Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (3.)

korszakos szerepére” olyan személyeket is megnyertek, mint Darkő István, Vozári Dezső, Győry Dezső stb. A lényegen az sem változtat, hogy az első tanácskozáson vendégként részt vett Móricz Zsigmond is, s tapasztalatairól nagy lelkesedéssel számolt be az 1930-as Nyugat júniusi számában.

„A kúriák kultúrája — írta Fábry 1953-ban — egy néptől, valóságtól elvonatkoztatott kultúra.” És ez érvényes a szlovenszkói magyarság vezéreire is, akik dzsentri és arisztokrata múltjukat nem tudták megtagadni, s politikai manővereikhez és a felszínen maradáshoz az írókat is szerették volna megnyerni. Ezért nevezi Fábry a Szentiváni Kúriát egyértelműen csődtömegnek, mely „az összehozhatatlanság, az összeférhetetlenség” jegyében született. Forbáth Imre a Korunkban egyértelműen leszögezte, hogy „egy ilyen írógyűléstől a százszázalékosan szociális szellemű irodalom nem várt se programot, se megoldást, se megváltást”. Balogh Edgár (aki részt vett a tanácskozáson), a Hét próbában úgy emlékszik rá, hogy „Nem kaptunk semmit, s nem adtunk semmit”. A lényegen az sem változtat sokat, hogy Szent-Ivány József és Szüllő Géza politikai nézetei között színárnyalatok léteznek. A Szentiváni Kúria polgári (politikai) osztálytörekvésére választ adott egyébként az Űj Munka helyzete is. A folyóirat egyetlen számát az első tanácskozás után indították útjára. A folyóirat Szvatkó Pál dédelgetett álmai közé tartozott, s bár megjelenésekor Fábry Zoltán megsemmisítő kritikát írt a folyóiratról Az Ot hasábjain, létét — és ezt hangsúlyozni kívánjuk — nem a Fábry- kritika, hanem a kiadók politikai álláspontja döntötte el. Nem vállalták ugyanis a többségében baloldali írókat felvonultató folyóiratot, melynek munkatársául Szvatkó Fábry Zoltánt is felkérte. Az irodalmi egységfrontról álmodozó Szvatkó — akinek ez a bukása Fábry szerint a „cinikus szaltó mortálék bűvészévé” tette az egyik legígéretesebb szlovenszkói írástudót — ugyanis valóban komolyan gondolta az irodalom egységfrontját, s mivel ez az irodalom (legjobb képviselőit tekintve) baloldali volt, a baloldali írókat hasábjain. Aligha gondolta, hogy az „egység” gondolatával kacérkodó Szent-Ivány József lesz az, aki a Prágai Magyar Hírlap hasábjain elhatárolja magát az új laptól. Ezt a sorsot érezte Szvatkó, amikor a kilátástalanság cinizmusával, a római gladiátorok gesztusával, haldoklóként — Morituri te salutant! — köszönti az olvasót. A szándék „őszinteségére” jellemző, hogy a Prágai Magyar Hírlap munkatársait (Darkó Istvánt, Győry Dezsőt és Vozári Dezsőt) a pártvezetőség arra kényszerítette, hogy nyilvánosan határolják el magukat „az irodalmi radikalizmus meggondolatlan és veszedelmes, attitűdjétől”. Az Oj Munka rangos bemutatkozása és kudarca így vált egy politikai, elképzelés szándékának igazi leleplezőjévé.

A csehszlovákiai magyar lap- és folyóiratkiadáshoz viszonyítva tehát nemcsak, a könyvkiadás szervezetlensége, rendszertelensége és szegényes volta akadályozta az. irodalmi élet kibontakozását, hanem ennek akadályává vált az irodalmi fórumok hiánya is. Az utolsó ilyen lehetőségként a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és. Művészeti Társaság kínálkozott, a lehetőséget azonban a Társaság jobboldali, aktivista vezetősége eljátszotta. Ily módon, ahogy Turczel Lajos írja az Írás és szolgálat című. kötetében: „Megfelelő szervezet hiányában a haladó irodalom gócai mindvégig a kommunista és demokratikus szellemű lapok és folyóiratok maradtak”.

(folytatjuk)i