Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - Bertók Imre: A tankönyvírás és -fordítás általános és nyelvi problémái

dolkodás fejlesztése érdekében komplex kérdéseket iktassunk tankönyveinkbe, melyekben a problémamegoldás fázisán kívül pszichológiai és logikai műveletek is szerepeljenek.

A HELYSÉGNEVEK ÍRÁSA

Az első rész lezárásakor utoljára, de nem utolsósorban szeretnék néhány szót ejteni egy úgynevezett „rázós” témáról, a helységnevek írásáról, annál is inkább, mert a szépirodalomban szabadabb kezet kapnak az írók, mint a tankönyvírók és a tankönyvfordítók. Fordítóink a legnagyobb akadályokba ütköznek az országos tankönyvek fordításakor, különösen a történelmi és a földrajzi tankönyvekben előforduló helységnevek esetén.

A helységnevek írását a Szlovák Sajtó és Hírközlő Hivatal (Slovenský úrad pre tlač a informáciu) 1971. aug. 25-én kelt 406/71-sekr- számú átirata szabályozza, amely elrendeli a Helységnévtárban feltüntetett települések nevének használatát. Ez az átirat előírja a következő elvek következetes betartását:

a) a szlovákok által lakott városok és falvak esetében kizárólag a hivatalos helységneveket kell használni;

b) a vegyes lakosú, illetve magyarlakta települések esetében az eredeti topográfiai megnevezést, esetleg a lefordított megnevezést az érvényben levő helységnév után lehet zárójelben feltüntetni.

A helységnevek írásában — összehasonlítva a hazai magyar nyelvű sajtótermékekkel

— a legkövetkezetesebbek a tankönyveink. Sajnos, meg kell mondanunk önkritikailag, hogy némelyik földrajz- és történelemkönyvben már a stréberség, a túlbuzgóság látszatát keltettük, amikor a tájegységek, a hegységnevek, a folyók és a folyamok esetében akkor is szlovák elnevezéseket használtunk, amikor a rendelkezésünkre állt már meggyökeresedett magyar elnevezés, vagy a szlovák ragozott névszói alakhoz még magyar esetmorfémát illesztettünk, ami szöges ellentétben van a magyar toldalékolás szabályaival.

Valamiféle nyelvi fintort, stílusficamot tételezett fel a be nem avatott, ha belelapozott az alapiskola 8. osztálya számára lefordított földrajzkönyvbe, ahol a 206. és a 207. lapon ezt olvashatta: „A kerület folyói a Dunajba torkollnak. Bratislava a Malé Karpaty hegyalja mentén elterülő síkságon fekszik. Tervbe vették a város további fejlesztését a Dunaj jobb partján (150 ezer lakos számára), valamint északnyugaton a Záhorská nížina peremén.”

Minden kertelés nélkül, nyíltan meg kell mondani, két fő oka volt, hogy ilyen formában jelent meg a tankönyv:

1. A már említett átirathoz való görcsös ragaszkodás.

2. Az átiratban közölt „miestopisné názvoslovie” szintagmának szélesebb fogalomkörre való értelmezése, azaz nem csupán a helységneveket, hanem a földrajzi neveket is a topográfiai terminológia gyűjtő kategóriájába soroltuk.

Az előrelépés érdekében a nyelvi egység és a stílus esztétikuma szem előtt tartásával az új tankönyvekben:

1. Betartjuk a Helységnévtárban feltüntetett települések megnevezését úgy, hogy a magyarlakta és a nemzetiségileg vegyes települések esetében először a magyar, utána zárójelben a szlovák nyelvű helységnevet tüntetjük fel, hasonlóan, mint az Új Sző.

2. A szlováklakta településeket az átirat szellemében írjuk.

3. A földrajzi neveket magyarul írjuk, kivéve azokat, amelyeknek nincs magyar elnevezésük.

4. Az üzemek, a gyárak, az intézmények neveit ugyancsak a nyelvtisztaság érdekében magyarul írjuk.

5. A magyar nyelvterületen kívül eső külföldi földrajzi neveket, amelyeknek a történelem folyamán kialakult és megőrzött magyar nevük van, a hagyománynak megfelelően szintén a magyar elnevezéssel használjuk, pl. Róma, Bécs, Lipcse, Boroszló stb. 1983 januárjától a Szlovák Szocialista Köztársaság területén található helységneveket

— a Szlovák Kiadói Főigazgatóság rendelete értelmében — a Hivatalos Közlönyben