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (4.)
világot figyelünk, és ez a világkép bennünk és általunk vetíthet sugarakat a magyar egészre, és bennünk teljesedik ki noszogató korparanccsá: változni, változtatni. Változni annyira, hogy hozzáérjünk az emberiség európai változásaihoz...” A nagyra törő tervek, túlzások ellenére Fábry Zoltán kitartó makacssággal, a „Hazánk, Európa” hitével, a magyar szó internacionalizmusát hirdette, mely végeredményben az Ady-for- mulára, „ember az embertelenségben!” egyszerűsíthető. „Korunk világnézeti harca nem más — Írja Fábry —, mint a kultúrember harca a hatalmi embertelenséggel. Népek, nemzetek, eszmék és emberek próbatétje: ki melyik oldalára áll a harcnak.” Kezdettől fogva ez volt a tét. Hisz a Trianont .követő új történelmi helyzet először állította a csehszlovákiai magyarságot a hogyan tovább izgató kérdése elé. A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOM A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Közel egy évtized kellett ahhoz, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbségi irodalom az új állam keretében felmutassa első, már irodalmi mércével mérhető eredményeit. A történelmi hűség kedvéért nem árt emlékeztetnünk arra, hogy a csehszlovákiai magyarság kisebbségi élete nem az állam alapításakor kezdődött, hanem fél, sőt egy évvel később. Míg ugyanis a nyugati határvidékről (a Szudéta-területekről) az osztrák államhatalom már 1918. október 28—29-én kivonult, a korábban Magyarországhoz tartozó területeken — Szlovákiában és Kárpátalján — a demarkációs vonalak többszöri változása miatt hónapokig tartott az új határok megállapítása. A csehszlovák csapatok 1918. december végén vonultak be Kassára (Košice), 1919. január 1-én Pozsonyba (Bratislava) és február végéig került sor a Csallóközre, Érsekújvárra (Nové Zámky), Losoncra (Lučenec) és Rozsnyóra (Rožňava). Ezt követően a Tanácsköztársaság — a tanácshatalom ellen indított intervencióra válaszolva — 1919 májusában megkezdett északi hadjárata és a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása (Eperjes — Prešov, 1919. június 16.), majd megszűnése után június 30-án vonult vissza a magyar Vörös Hadsereg a békekonferencia által Párizsban 1919. június 12-én megállapított csehszlovák—magyar határvonalra. A kisebbségi magyar irodalom számára az eredendően meghatározó helyzetet nem az említett hónapok politikai bizonytalansága jelentette, hanem az a létét évtizedekre beárnyékoló tény, hogy tájainkon az irodalom hagyományai korábban nem alakultak ki. KISEBBSÉGI IRODALOM ROMÁNIÁBAN ÉS JUGOSZLÁVIÁBAN Lényegesen eltérő volt a helyzet Romániában, sőt részben még Jugoszláviában is. Romániában, nevezetesen Erdélyben, olyan ismert egyéniségek fogtak hozzá a kisebbségi irodalom szervezéaéhez, akik íróként már azelőtt is ismertek voltak (Bartalis János, Bárd Oszkár, Berde Mária, Kisbán Miklós, Ligeti Ernő, Remenyik Sándor, Szent- imrei Jenő, Tabéry Géza stb.). Mások, érett koruk ellenére, ebben az időben léptek a nyilvánosság elé, hogy eleget tegyenek az erdélyi irodalmat megteremtő hivatástudatnak (Áprily Lajos, Kós Károly, Makkal Sándor, Olosz Lajos, Szántó György), sőt olyanok is voltak, akik a feladat vállalására tértek haza (Benedek Elek, Kuncz Aladár). Az emigránsok mellett (Barta Lajos, Bölöni György, Dienes László, Gaál Gábor, Ignotus stb.) részt vállalnak a feladatokból a húszas években felbukkanó tehetséges fiatalok is (Kacsó Sándor, Nyírő József, Tamási Áron). Az irodalom kibontakozását lényegesen segítette, hogy a román hatóságok nem gördítettek akadályokat a magyar irodalom szervezése útjába, sőt a haladó kezdeményezéseket is eltűrték, annak érdekében, hogy Budapesttől független, nacionalizmustól mentes, önálló magyar kisebbségi szellemi élet fejlődjön Erdélyben. Olyan helyzet alakult ki, hogy 1939-lg sem óvadék, sem lapengedély nem kellett egy-egy sajtóorgánum létesítéséhez. Ezzel magyarázható, hogy az első időszakban százharminc erdélyi magyar lapot adtak ki, 1919 és 1924 között ezerhatvanhat könyv (ebből háromszázötvenkét szépirodalmi mű) jelent meg. Ez a mennyiség az impériumváltást megelőző két évtized könyvtermésének felelt meg. Az erdélyi irodalom — korábbi történelmi múltjára, önállóságára építve — meghirdette a transzilvanizmus alaptételét („Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transilvania vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ ... — olvassuk Kós Károly Kiáltó szó című röpiratában — ... külön históriai egység ezer 'esztendő óta, saját külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel”), mely a romániai magyarság politikai és műve
