Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - Bertók Imre: A tankönyvírás és -fordítás általános és nyelvi problémái

3. Ha van (növény, állat esetében) latin megnevezés, ezt kell használni. Például árvalányhaj bizonyos vidékeken nincs, de van latin neve (Stipa).

Tankönyveink fordításkritikája eléggé szórványos. Általában megállapíthatjuk, hogy: az országos tankönyvek minden verziójának (cseh, szlovák, magyar, ukrán, lengyel) egyidejű leadása, az időfaktor hiánya okozza, hogy vannak:

1. Elsietett fordítások.

2. A fordítók szolgai módon ragaszkodnak az eredeti szöveghez.

3. Gyakoriak a vagylagosságok a szakterminológiában.

4. Stíluskülönbségek találhatók ugyanabban a tankönyvben, ha többen fordítják (van rá eset, hogy egy könyvet 3-4 fordító is fordít).

5. Tükörfordításhoz folyamodnak a fordítók akkor is, ha van rá helyes magyar egyen- értékes, pl. a základné učivo-t következetesen alaptananyagnak fordítják, pedig a helyes kifejezés: törzsanyag.

Tankönyveinket jogosan éri kritika a nyomdahibákért, vonatkozik ez elsősorban a szóelválasztásra. Eklatáns példája ennek a Természetrajz 6-os tankönyvünk. Elválasztják például a kétjegyű mássalhangzókat: kavic-sot, a gy-t, az ny-et. A nyomda érvelése: az elektronikus sorszedő gép nem a magyar nyelvre van betáplálva. A helytelen tördelés az egyszerű szavakat nem a szótaghatáron, az összetett szavakat nem az összetétel helyén választja el, s így nem tartja tiszteletben a magyar helyesírás szabályait. így jónéhány kiváló képzettségű szakember lelkiismeretes munkájának az eredménye a primitivizmus szintjére süllyesztve hitelét és értékét veszti.

A SZAKFORDÍTÁS NÉHÁNY ÁLTALÁNOS ÉS NYELVI PROBLÉMÁJA

Minden nyelvben vannak következetesen kötelező jelenségek, kategóriák. Ilyenek a szlovákban, az oroszban a nyelvtani nemek, a magyarban az alanyi és a tárgyas igeragozás. S vannak jelenségek és kategóriák, amelyek nem kötelezőek sem az egyik, sem a másik nyelvre, ilyenek a deminutívák (kicsinyítő képzővel ellátott szavak). Több a deminutíva a szlovákban, mint a magyarban. Előnyük a nyelvtani nemek megtanulása (lód, lodka). A nyelvek nemcsak abban térnek el egymástól, hogy ez vagy az a kategória megvan vagy nincs meg bennünk, hanem abban is, hogy a meglevőket hogyan használják ki. A szlovák nyelv az igei aspektust, az igeszemléletet [slovesný vid) következetesen kihasználja, a magyar nem tulajdonít nagyobb fontosságot ennek a kategóriának, pedig az igekötők sok esetben meghatározhatják az igék akcióminőségét. Ugyanakkor a magyar igekötők dialogikus-modális funkciója a szlovákban ismeretlen és elképzelhetetlen. Megjött Jóska? Meg. Elment édesapád? El. A szenvedő igék mindkét nyelvben megvannak, de a magyar nyelv alig-alig él velük. A szlovák nyelv nemcsak a passzivitás, hanem a személytelenség, az általános alany kifejezésére is felhasználja őket. A határozottságot a magyar nyelv explicit módon fejezi ki (a, az), a szlovák nyelv implicite. A magyar nominális mondatok például ekvivalensek az oroszból való fordítás esetében az egyes és a többes szám 3. személyében. A szlovákban csak a szólásmondások és a közmondások esetén találkozunk nominális mondatokkal: Staroba — choroba. Mladosť — radosť. A szlovák mondat nem nélkülözheti a kopulát (je, sú).

A szakszöveget (így a tankönyvet is] csak körülhatárolt körben használják. A tanulók életkorának, a tanítási célnak, az iskola-típusnak és sok egyébnek a függvénye a nyelvi eszközök megválasztása. A fordítás nyelve a szinkron nyelvészet eredményeire és a legújabban kodifikált terminológiára támaszkodik.

A szakfordító a fordítás előkészítő szakaszában megállapítja a fogalmak és a terminusok pontos jelentését és keresi ezek adekvát kifejező eszközét a bázisnyelvben. Ezek a kérdések a lexikológiába tartoznak, azt is mondhatnánk, hogy a jelentések viszonyításáról van szó itt a két nyelv érintkezése esetében. A szakfordítás általános feltételeinek és törvényszerűségeinek a kutatása a két nyelv (a bázisnyelv, a célnyelv) közti eltérések és kölcsönös korrespondenciák mélyebb ismeretéhez vezet a jelentés terén, a jelentés modifikációinak a feltárásához az egyik nyelvről a másikra való fordítás esetén, a fordítói feladat optimális megoldásához a szükséges alapmenetek megállapítása idején, azaz az információ pontos nyelvi közléséhez. A transzformációs eljá