Irodalmi Szemle, 1984
1984/5 - LÁTÓHATÁR - Valentyin Raszputyin: Rudolfio (elbeszélés)
— Tudom. — A lány sóhajtott. — De szedett-vedett srácok miatt nem unatkozom, nélkülük akár száz évig is ellennék. A villamos megállt, leszálltak. — Mész a Klávádhoz? — kérdezte Io. — Nem, gyere, sétáljunk. A folyó felé fordultak, ahol már nem voltak házak, utat sem kerestek, szemétrakásokon ugráltak keresztül, s Rudolf kézen fogta a lányt, hogy segítsen neki az akadályokon átvergődni. Io hallgatott. Ez nem vallott rá, de hallgatott, s a férfi érezte, hogy akárcsak ő, a lány is teli van valami erős, leblrhatatlan nyugtalansággal. Kiértek a partra, s még mindig kézen fogva nézték a folyót, a folyóntúlt, majd újra a folyót. — Rudolfio — törte meg a csöndet a lány. — Engem még sohase csókolt meg senki. A férfi lehajolt és arcon csókolta. — A számat — kérte Io. — Szájon csókolni csak a nagyon közel álló embereket szokták — préselte ki Rudolf a választ. — És én? A lány összerezzent s Rudolf megijedt. A következő pillanatban hirtelen rájött — nem érezte, hanem rájött —, hogy a lány megütötte, igazi pofont adott neki, majd futásnak eredt visszafelé, amerre jöttek, a szemétrakásokon keresztül, a nyugtalanságon és a várakozáson keresztül. 0 meg csak állt és nézett, nézte, ahogy a lány szalad, s még csak rá sem kiálthatott, utána sem vethette magát, hogy utolérje. És még sokáig állt ott: elhagyatottan, gyűlölve önmagát. Ez szombaton történt. Vasárnap korán reggel Io anyja telefonált. — Rudolfio, bocsásson meg, kérem, bizonyára felébresztettem. Reszketett a hangja. — Hallgatom — mondta Rudolf. — Rudolfio, Io ma nem jött haza éjszakára. Válaszolnia kellett volna, de hallgatott. — Kétségbe vagyunk esve, nem tudjuk, mit tegyünk, mihez kezdjünk, ez először fordult elő ... — Először is nyugodjék meg — mondta végül Rudolf. — Lehet, hogy a barátnőjénél aludt. — Nem tudom. — A leghamarabb ezt tudom elképzelni. Ha olyan két órán belül nem jön jhaza, keresni fogjuk. Csak nyugodjék meg, két óra múlva felhívom. Miután letette a kagylót, önmagának is ezt bizonygatta: nyugodj meg te is, lehet, hogy a barátnőjénél aludt. Megnyugodni azonban nem tudott, ellenkezőleg, érezte, hogy elfogja a remegés. Hogy lecsillapodjék, a kamrába ment, és fütyörészve beásta magát régi. iskolai tankönyvei közé. Az algebrai feladatkönyv elkallódott, s míg kereste, egy kicsit megfeledkezett magáról. A telefon titokzatosan hallgatott. Rudolf behúzta maga mögött a konyhaajtót s belelapozott a tankönyvbe. Megvan: ha egyik edényből két óra alatt csorgatjuk át a vizet a másik edénybe ... Megszólalt a telefon. — Megjött. — Io anyaja nem bírta ki, elsírta magát. R dolf csak állt és hallgatott. — Rudolfio, jöjjön át, kérem. Ismét elsírta magát s hozzátette: — Történt vele valami. Engedelmet sem kérve levetette a köpönyegét; Io anyja szótlanul a szobaajtőra mutatott. Io az ágy szélén ült, maga alá húzott lábbal himbálta magát, s mereven nézett kifelé az ablakon.
