Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - Rácz Olivér: A Büszke Macska (mese)
egy Anyuci. És — csodák csodája — ezt az Anyucit pontosan úgy hívták, mint téged... Az volt a neve, hogy — — Csillagom? — Csillagom, bogaram, tündérkém. Meg minden ilyesmi. De elsősorban az volt a tisztes neve, hogy — na, mit gondolsz? A kislány csillogó szemmel, óvatosan próbálni kezdte: — Ka—? — Na, mondd tovább! — Ka-ti—? — Jó lesz ez, már látom. — A kislány újra tapsikolt. — Katica! Elpirult a boldogságtól, elrévedezett. De aztán elkomolyodott, gondterhelt arccal közölte: — Az oviban csak akkor hívnak Katicának, ha jő vagyok... — És ha nem vagy jó? — A kislány eltűnődött. — Nem is tudom... Többnyire jó vagyok. Azt hiszem... Talán, amikor tejleves van ebédre ... — Meg lehet ám azt is enni — mondta Jajapus nem túlságosan mély meggyőződéssel. Egyszer egy életben, fűzte hozzá gondolatban, de hangosan csak ennyit mondott: — Na, látod. Nem is tudsz te rossz lenni. Arra ott van Karcsika. — Na, folytasd. — Na, folytatom. Egyszóval ez a kislány, akiből később Anyuci lett... — Az én anyucim? — Világos. — A kislány ragyogott a boldogságtól. — Na, mondd. — Tehát, ez a kislány egy szép napon ellátogatott a saját Apucijával meg Anyucijával a Vidám Parkba. — A ringlispire? — A ringlispire. Ámbár lehet körhintának is mondani. — Ringlispi jobb. — Legyen. Aztán ott felült a kisvasútra, az ütközős autóra ... — Dod-dzsem. — Tessék? — Dod-dzsem. Ügy, mint málna-dzsem. Vagy narancs-dzsem. A narancsdzsemet jobban szeretem. — Aha! Szóval felült, illetve beült a dod-dzsemék autójába... — Egyedül? — Na nem! Az apucijával. — Az az apuci te voltál? — Hiába is tagadnám. — Akkor még egészen fiatal voltál? Fiatalabb, mint most? — Valamivel. — Akkor már milyen nagyocska voltál? Olyan, mint én most? — Mutasd!? Húzd ki magad! — A kislány felpattant, lábujjhegyre állt. — Ez az. A karocskádat is nyújtsd a magasba. Most jó. — Óriáskeréken is ültetek? — Szívem. Éppen azon ne ültünk volna? — És az a kislány nem félt? — Egy kicsit sikkantgatott. Ügy, ahogyan te szoktál. Na, mondjam? — Na, mondd! — Aztán volt sósperec és séta. És akkor a kislány — mondtam már, hogy úgy hívták, mint téged? — Mondtad. És ő lett az én anyucim. — Pontosan. Egyszóval, akkor a kislány egyszer csak felkiáltott: „Nézd, apu — ott ül a Büszke Macska!” Mert, hogy el ne felejtsem, annak a kislánynak... — Aki az én anyucim lett... — Aki a te anyucid lett, annak is volt egy 'Büszke Macska nevű ismerőse. Ez a Büszke Macska tavasztól őszig ott üldögélt egy földszinti néni ablakában, talpig
