Irodalmi Szemle, 1984
1984/5 - KRITIKA - Rácz Olivér: Piros vers
S búcsúzóul a kötet első ciklusától, jegyezzük még fel gyorsan a ciklus záró sorait: ó merni még nem merek de félek félni immár — jegyezzük fel, mert még szükség lesz rájuk, jegyezzük fel, mert csakhamar újra felhangzanak. Előbb azonban három látomás (Idill, Történelemóra, Látogatókj mementója csendül fel az embertelenség, a töltényhüvelyek, mérges porok és halott rétek ellen — vers válaszol versnek —, hogy a kötet harmadik, befejező ciklusában félreérthetetlenül világos, metszően éles értelmet nyerjenek a fent idézett sorok, immár minden félelem nélkül (Cím nélkül], elkötelezetten (Bübájoló ének], és számon kérőén: ó mondd miféle ház lehet mely lakót nem fogad (Opus XIIIf Aztán két, formájában, szerkezetében és mondanivalójában egyaránt „modern” költemény után (Opus XIV, Töprengések] közvetlenül, egy formájában is Berzsenyit idéző időmértékes vers (102 lábú költemény) — s megint csak modern vers ez is! — majd egy klasszikus szonett (Szonettruhás óda) — és ez is modern költemény! — következik, hogy bevezessék a ciklus tetőfokát jelentő „színes” verseket (Sárga vers, Kék vers, Fekete vers), de mindenekelőtt a Piros verset, amely — amelynek jellemzésére, nem tehetek másként, magának a költeménynek az utolsó két sorát kell idéznem: amely — egyszóval — nagyszerű: piros vidám és gömbölyű. És elérkeztünk a Nagy Varázslat hoz, amelynek mondanivalója és tiltakozása akár politikai sajtónk címoldalain is korszerű tiltakozás lehetne: „halj meg, mert a halált hordozod”, és elérkeztünk a népköltészetet, klasszikus költészetet, ősi énekeket és a tisztán csengő, valóban modern hangvételű Varga Erzsébet-verseket művészi szintézisbe foglaló Euripidész-megidézésig, a fenti sornak válaszoló béke-versig, a zárszóig. Emberi, mélységesen emberhez szóló költészet Varga Erzsébet lírája. Halk és felharsanó, könnyed és szívekre nehezedő, formabontó versek és a formaművészet remekei, de egyben mindvégig megegyeznek: mindvégig méltók az idézett és soha elégszer nem idézhető vallomáshoz, az emberi bátorság, az emberi küzdelemvállalás gyönyörű két sorához: merni még nem merek de félek félni immár ... Mert félni és félteni csak a bátrak tudnak. (Madách, 1984)
