Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - FÓRUM - Ankét gyermekirodalmunkról (Az Irodalmi Szemle kérdéseire válaszolnak: Aich Péter, Batta György, Bodnár Gyula, Dénes György, Dusza István, Fónod Zoltán, Grendel Ágota, Rácz Olivér)
irodalmi alkotás kerüljön, amit a felnőtt is szívesen elolvas, ami az ő számára is szép, mulatságos stb., ahogy ezt a népmesékről s a népköltészet számos alkotásáról elmondhatjuk; itt ugyanis a mondanivaló több rétegben fedi egymást, és ennek meg- iejtése kortól, tapasztalattól, társadalmi körülményektől stb. függ. Ezért a népköltészettől mindig van mit tanulni. Például azt, hogyan lehet (kell] az eszmei mondanivalót kifejteni. Erről gyermekeknek szánt irodalmunk szívesen megfeledkezik. A gyermeknek nem csupán azért mondunk mesét, verset, hogy lecsillapítsuk a kedvét vagy mulattassuk, játsszunk vele, hanem azért is, hogy tanítsuk. Ne feledjük: a gyermek számára a játék a tanulás fontos, eleinte csaknem kizárólagos formája. A pedagógiai, pszichológiai szempontokat tehát nem mellőzhetjük! A népköltészetben erre számos szebbnél szebb példa van. Sokszor azonban az a benyomásom, hogy a népköltészettől elsősorban a „külsőségeket” lestük el. A régi kulisszák közé a modern élet tartalmát próbáljuk bevinni, ahelyett, hogy fordítva cselekednénk. Életünk mai tárgyai így anakronisztikus megvilágításba kerülnek, pedig nem ezt kívántuk elérni, hanem napjaink elemeit akartuk szóhoz juttatni. Gyermekirodalmunkban azonban pozitív példával is találkozhatunk. Sajnos, nem ez a jellemző. Minden kezdet nehéz, s mivel nemzetiségi irodalmunk eddig a gyermekekkel eléggé mostohán bánt, ma ezt az állapotot kell megvizsgálnunk. Ügy vélem azonban, hogy immár nemcsak vizsgálódnunk lehet, de módunk is van fordítani ezen. Költészetünk eléggé érett ahhoz, hogy a gyermekekkel magas színvonalon foglalkozzon. Kodály Zoltán a zenével kapcsolatban mondta: „Senkisem olyan nagy, hogy a gyerekeknek ne írhasson. Sőt: igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen ahhoz.” 2. Weöres Sándor költészetének egyenrangú, szerves részét képezik a gyermekversek. Ilyen jelenségről nemzetiségi irodalmunkban egyelőre nem beszélhetünk. Részben azért, mert az irodalmat önkényesen felnőtt-irodalomra és gyermekirodalomra bontjuk, sőt a gyermekeknek szánt irodalmat más szempontból ítéljük meg, mint a felnőttekét. Továbbá: hajlamosak vagyunk mereven felnőttszemmel láttatni a világot. Márpedig a gyermek más, mint ahogy ezt ebből a pózból tudni véljük. A gyermek többet ért meg, mintsem gondolnánk — persze nem racionális eszközökkel, hanem ráérzéssel, ösztönösen. Gyermeki csodáról, fantasztikumról is csak azért beszélünk, mert az elsősorban a felnőtteknek csoda és fantasztikum: a gyermek számára realitás. Éppen ezért kell tudatosítani, hogy a gyermekeknek (is) szánt irodalmi alkotásokat olyan elemekből kell összerakni, amelyeket a gyermek ismer és korára való tekintettel megért. Tudom, hogy az elmélet az irodalomban is szekunder jelenség, de talán nem ártana, ha elméleti irodalmunk többet foglalkozna a gyermekeknek szánt irodalom kérdéseivel. Éppen azért, mert ez a fajta irodalom mifelénk (a tagadhatatlan sikerek ellenére) még ■csak a szárnypróbálgatásnál tart. Magas igényű elméleti irodalmunk így elejét vehetné a fölösleges zsákutcába kerülésnek. A gyermek és az irodalom kapcsolata fölöttébb bonyolult és nem mérhető föl csupán az irodalom, ill. az irodalomelmélet eszközeivel. A tudományok művelése nemzetiségi vonalon azonban annyira irodalomközpontú, hogy a kérdés föloldására más tudományoktól alig várhatunk segítséget. BATTA GYÖRGY 1. Nem tudom, párhuzamosan fejlődik-e líránk és gyermeklíránk, abban viszont bizonyos vagyok, hogy gyermekirodalmunk színvonala megfelelő. A szerkesztőségbe rendszeresen megérkeznek a szocialista országok gyermeklapjai, köztük a magyar nyelvterület ilyen jellegű kiadványai is. Évek óta figyelem a cseh és szlovák költők legkisebbekhez szóló alkotásait, ezért — remélem — tárgyilagos a véleményem. Nem tudom megbízhatóan körvonalazni, sikerült-e költőinknek kellő formai változatossággal kifejezniük a fantasztikumot, irracionálisat, a nonszenszet vagy a groteszket, az viszont tény, hogy két nagyon fontos feladat még vár rájuk: meg kellene tanulniuk a lehető legtömörebben fogalmazni — világosan, úgy, hogy az óvodák is hasznát vegyék írásaiknak. Magyar óvodáink igénylik a sajátos, az itteni hagyományok
