Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - FÓRUM - Révész Bertalan: Az alapiskolától a diplomáig

1. Először is egyértelműen le kell szögezni, hogy nem érthetünk egyet ama — másfél évtized óta időről időre meg-megélénkülő — summás nézettel, miszerint a magyar tanítási nyelvű középiskola nem készíti fel diákjait a felsőfokú továbbtanulásra sem szlovák nyelvből, sem a reál tantárgyakból — egyszóval: gyengébb munkát végez, mint a vele' egy épületben, egy igazgatás alatt működő, esetleg két utcával távolabb levő szlovák tanítási nyelvű középiskola. Ez a minősítés igaztalan és sértő, s bizonyára ilyesféle — türelmetlenségből fakadó s elhamarkodott — okoskodás eredményeképpen született: mivel a tanügyi hatóságoknak évtizedes igyekezete a mai napig nem párosult a kívánt eredménnyel, nyilvánvaló tehát, hogy kizárólag az iskolákban, az oktatói munkában, a diákok felkészítésében rejlik a hiba ... Holott az lenne a valós eredménnyel biztató összehasonlítási eljárás, ha a szakemberek konkrétan megvizsgálnák, hogy a két tagozat vagy iskola egy-egy évfolyamának abszolvensei milyen százalékban jelentkeztek s nyertek fölvételt az egyetemeken, s később milyen sikerrel folytatták tanulmányaikat. Ilyen egybevetés, felmérés ez ideig nem készült. Azt azonban a rendszeresen végzett tanfelügyelői ellenőrzésekből, a jelentések és értekezletek anyagából tudjuk, hogy az azonos feltételek között működő magyar és szlovák tanítási nyelvű iskolák között egészében véve nincs színvonalbeli különbség. Akad viszont elég gyakran különbség

— hol az egyik, hol a másik iskola javára — egyik-másik tantárgy tanításának a színvonalában, mely mögött nyilvánvalóan egy-egy felkészült tanári egyéniség áll, akinek az áldozatos munkája hűen lemérhető tanítványai továbbtanulási eredményein.

Más kérdés, hogy napjaink középiskolája — különösen a gimnázium — Prágától Budapestig és Belgrádtól Szófiáig, mennyire felel meg a mai, korszerű társadalmi igényeknek, mennyire sikerül nevelő-oktató céljait, feladatait megvalósítania. Bizonyosan nem ok nélkül hangzanak el olyasféle kifakadások, mint a közelmúltban Magyar Imre professzornak, az ismert tudós belgyógyásznak, regény- és esszéírónak a szájábólr „Túlterhelés címén a középiskolai oktatás olyan minimumra zsugorodott, hogy az már szégyen...” Ö elsősorban a középiskola nyújtotta humán műveltség színvonalát marasztalja el, míg a műegyetemek felvételiztető tanárai éppen a reáltantárgyak tudásszintjével elégedetlenek . .. Egy biztos: a középfokú oktatásnak ma és a közeljövőben számos nagy horderejű feladattal kell megbirkóznia; olyanokkal, mint például az egyetemi-főiskolai tanulmányokra való alaposabb felkészítés, a gimnáziumi nevelőoktatásban a humán tantárgyak gondosabb, igényesebb tanítása, a középiskolai végzettség általánossá tétele. Reméljük, hogy a jövő tanévtől a gimnáziumokban is beinduló új koncepció szerinti nevelő-oktatás idővel meghozza a maga gyümölcsét. Erre enged legalábbis következtetni a magyar nyelvnek és irodalomnak a gimnáziumok részére gondosan megtervezett és részletesen kidolgozott tanterve, tanítási programja.

2. A 70-es évek eleje óta mind az alap-, mind a középiskolában követelménnyé vált négy tantárgy — matematika, fizika, kémia, biológia — szakterminológiájának szlovák nyelven való tanítása, elsajátíttatása, s ezzel egy időben lehetőség nyílt heti plusz két óra szlovák nyelvű konverzáció, illetőleg szakkonverzáció bevezetésére. Hogy ezt a szükség megkívánta-e s a követelménnyé emelt oktatói többletmunkát az iskolák és tanáraik milyen körülmények között és milyen következetességgel végzik, azt csak az igazgatók tudhatják pontosan. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy noha mintegy másfél évtized telt el a szóban forgó innováció bevezetése óta, a kérdéskomplexumnak még ma sincs — az oktatás szakszerűségét, eredményességét előmozdítandó — kidolgozott metodikája, vagy akárcsak egy szerény tapasztalaton, kísérleten alapuló tanulságos összefoglalása. Pedig égető szükség lenne egyfajta módszertani eligazgatásra az alap- és középfokon egyaránt. Nemcsak azért, mert szabályokkal és utasításokkal, módszertani segéd- és kézikönyvekkel kicövekelt pedagógusvilágunkban vajmi kevés azoknak a kezdeményezőknek a száma, akik az úttöréssel járó kockázatot vállalnák, hanem azért is, mert valóban igényes, szokatlanul új oktatói megoldásról van szó. Arról ugyanis, hogy a különben is szűkre szabott órakeretben — didaktikai egységben — a tanárnak két nyelven kell tanítania, éspedig oly szakszerű felkészültséggel, módszertani ökonómiával, hogy a nyelvi váltásnak meglegyen a maga motivált funkciója, vagyis a két nyelven közölt tananyag kölcsönösen kiegészítse egymást, és ezáltal zökkenőmentesen történjék az új ismeretek rögzítése.

A kezdeti nehézségek leküzdésével s az első eredmények jelentkezésével a tanári hozzáállás is alapvetően megváltozott. Eleinte bizony az oktatásnak e két nyelvű elegyí