Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - FÓRUM - Ankét gyermekirodalmunkról (Az Irodalmi Szemle kérdéseire válaszolnak: Aich Péter, Batta György, Bodnár Gyula, Dénes György, Dusza István, Fónod Zoltán, Grendel Ágota, Rácz Olivér)
retében kaptak szárnyra. A hazai magyar gyermeklíra azonban abban az időben „melléktermék” maradt. Elsősorban a lapok gyermekrovatai igényelték, kérték. Emlékszem, néhány jónevű hazai költő művészetéhez méltatlannak tartotta a gyermekversírást, s azt a költőt, aki erre adta a fejét — gyenge költőnek, amolyan Pósa Lajosnak minősítette. Többek között az említett okok akdályozták közel három évtizedig a hazai magyar gyermeklfra kibontakozását. Akik mégis gyermekversek írására fanyalodtak, azt hitték, a kicsinyeknek akármi jó, csak rímbe legyen szedve. Éppen ezért leginkább alkalmi költők művelték a gyermeklírát, epikát. Ha föllapozzuk az ötvenes évek újságait, rengeteg olyan névvel találkozunk, amely ma nem mond nekünk semmit. Van azonban más vonatkozása is a gyermeklíra kései fejlődésének. Anyagi oldala. A felnőttekhez írt versek jobban gazdára találtak, és arra is lehetett számítani, előbb- utóbb kötetté terebélyesednek. A gyermekverskötettől viszont húzódozott a kiadó, mondván, a kiadást nagyon megdrágítja az illusztráció. Önálló hazai magyar gyermekverskötetet 1972-ig nem jelentetett meg a kiadó. Késve jelent meg a Vadlúdtermfi ritka fa című antológia is. Az önálló gyermekverskötetek kiadása Petrik József Nyolcszínű szivárvány című könyvének megjelentetésével kezdődött meg. Akkor jutott olyan helyzetbe kiadónk, hogy megindíthassa az illusztrált gyermekkötetek sorozatának kiadását. Ekkor, mintha egyszerre akarta volna behozni a hátrányt, egymás után öt kötetet jelentetett meg. Ehhez hozzáfűzhetem: ha költőink évtizedeken át nem kaptak lehetőséget gyermekverseik megjelentetésére, miért iparkodtak volna annyira gyermekverseket írni? Ez is oka a gyermeklíra stagnálásának. A kérdés további soraira így válaszolok: Bármennyire kívánatos mértékben fedezem fel lelkem mélyén a gyermeket, nem biztos, hogy a felfedezésből „megemészthető” gyermekvers születik. Szerintem csak az írhat jó gyermekverset, aki költőnek is jó. A rossz költő gyermekversben sem alkothat elsőrendűt. .. Ezt igazolja Pósa Lajos és Szabolcska Mihály tevékenysége, bár Pósa bácsi hébe-hóba rátalált a gyermekiélekhez vezető ösvényre. De mért írt, ír Zelk Zoltán, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor és még sok modern költő kitűnő gyermekverseket? Mert mindannyian kiváló költők. Tudták, tudják, mi kell a gyermeknek, s ezt gazdag nyelvi készséggel fejezik ki. Ide sorolhatom, kissé rendhagyóan a mi Simkó Tiborunkat is. Nem törvényszerű tehát, hogy valaki azért lesz jó gyermekversíró, mert felfedezte lelkében a gyermeket, a gyermekkort. Ez minden ember lelkében ott van, hiszen a felnőttek megélték gyermekkorukat. Sokkal inkább a körülmények játszanak közre abban, hogy egy-egy költő gyermekverseket írjon. Zelk Zoltán bizonyára azért is írt annyi jó gyermekverset, mert évekig gyermeklapot szerkesztett, alapítója és 1952—56-ban szerkesztője volt a Kisdobosnak. Többé-kevésbé neki köszönhető, hogy annyi jó költő belekapcsolódott a gyermekversírói munkába. Bizonyos, hogy csak ott fejlődhet egészséges gyermekköltészet, ahol kialakul a versenyszellem, ahol sokan írnak. Merem állítani, nálunk is azért jutott el a költők zöme a gyermekversírásig, mert a Kis Építő, vagy az Oj Szó gyermekrovata rendszeresen hozta és tisztesen honorálta a verseket. Ma már elenyésző kivétellel majdminden szlovákiai magyar költő ír gyermekverset. Akkor születik jó gyermekköltészet, gyermekirodalom, ha megvan hozzá minden feltétel. Az is, hogy felfedezem magamban a gyermeket. Ha törődünk a gyermekköltészettel, ha szervezzük, ha gyomlálgatjuk, ha alakítjuk, ha áldozatot is tudunk hozni érte. A gyermekversírás boldogságot jelent. A gyermekek mindig hálásabbak, mint a felnőttek, szívből tudnak örülni a szépnek és a jónak. 2. Irodalmunk szerves, de nem egyenrangú részének tekintem gyermekköltészetünket. Szerves része, mert nemzetiségi költészetünkből ered; egyik, most már bimbózó ágát jelenti. Eredményeiben azonban jócskán elmarad felnőtt-költészetünktől. Simkó Tibor Tikirikitakarakjának tagadhatatlan és örvendetes a sikere, de a többiek figyelemre méltó gyermekversköteteinek emelkedő színvonala sem jelenti azt, hogy minden rendben van gyermekköltészetünk táján. Még messze tartunk attól, hogy gyermekköltészetünk olyan szuverén világot jelentsen, mint felnőtt-líránk. Ahhoz még kevés a megjelent mű, még alig bomlottak ki azok a dús és gyönyörködtető színárnyalatok, amelyek a gyermekköltészet virágos kertjét jelentik. Hol bontakozzon ki gyermekirodalmunk? Merre induljon? Ki viselje gondját? Dicséretes az Irodalmi Szemle igyekezete, hogy júniusi számát a gyermekirodalomnak szenteli. Tagadhatatlanul fontos ez. Nem