Irodalmi Szemle, 1984
1984/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (3.)
keretében is megpróbálkoztak könyvkiadással. Ebben a sorozatban Jelent meg Szilágyi András Idő katonái című regénye, valamint a Balogh Edgár és Fábry Zoltán szerkesztette Barna könyv. Fábrynak Az éhség legendája című művét is ebben a sorozatban tervezték, a hatóságok azonban elkobozták a kötetet. A Magyar Minerva című folyóirat is vállalta egy-két kötet megjelentetését. A harmincas években átfogó kiadói program alapján két intézmény is próbálkozott könyvkiadással: a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság, valamint a Tátra Könyv-, Lapkiadó és Könyvkereskedelmi Részvénytársaság. A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (népszerű nevén: Masaryk Akadémia) elnökségét az intézmény megalakulásától kezdve foglalkoztatta a független magyar könyvkiadó létrehozásának a gondolata. Tárgyalásokat folytattak különböző könyvkiadó cégekkel, egyebek között a Prager Könyvkiadóval is, azt tervezve, hogy évente hat kötetet jelentetnek meg, hatvannapos időközökben, kötetenként 16 ív terjedelemben. A Prager kiadóval 1934-ben aláírt szerződést végül is felbontották, s az 1935 áprilisában tartott közgyűlés úgy döntött, hogy saját vállalkozásban valósítják meg a tervet. A nagy reményekre jogosító akció eredménye végül is hat kötet szépirodalmi mű megjelentetése volt. Az 1937-ben magánvállalkozásból indult Tátra könyvkiadó sem volt képes megbirkózni a helyzettel. A Tátra mind a könyvkiadás terén, mind hasonnevű folyóiratában az írók „érvényesüléséhez szükséges szabad légkört” kívánta biztosítani, és csak Jcseh- szlovákiai magyar irodalmi művek megjelentetését tervezte. Anyagi nehézségek és politikai mesterkedések miatt azonban a kiadó és a folyóirat 1938 nyarán megszűnt, így a nagyszabású tervből mindössze néhány kötet kiadására futotta. Dicséretes vállalkozásnak bizonyult a nyitrai íróközösség (Híd Irodalmi Szövetség) alkalmi kiadói szerve, a Híd. A Nyitrai írók könyve (1934) című meglehetősen provinciális vállalkozás után egy négykötetes antológia kiadásával tette ismertté a nevét. A két világháború közötti könyvkiadásról szólva említést kell tennünk a Prager Jenő kiadásában megjelent művekről is. Prager magyar emigráns volt, kezdetben Bécsben, majd 1934-től Pozsonyban élt. Magyar nyelvű kiadványai között elsősorban műfordítások és haladó szellemű irodalmi alkotások szerepeltek (Karéi Capek, Ivan Olbracht, E. E. Kisch, Solohov, I. Ehrenburg stb.). A budapesti kiadók közül a Franklin Társulat vállalkozott a csehszlovákiai magyar írók műveinek a kiadására. A Franklin kiadásában tizenegy kötet jelent meg (az egyik kötet Szlovák elbeszélők címen, 1936). A csehszlovákiai magyar írók művei közül Budapesten a legtöbbször Mécs László és Szenes Piroska köteteit adták ki. Fábry Zoltán 1958-ban, az Irodalmi Szemle indulásakor az Ideje már bizony című írásában úgy jellemezte a szlovákiai magyar irodalmat, hogy az „a nagy próbák és nehézségek, az akarások és gátlások halmaza volt mindig... Sose tudta magát úgy megmutatni, hogy látva lássák és mondva mondhassák. Az ok: eredendő helyzeti adottság. .. Pozsonytól Nagyszőlősig, ismeretlen X-ek próbálkoztak egységessé összeállni”. Fábrynak ez a találó megállapítása az irodalomszervező próbálkozásokra is érvényes. A „változások hideg léghuzatos posztjára állítva” sokan és sokféleképpen próbálták az irodalom ügyét intézni, szervezni, megoldás azonban nem született. Az irodalom fejlődésére kétségtelenül jelentős hatást gyakoroltak azok a pályázatok, melyeket különböző újságok, folyóiratok, egyesületek, kiadóvállalatok írtak ki. Fábry Zoltán első terjedelmes tanulmánya, a Bécsi haláltánc ének: 1921 is egy ilyen pályázatra (a kassai Esti Újság pályázatára) készült, jóllehet a pályadíjat sohasem fizették ki. Pályadíjakat írt ki a kassai Kazinczy Társaság, a komáromi Jókai Egyesület és a pozsonyi Toldy Kör is. A harmincas években pedig a Prágai Magyar Hírlap, illetve a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség. (Ez utóbbi az említett társaságok közös szerveként alakult 1936-ban.) Mindvégig gond maradt azonban, hogy írókörök nem szerveződtek, s az irodalom gócpontjai mellett (Kassa, Pozsony, Losonc) nem alakult ki a csehszlovákiai magyar irodalom szellemi központja. Az irodalmi élet megszervezésével már a húszas évek elején induló folyóirat, a Tűz is foglalkozott. Gömöri Jenő „a magyarság elsőrendű érdekének” tekinti a szlovenszkói írók szervezetbe tömörülését. A Prágai Magyar Hírlap 1922. évi karácsonyi száma — Darvas János és Simándy Pál kezdeményezésére — felhívást intézett az írókhoz az erdélyi Kaláka-mozgalom mintájára alakítandó szervezet megteremtésére. A Madách
