Irodalmi Szemle, 1984

1984/7 - HOLNAP - Tóth Károly: Áz ember tragédiája szerkezetéhez (tanulmány)

danivaló szintén antitézisként értelmezhető, melynek ellenkezője, a küzdelem vállalása a valóságos mondanivaló. jEppen az ilyen egész művel átfogó jellemzőknek lehet érvényt szerezni egy dramaturgiai feldolgozásban (értelmezésben).

És végezetül hadd szóljon most már hozzá e problémához a száz évvel ezelőtti ősbemutató. Amikor 1883-ban Paulay színre vitte a Tragédiát — mint fentebb említettem — „dramaturgiailag” beavatkozott abba. Figyeljük csak, a következőt tette: a párizsi színt „kioperálta” a két prágai szín közül; e két utóbbit (összevonta (az ehhez „szükséges” húzásokkal élve), és a párizsi színt utánuk játszatta el. A korabeli kritika természetesen fölfigyelt erre. Azzal vádolta Paulayt, hogy forradalmiságától fosztotta meg a darabot. Pedig Paulay eljátszotta a forradalmi párizsi színt, és az minden bizonnyal hatásos lehetett, akárcsak néhány évvel később Prágában, amikor a nézősereg már a Marseillaise dallamának felcsendülésekor tüntetni kezdett. A kritikának mégis igaza volt — a fentiek alapján. Paulay mégis megfosztotta forradalmiságától a darabot, mert megszüntette a párizsi szín kiemelt helyzetét. Megbontott egy szerkezetet, mely bár nem mentes a hibáktól, mégis eredeti formájában el tudta mondani azt, amit Madách kortársaival közölni akart. Paulay — dramaturgiai megfontolásokból vagy pusztán csak félelemből — a lényegre tapintott.

És itt kell megemlékeznünk az ősbemutató kapcsán is Madáchról. Paulay 1883-ban, egy sokkal konszolidáltabb, szabadabb társadalmi környezetben, nemcsak 1848/49 eszmeiségét és örökségét nem tudta (merte) vállalni, amit Madách a sok-sok megpróbáltatás ellenére a Bach-korszak végén is vállalni mert, hanem magát Madáchot sem, akinek főművét kívánta bemutatni.

JEGYZETEK:

1 Kántor Lajos: Százéves harc Az ember tragédiájáért. Budapest 1966. 24. I.

2 Ennek bemutatására a színpad nem nagyon alkalmas. A film viszont igen. Az ember tragédiájának magyar tévéfilm változata ki is használta ezt a lehetőséget, és egypár bevágás erejéig meg-megmutatta Ádámot és Évát, ahogy nyugtalanul alszanak „lugosuk” hűvösében, figyelmeztetve a nézőt arra, hogy amit lát, az csak álom.

3 Ugyanezt a felosztást kapjuk, ha Adám szerepeit megvizsgáljuk: Ádám az alapcselekmény során végig Adám, majd az álomszínekben különböző szerepeket ölt magára (Fáraó stb.), de piindig csak két szerepben találjuk (Adám + Fáraó stb.), míg a párizsi színben immár harmadik szerepében is megjelenik (Ádám + Kepler + Danton).

4 Itt mindenekelőtt Voinovich Gézát kell megemlítenem, aki monumentális elemzésében alapos részletességgel tárta fel a Tragédia egyes mozzanatait. Ismertetve, felülértékelve és kiegészítve az addigi értékeléseket. A témánkhoz kapcsolódó részeket lásd Voinovich Géza: Madách Imre és Az ember tragédiája. Budapest 1914. 356—360. I.

5 Lásd ehhez még Palágyi Menyhért: Madách Imre élete és költészete. Budapest 1900. 341—342. I.

6 Ezt a kifejezést kell használnom, bár nem a legmegfelelőbb, hiszen sokan vannak, akik nem osztják már e véleményt.

7 Lásd Palágyi Menyhért: I. m., továbbá Alexander Bernát, Szerb Antal, Lukács György stb. erre vonatkozó írásait. Rövid ismertetésük megtalálható Kántor Lajos művében.

8 Lásd Arany János, Szász Károly, Sőtér István stb. véleményét; Kántor L.: 1. m.

9 E felfogás futótűzként terjedt. Érdekes ebből a szempontból, hogy a közelmúlt, mely annyit küzdött Madáchcsal, amikor végül „elhelyezte” őt az irodalomtörténetben, minden fenntartás nélkül írta ki az 0r szavait azon Petőfi, Ady és József Attila idézetek mellé, melyek hosszú éveken keresztül porosodtak (és porosodnak ma is) az iskolák és kultúrintézmények falain. Az ilyen a műből kiragadott, jelszószerű használata az idézeteknek azonban nagyon káros hatással járhat. Elmélyít, megrögzít, esetleg éppen kialakít egy olyan — a tanultaknak sem éppen ellentmondó — hamis képet, mely azután nehezen hozható összefüggésbe az idézet eredeti környezetével. (Ezt csak súlyosbítja, hogy néhol még hibásan is használják, „Ember küzdj és bízva bízzál!” formában. Nem didaktikai célok megkérdőjelezését