Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - NAPLÓ - Karol Tomiš: A szlovák és a cseh irodalom Fábry Zoltán írásainak tükrében

Fábry Zoltán érdeklődése a cseh és szlovák irodalom iránt az 1954—57-es években volt a legintenzívebb. Félszáz éves írói pályafutása e röpke négy éve alatt írta e témával foglalkozó cikkeinek a felét. A felszabadulás után — az 1949—50-es években —, melyek Fábry legtermékenyebb évei voltak, az Oj Szó és a Fáklya című folyóirat hasábjain egymás után jelennek meg tanulmányai és könyvbírálatai. Az az időszak volt ez, amikor a szocialista Csehszlovákia irodalma — és a maga sajátos nézőpontjából a magyar nemzetiségi irodalom is —, a forradalmi hagyományokat ápolva és a szocialista társadalom építését bemutatva, jelen és múlt művészi megjelenítésének kérdéseit próbálja megoldani. Fábry Zoltán többek között azzal is elősegítette nemzetisége irodalmának fejlődését, hogy az egyre szaporodó magyar fordítások alapján figyelemmel kísérte a cseh és szlovák prózaírók alkotó munkájának eredményeit.

Szigorú eszmei-művészi elvárásai a „harmadvirágzásának” első éveit élő magyar nemzetiségi irodalom számára elérhetetlennek bizonyultak, ezért e fordítások értékelésében juttatta őket kifejezésre. Szerencsére az irodalmi közvélemény csakhamar megértette, hogy a minden tapasztalatot nélkülöző kezdő szerzők harmatgyenge alkotásainak, melyek fogyatékosságait csak tetézték a szocialista realizmus sematikus és dogmatikus felfogásából eredő hibák, égető szükségük van az olyan tapasztalt és igényes kritikusra, mint Fábry, hogy mielőbb elérjék a kor követelményeinek megfelelő színvonalat.

Fábry nem rejtette véka alá az elemzett szlovák prózai művek hiányosságait illető elmarasztaló véleményét akkor sem, ha olyan neves, országosan elismert szerzőkről volt szó, mint František Hečko, Vladimír Mináč, Katarína Lazarová. Érdekes, hogy nagyjából ugyanazt vetette a szemükre, amit a szlovák kritika is kifogásolt, vagyis objektív követelményeket támasztott velük szemben, ami a szocialista irodalom jellemzőit, a fejlődés általános kérdéseit ismerő, művelt, tapasztalt kritikusra vall. Csupán feltételezem — de azt hiszem, valóban így volt —, hogy Fábry nem tehette magáévá a kortárs szlovák irodalomkritika szempontjait, mégpedig két okból nem. Egyrészt nem tudott szlovákul, s így nem kísérhette figyelemmel a szlovák irodalmi és kritikai folyóiratokat, másrészt stószi magányában nem szerezhetett ez irányú értesüléseket azoknak a barátainak és ismerőseinek a közvetítésével sem, akiknek nem voltak nyelvi nehézségeik, és így alkalmuk volt a szlovák irodalmi és kritikai gondolkodás megismerésére.

Az első magyar fordításban megjelent szlovák regényről írt recenziója, melyet később Szlovák falurealizmus címmel Hidak és árkok című kötetébe is besorolt, František Hečko Falu a hegyek közt című könyvének elemzése volt. Fábry a regényt hasznos, hézagpótló alkotásnak tartja, amely utat mutat, példák sokaságával szolgál, érveket és ellenérveket sorakoztat fel, segíti a falu szocialista átalakulását. Nem elégszik meg azonban az elemzett regény gyakorlati hasznának taglalásával, számon kéri a szerző elképzeléseinek művészi megvalósítását is, s e téren bizonyos aránytalanságokra hívja fel a figyelmet. Megállapítja például, hogy Hečko a valóság konkrét eseményeinek és jelenségeinek minél átfogóbb ábrázolására törekedve, túlméretezte regényét, elmerült a részletekben, elmulasztotta a tények ésszerű megválogatását, s mindez a cselekmény gördülékenységének, az ábrázolás plaszticitásának a rovására megy. Az említett fogyatékosságok Fábry szerint főként a regény befejező részében kirívóak: fiz annál feltűnőbb és sajnálatosabb, mert írónk eddig épp ezt a veszélyt kerülte el sikerrel.30 A regény legnagyobb pozitívumának az emberábrázolás hitelességét tartja, azt, hogy a politikumot mindenki a maga módján tudja elmondani, annak ellenére, hogy a regényben sok a gyűlés.31 Fábry azt is Hečko javára írja, hogy nem karikírozza a negatív szereplőket, nem torzítja őket elvetemült szörnyeteggé, nem teremt erőnek erejével „pozitív” hősöket, és nem esik a demagógia hibájába az olyan kényes kérdések tárgyalásakor sem, mint a szlovák falu vallásossága. Nagyra értékeli az író érett, kifejező stílusát, képeinek megkapó eredetiségét. Véleménye szerint a könyv egészében... jó példája a szocialista realizmusnak?2

Fábry kedvezően értékelte Vladimír Mináč Tegnap és holnap című könyvét is. Kiemeli Mináč realista szemléletmódját a kommunista szereplők és a társadalmi folyamatok ábrázolásában, ami főként az emberek és környezetük átalakulását meghatározó időbeli és lélektani tényezők tiszteletben tartásában nyilvánul meg. Mináč regényében olyan művet üdvözöl, amely elkerülte a pátosz hurkát, nem süllyedt a frázis hínárjába, annyi mai regény irreális útvesztőjébe.33