Irodalmi Szemle, 1984

1984/7 - HOLNAP - Tóth Károly: Áz ember tragédiája szerkezetéhez (tanulmány)

Mi óriás volt bűne és erénye,

És mnd a kettő mily bámulatos.

Mert az erő nyomta rá bélyegét.”

Az „erő”, mely nem értelmezhető másképpen e környezetben, mint az öntudat, az emberi szabad akarat, a küzdelem gyűjtőfogalmaként. Olyan küzdelemé, mely nehezen hozható összefüggésbe a tizenötödik szín bizakodásával. Még akkor se (fedezhetjük fel Adám hangjában e bizakodást, amikor pedig lenne rá oka, amikor álmából eszmélve rádöbben a látott forradalmi képek álomszerűségére. Még ekkor is elkötelezett, tudatos hangon tud Adám szólani:

„Tehát csak álom volt, és vége van.

De nem mindennek. Az eszmék erősbek A rossz anyagnál. Ezt ledöntheti Erőszak, az örökké élni fog.

S fejlődni látom szent eszméimet,

Tisztulva mindig, méltóságosan,

Míg lassan bár betöltik a világot.”10

Azt mondhatnánk, egy másik mondanivalója ez a műnek, mely homlokegyenest ellenkezője az előbb jellemzett, általában vélt és elfogadott mondanivalónak. Érdekessége pedig éppen abban áll, hogy valamiképpen belefoglaltatik a végszóba is.

Hosszan lehetne ezek után kutatni, Madách miért döntött ilyen „bonyolult” megoldás mellett. Ojra feleleveníthetnénk Madách korát, az 1848/49-es forradalom emlékét, a Bach-korszak szörnyűséges éveit, Madách mindazon jellembeli tulajdonságát, melyek közrejátszottak a mű megszületésében. Ám erről a szakirodalomban bőséges anyag áll rendelkezésünkre, ez alapján könnyen megközelíthető e probléma.

E helyett hadd zárjam ,e fejtegetést néhány megjegyzéssel arra vonatkozóan, hogy pusztán a művet véve alapul melyik mondanivaló tekinthető dominánsabbnak.

Azt mondottuk, hogy a fenti ábra szimmetria-aszimmetria ellentmondásában a Tragédia lényege fejeződik ki. Ha az ábrát egy piramisszerű építményhez hasonlítjuk elmondható róla, hogy egy szimmetrikus (arányos) és egy asszimmetrikus (aránytalan) piramis eredője az. Szimmetria és aszimmetria ellentéte oldódik fel a végső képben. Ám a szimmetria—aszimmetria ellentétét egyedisége révén a párizsi szín határozza meg — nélküle az felismerhetetlen lenne. A két fajta mondanivalóról a metaforák nyelvén valami hasonló mondható el. A két mondanivaló együttes hatásában rejlik a Tragédia mondanivalója (így érthető meg igazán a végszó), melyben a haladás melletti állásfoglalás (a szerkezeten belüli egyedisége révén) erőteljesebben érvényesül. Ennek bizonyítására Madách kortársait lehetne felhozni. Mindazok, akik megpróbáltak komplex módon közelíteni a műhöz (Arany, /Szász Károly stb.),11 és nemcsak a mű egyes részletéből általánosítottak (Erdélyi),12 egyértelműen Madách forradalmi alapállását hangsúlyozták a művel kapcsolatban. Azonban — folytatva tovább az ábrához kapcsolódó gondolatmenetet — nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy végül mégis egy (bár nem annyira mint &z előző] szabálytalan piramist kapunk. A mondanivaló is „szabálytalan”, amennyiben nem kap minden esetben megfelelő hangsúlyt a haladást igénylő oldal. Vagy mégis?

Az ember tragédiájában felfedezhető egy szigorúan követett logikai megoldás. Madách véleményem szerint tézis helyett antitézissel állít dolgokat a műben. Ez figyelhető meg az álomszínek során, amikor már szinte azt mondhatnánk, Madách egy kaptafára festi, alakítja úgy Adám jövőjét, hogy a legkilátástalanabbnak látszon az, miközben éppen ezzel mutatja fel (vagy meglehet, csak keresi, mint ezt Sőtér állítja] állítása ellenkezőjét. Ugyanez figyelhető meg Ádám és Lucifer szembenállásában. Mindvégig eldöntetlen marad számunkra, melyikük képviseli a helyes utat: a hittel teli ember-e vagy a „hideg” tudás megtestesítője? Végig nem tudunk dönteni, de mintha csak azért, hogy észrevegyük: mindkettő mellett kell döntenünk.

Ezt alátámasztani látszik, hogy Madách azért itt-ott felvillantja (vagy megmutatja) az ellenkező oldalt is. Az álomszíneknél a párizsi színben, Ádám—Lucifer kapcsán Éva személyében, a természet megtestesítőjében. Ezek alapján a legmondást sugalló mon