Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Szeder Fábiánról és földijeiről, a palócokról

vadtak a magyarságba, habár faji sajátosságukat és népszokásaikat mindmáig megőrizték. A palóczok Szete községtől keletre az Ipoly folyó mindkét partján, Nógrád határáig telepedtek le.”12 A továbbiakban pedig az alábbi jellemzést olvashatjuk az itt élők elődeiről: „A palócz- czal született természetes ész a vármegye magyarságánál pallérozva, kiművelve lép elénk és bizonyos mértékű elismerést provokál. Általában közepes termetű, vállas, izmos, munkabíró, fürge nép. A nők telt idomúak; a férfiak egyenes, katonás tar- tásúak, a mihez némi hetykeség, rátarti- ság is járul. Hajuk gesztenyebarna, ritkán fekete vagy szőke. A férfinép általánosságban bajuszt visel, itt-ott, különösen a reformátusoknál a torok-szakáll, Kos- süth-szakáll is dívik. Viselkedésben erkölcsös, vallásos, törvénytisztelő és becsületes. Csendes, békés természetű, de a büszkeségnek, zárkózottságnak az a bizonyos foka, mely a magyar népet általában jellemzi, a vármegye magyarságánál is megvan.”13

Komoróczy Miklós szerint Hont vármegye magyarsága „néprajzi és nyelvi tekintetben egyaránt az oceredetű palócz- sághoz tartozik, annak nyugati ágaként. Életmódjában, természetében, szokásaiban és erkölcseiben ugyanazok a sajátosságok tapasztalhatók. Palócz voltára a honti magyarság büszke és a hunoktól való eredetét nemzedékről-nemzedékre örökségképpen hagyván, magát huntyinak nevezi”.14

Nógrád vármegye népe c. tanulmány 5- ban15 Farkas Pál épp az ellenkezőjét említi. Megjegyzi, hogy, bár az itt élő népet az egész világ palócoknak tartja, jómaguk mégis „csodálatosképpen lekicsinylik e nevet”. A szerző cáfolja Komoróczy állítását, miszerint a hontiak büszkék lennének palóc voltukra. Ezzel kapcsolatban olvassuk a következőket: „A kezemnél lévő kérdőívek szerint csupán egyetlen falu akad, mely palócz-mivoltát bevallja, sőt arra büszke is, azonban évekig tartó személyes adatgyűjtésem Nógrádban, Benkó- czy Emil pedig máshol, a büszkeségben éppen ellenkezőjét tapasztalta. így tehát nagyon valószínű, hogy ez egy helyen is az úri elemnek Mikszáth művei nyomán támadt palócz-büszkeségéről van szó, s ugyanilyen jóhiszeműen téved a nép javára Hont vármegye ethnografusa is, midőn azt hiszi, hogy (palócz mivoltára a honti magyarság büszke)”.16

Ebben talán mi is igazat adhatunk Farkasnak, hiszen az Ipoly menti magyarság tudtunkkal valóban sosem nevezte magát palócnak. Szűkebb pátriámban — Ipolyság környékén — például még nemrégiben is megtörtént, hogy gyűjtéseim publikálása után adatközlőim csodálkoztak, hogy úgy beszélek róluk, mint palócokról, holott ők bizony nem azok. De nem szerették a palóc elnevezést Gömörben sem. Szombathy Viktor említette nemrégiben ipolysági előadása során,17 hogy gyerekkorában a gömöri vásárokon ha megkérdeztek valakit a környékbeliek közül, hogy palóc-e, az felháborodva utasította el a kérdést. Mindig azt felelték a megkérdezettek, hogy nem ők, hanem a szomszéd falubeliek a palócok. Tőzsér Árpád költőnk is így ír az Édesanyám rózsafája c. palóc népdalgyűjtemény előszavában: „...nekünk nem volt (és nincs) palóc öntudatunk”.18

Említett tanulmányában Farkas Pál az eredetkérdéssel is foglalkozik. Szerinte, „a palócoknak elkeresztelt magyarok nem ivadékai sem a honfoglaláskori, sem a későbbi kunpalóczoknak”, hanem az Árpádok korában volt a magyarságnak egy törzse, mely az ősi világ pogánysága czí- mén ősmagyarságához leghívebben ragaszkodott”.19 Farkas különösen izgalmasnak tartja azt a tényt, hogy a hét magyar törzs neve közül hatot Nógrádban (Balassagyarmat, Diósjenő, Salgótarján, Nóg- rádmegyer, Karancs, Kozárd), kettőt pedig a szomszédban (Ipolynyék, Acsakürt) megtalálhatunk.

Abban azonban tévedett Farkas, hogy a palóc név az okiratokban sohasem fordult elő. Ennek ellenkezőjét bizonyítja Manga János is a bevezetőben már említett monográfiájában. Tőle tudjuk, hogy több mint háromszáz esztendeje annak, hogy egy bizonyos vidéken élő, bizonyos népcsoporthoz tartozónak tudott embereket először palóc jelzővel illettek. Egy 1656-ból való számadáskönyvben a nagykőrösi nótárius pl. ezt jegyezte fel: „Tíz pár gyöngyházas késeket vettem palóczok- tul!”20Egy 1663-ban a Duna melléki helységek Feketehalom nevű dombnál tartott összejövetelének határozataiból pedig a következőket idézi Manga: „Ha valamely lakos Gazda vagy szolga valakinek elád jószágot, kiváltképpen Felföldi Palócznak, levelet adjon mellette”.21 Ugyanebből az évből származik egy másik debreceni forrás, amely „vásárra jött palótzok”-ról tesz