Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - Tőzsér Árpád: Egy diófa és környéke (tanulmány)

S maga a „gonosz jérgek” minősítés! Baróti Szabó a főnemesekhez ódát, dicsőítő költeményt számtalant írt, de „gonosz férgeknek” egyetlen versében sem nevezi őket. Ezt a nemességellenes plebejus indulatot talán barátjáról, Batsányi Jánosról el lehetne képzelni, de a szögről-végről szintén nemes Baróti Szabóról, aki ráadásul a társadalmi hierarchia dolgaiban nagyon is lojális, bajosan.

Leszögezhetjük hát: Baróti Szabó a Ledőlt diójában a nemzetet (vagy hazát? ezt majd még később tisztázzuk!) veszélyeztető legfőbb bajt nem az elnemzetietlenítésben (németesítésben) s nem az elnemzetietlenítést (németesítést) elősegítő belső erőkben látja. Pontosabban: a vers nem ezekről szól, hanem valami másról. A „gonosz jérgek” nem a „hazaáruló, aulikus főnemesség” (hiszen az „aulikus főnemesség” tagjai: gr. Pálffy Károly, magyar-erdélyi kancellár, gr. Bánffy György erdélyi gubernátor és Pászthory Sándor, a közigazgatási és vallási ügyek előadója dolgozzák ki azt a javaslatot, amelynek alapján a beteg II. József visszavonja híres és hírhedt rendeleteit31), s az „átkozott vendég” nem a németek. De hát akkor kik?

Helyesnek látszik, ha — Zlinszky módszerét átvéve — a Ledőlt dióját mi is a vers megírása idején, esetleg előtt és után született más Baróti Szabó-művek motívumrendszerének összefüggéseiben próbáljuk értelmezni: hol és kiket illet pl. még a költő „gonosz”, „átkozott” stb. jelzőkkel?

Ismeretes, hogy Baróti Szabót első, igazán nagy, sőt számára egyenesen megrázó élménye teszi költővé: 1773-ban feloszlatják a jezsuita rendet s a korábban viszonylagos gondtalanságban élő szerzetes Baróti szinte egyik napról a másikra világi gondokkal találja magát szembe. Egy ideig még az esztergomi egyházmegye papja, de aztán a komáromi gimnáziumban (1774-ben) tanári állást vállal. Ebből az időből való Panaszos indulat című elégiája, amelyben természetesen a rendje feloszlatása fölött érzett keserveit panaszolja el, s ettől az időtől kezd rendszeresen verselni — magyarul. S míg korábbi, latin nyelvű versei valóban csak „verselési gyakorlatok”, magyar nyelvű verseiben már van bizonyos élményszerűség, lírává élt valóságanyag.

Ekkori külső állapotát és vers felé fordulását Horváth Mihályhoz címzett versezeté- ben ő maga így „látleletezi”:

Még eszem’ ágában sem vólt, hogy verseket írnék,

Míg nem adott mérget kedves Anyámnak halál

S ebben a versben már két olyan mozzanatra is fel kell figyelnünk, amely távolról ugyan, de a Ledőlt diója képeinek indulati töltését idézi: az egyik a „méreg” motívuma (a Ledőlt diójában „megölő mirigy”), a másik az „anya” megszemélyesítés. Anyának nevezi a költő a számára kedves, róla korábban anyaként gondoskodó jezsuita rendet, amelynek a halál „mérget adott”, azaz elpusztította.

A kezdetben „kedves Anyjának” vesztén annyit kesergő Baróti Szabó azonban nem sokkal később mintha elfeledkezne erről a kellemetlen élményéről. Kassára költözte után — amint arról már szóltam — a nemesi ellenállás eszméinek ihletésében írja verseit, s csak a kilencvenes évek elején tér vissza indító élményéhez, az egyházat fenyegető veszedelmekhez. S nem kétséges, hogy erre azok az egyház- és vallás-ellenes röpiratok s antiklerikális verses paszkvillusok indítják, amelyek a nyolcvanas évek közepén II. József egyházpolitikájának köszönhetően nálunk is nagy tömegben napvilágot látnak. Ezek a röpiratok természetesen elsősorban a francia felvilágosodás eszméit visszhangozzák: például Bayle nyomán a vallásos hit helyett a természetes észbe vetett hitet népszerűsítik, Rousseau nyomán az egyenlőség elvét hirdetik, Voltaire nyomán pedig a kereszténységet és katolikus egyházat a haladás legfőbb ellenségeként gúnyolják és pellengérezik ki. S az exjezsuita s ortodox hivő Baróti Szabót ezek az eretnek tanok természetesen nem hagyják hidegen.

1792-ben Alexovits Vazul, a felvilágosodás fanatikus ellensége is röpiratban válaszol az egyház- és papgúnyoló röpiratszerzőknek. Ebből az alkalomból Baróti Szabó versben köszönti és ünnepli Alexovitsot, így:

Akiknek még a könyvek jene mérge nem ártott;

Fegyvert, Oltalmat szerzeni gyertek ide.

Olvasgassátok nyugodt elmével: ez egy könyv