Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Szeder Fábiánról és földijeiről, a palócokról

említést. És bizonyításképp ide kívánkozik egy 1787-es mezőkövesdi Jegyzőkönyv alábbi bejegyzése is: „Nagy Ersók születésre nézve Parádi, alatsony, vastag termetű, gesztenye színhajú, kékszemfl, teljes piros ábrázatú, víg kedvű, nevetve beszélő palótz”.22 A jegyzőkönyvbe azért foglaltatott be Nagy Erzsébet személyleírása, mivel az még 1784-ben elszökött férjétől, „Török Alberttül”.

Értekeztek a palócokról a kilencszázas évek közepe táján is. Gunda Béla 1943- ban A magyarság néprajzi csoportjai c. munkájában azt álította, hogy a palócok kabar eredetűek, a kabarok ivadékai, kiknek ősei a honfoglalás után a Mátra és a Bükk vidékén szálltak meg.

Bartucz Lajos A magyar fajta c. hosz- szabb tanulmányában antropológiai alapon vizsgálta a palócokat. Arra a következtetésre jutott, hogy a mongoloid típus a kabar törzsben uralkodott, s feltételezi, hogy ez a törzs volt a palócok őse. „Az ország különböző vidékein élő magyarokon végzett tüzetesebb vizsgálatokból azután kiderült, hogy a mongoloid rasszjellegek különösen halmozódnak a palócok között, így főleg Nógrád megyében, Balassagyarmat környékén, Örhalmon, Nagylócon, Rimócon, Kazáron, Kiskürtösön, Hugyagon, aztán Heves megyében Eger, Hasznos vidékén, Hont megyében Bernecén, Nagy- csalomiján .. .”23 — írja dolgozatában.

A fentiekből is láthatjuk, hogy a palóckutatás terén — különösen ami az eredetet illeti — a gazdag szakirodalom ellenére sem alakult ki egy elfogadható, egységes és cáfolhatatlan nézet. Ezt bizonyította egyébként az 1967-es Egri Tanácskozás is, melyről ugyancsak Manga könyvében olvashatunk. A tanácskozáson 25 k'Jtató mondta el véleményét a palóc et- n'kum kérdéséről, a kutatás szempontjairól és módszereiről. Manga többek közt Barabás Jenő szavait idézi, aki a tanácskozáson megállapította: „A palócok jellemvonásainak és lakhelyének körvonalazásában még úgy sem állunk, mint más táji csoportoknál. Míg a legtöbb néprajzi csoportot valamilyen szempontból úgy- ahogy lokalizálták, addig a palócokra vonatkozóan még közigazgatási, földrajzi, történelmi határokkal sem rendelkezünk”.24

A mai kutatónak egyébként hasznos útmutatóként szolgálhat a bibliográfia, melyet Kocsis Gyula állított össze Egerben. A Palóc Kutatás Közleményei sorozatban megjelent XX. füzetecske 1970-ig rendszerezi a palóckérdéssel kapcsolatos tanulmányokat, dolgozatokat, cikkeket. Természetesen már azóta is több munka látott napvilágot.

Eme hosszúra nyúlt, de mégsem a teljességre törekedő áttekintés után térjünk most vissza Szeder Fábiánhoz s a palócokról szóló első tanulmány részletesebb ismertetéséhez.

Szeder Fábiánról valahogy mindig megfeledkeztek szülőföldjén. Nevét még Hont megye monográfiájából is kihagyták. Máig is rejtély, hogy a vaskos kötet Irodalom, tudomány, művészet c. fejezetében — melyben jelentéktelenebb költőkről, írókról, művészekről és tudósokról is olvashatunk — miért nem említették őt. De nem foglalkozott szakírónkkal a megye történelmét buzgón kutató Gyürky Antal sem. Ötvennégy év Hont vármegye történetéből című könyvének 2. kötetében (Vác, 1882) ő is több „jeles férfiút”, írót és művészt mutat be, ám Szederről egy szót sem ír.

És hiába érdeklődtem tudós tanárunk felől szülőfalujában, Csáb községben is. Szinte semmit se tudtak róla. Még azt sem, hogy falujukban született. Pedig hagyományaink első kutatója — aki mindig is büszke volt nyelvére és népére, aki a távolban is nagy tisztelettel beszélt őseiről — megérdemelné, hogy ismerjük őt. Arról már nem is beszélek, hogy egy emléktáblával is tiszteleghetnénk szelleme előtt.

Hogy Szeder Fábián pontosan meddig élt Csábon, milyen kapcsolata volt falubelijeivel, ma már nehéz lenne kiderítenünk. Egy azonban biztos: köztük nevelkedett, ott tanulta meg az ízes palóc beszédet, amit később se tagadott meg. Mindezt a palócokról szóló tanulmányaiba szőtt vallomásaival is bizonyíthatjuk. „Nem tartom fölöslegesnek ezen hazánkfiairól, kik között születtem és beszélni tanultam, és a’ kikről a Tudományos Gyűjteményben kétszer értekeztem, még egyszer szót tenni .. .”25 — írta 1835-ben. Értekezések a’ Palóczokról c. munkájának második szakaszában, melyben a palóc dialektussal foglalkozik, a következőket olvashatjuk: „A’ mi engemet illet, csekély tehetségem szerint ezen czélra ügyelvén, szívesen kinyilatkoztatom tapasztalásaimat, és a’ Palócz Magyaroknak, a’ kik közt születtem és nevelkedtem, és a’ kik iránt távullétemben is szüntelen való figyelemmel voltam, nyelveket, és azután szokásaikat hiven ábrázolom”.26