Irodalmi Szemle, 1984
1984/5 - KRITIKA - Grendel Lajos: A Semmi színe előtt
De Isten hiányára utal a kötet címe is: Istentelen színjáték. Az istentelen sző sok mindent Jelenthet. Jelentheti azt, hogy valaki (akár maga a költő) militáns ateista, s ennek a meggyőződésének nyomatékosan hangot akar adni. Mint jelző Jelentheti továbbá azt is: istentől elrugaszkodott, megátalkodott, gonosz. (Ez értelmezés még feltételezi Isten létét.) Hogy a kötet címe Dante nagy művét is célba veszi, talán fölösleges említeni. Am ha figyelmesen elolvassuk a kötet egyes szövegeit, látni fogjuk, szó sincs azokban se militáns ateizmusról, se az Orral való perlekedésről, megátalkodottságról pedig egyáltalán nem. A dantei műre való rájátszás is annyira halovány, hogy akár figyelmen 'kívül is hagyhatjuk. (A pokol nem az alvilágban van, hanem itt a földön, sugallja Tóth.) Az „istentelen” szó a kötet jelentésmezejében leginkább istentől elhagyottat, isten nélkülit jelent. A költő, s vele együtt a mai kor embere olyan világban botladozik, amelyet az Or elhagyott, jobban mondva: amelyben Jónás elnyelte a cethalat, s ettől kezdve az Ornak nem volt többé hatalma rajta. A huszadik századi ember megszabadult az Űrtói, s vele együtt, ha úgy látja szükségesnek, a Törvényt is eltakarítja az útjából, ám úrtalanított világában sem lett boldogabb. Az Urat legföljebb magával tudná helyettesíteni, ehhez azonban változatlanul gyarló ■és halandó, s a tudományos-műszaki haladás, a ráció mindenekfölöttiségének a mítosza sem hozta el számára a megváltást. (Tóth László nem is rest elsütni néhány játékosan abszurd versikét, a „háztartási forradalomba” belehülyült tucatember rovására: Fölemeled a telefonkagylót, víz ..., A szomszéd Poppernét lány korában ..., Faló a síneken, A doromboló húsdaráló, Villamos a kertben stb.) A műszaki-tudományos forradalom meghozta ellenben az atombombát, s lépten-nyomon csapdákat állított fel, amelyekbe önhitt és vak Jónásunk rendre belesétál. S a költő valami olyasmit mond: ha a Történet többé nem az Űr, hát a Semmi színe előtt játszódik. Mivel világunkban akárki, akinek megvan a hatalma hozzá (akár egy hotelportás is), elmondhatja: a Törvény én vagyok, az istentelen színjáték legalább annyira komikus, mint tragikus. Tőzsér Árpád mellett Tóth László a másik szlovákiai magyar költő, aki következetesen, s legújabb kötetében szinte rögeszmés következetességgel, a Semmivel néz szembe. A Semmi, vagy nevezzük meg köznapi nyelven: a halál, pusztulás, elmúlás, megsemmisülés hol középponti motívuma, hol fenyegető háttere istentelen színjátékának. A kötet szövegeinek nagy többségét tekinthetjük olyan meg-megújuló kísérletek sorozatának is, amelyekben a sosem tökéletes, mindig önmaguk ellen is fordítható bölcseleti tanoknak, etikai normáknak, társadalmi elvárásoknak, a tudományos és tapasztalati megismerés nyújtotta kétes boldogságnak fittyet hányva, a költő úgy próbálja meghaladni (vagy legyűrni) a Semmit, hogy beemeli az alkotás folyamatába, s így mintegy megszelídíti. Tóth László a legnehezebbel próbálkozik. A Semmit ragadva meg próbál meg a Semmivel szemben autentikus magatartást konstituálni, legalábbis megpróbálja, lehetséges-e. .. Minden vallás eszme mítosz csütörtököt mond a halál küszöbén ma szombat van vagy szita-szita-péntek az X. óra a halál órája a még van és a már nincs órája” (Az „itt” és „ott”] Ennek a küzdelemnek az egyenlőségét fejezi ki, a robbanásig fokozva egy közérzet íeszültségét, A Sehogyse dicsérete című szöveg: „Ülök a parton egy pádon a partra néző ház előtt amely nincs sehol / Hogyan is lenne ott ha nincs előtte pad és nincsen part se — minek a partja legyen ha még csak egy cérnaszálnyi patakocska sem folyik ott” stb. S mintha csak ezt a szöveget folytatná, rímel rá az Európé ráveszi a bikát, hogy rabolja el őt utolsó hat sora: „Visszamozdulunk időnként Arról a helyről Ahol állhattunk volna Hogy elmozduljunk tüstént
