Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - LÁTÓHATÁR - Valentyin Raszputyin: Rudolfio (elbeszélés)

— Rudolfio, én ma sírtam — ismerte be váratlanul.

— Miért, Io?

— Nem Io, hanem Rudolfio.

— Miért, Rudolfio?

, — A nővérem miatt. Cirkuszt csinált, mikor elhatároztam, hogy szabadnapos leszek..

— Szerintem igaza van.

— Nem, Rudolfio, nincs igaza. — Felállt s az ablakhoz lépett. — Egyszer ezt is lehet. Hogyhogy nem értitek? Tudod, milyen boldog vagyok most, hogy veled beszélek ...

Ojra elhallgatott. A férfi figyelmesen szemügyre vette. A ruha alatt két kicsi madárfészekként domborodott a melle. Rudolf arra gondolt, hogy egy év múlva megnyúlik és. megszépül az arca, s szomorú lett a gondolattól, hogy idővel lónak is lesz udvarlója. Odalépett hozzá, megfogta a vállát, s mosolyogva kijelentette:

— Minden rendben lesz.

— Igazán, Rudolfio?

— Igazán.

— Én hiszek neked — mondta a lány.

— Igen.

Menni akart, de Io rászólt:

— Rudolfio!

— Tessék.

— Mért nősültél meg olyan korán? Hiszen két év múlva már én is feleségül jöhetnék hozzád.

— Ne siess — mondta a férfi. — Te így is valami nagyon rendes fiúhoz mégy férjhez-.

— De én hozzád szeretnék.

— Ő jobb lesz, mint én.

— Hát igen — mondta Io bizalmatlanul. — Gondolod, hogy vannak jobbak is?

— Ezerszer jobbak.

— De az nem te leszel — sóhajtotta a lány bátortalanul.

— Igyunk inkább teát — javasolta a férfi.

— Igyunk.

Kiment a konyhába és föltette a teáskannát.

— Rudolfio!

A lány a könyvespolcnál állt.

— Rudolfio, nekünk van la legszebb nevünk. Nézd csak, még az íróknak sincs szebb.

— Egy pillanatra elnémult. — Talán csak ennek itt. E-xu-pé-ry. Ugye, szép?

— Szép — mondta a férfi. — Még nem olvastad?

— Nem.

— Vidd és olvasd el. De szabadnapok nélkül! Megegyeztünk?

— Meg.

A lány öltözni kezdett.

— És a tea? — jutott eszébe a férfinak.

— Rudolfio, én inkább hazamegyek, jó? — vált szomorúvá Io mosolya. — Csak meg ne mondd a feleségednek, hogy itt voltam. Jó, Rudolfio?

— Rendben — ígérte meg a férfi.

Mikor a lány elment, úgy érezte, hiányzik neki valami, teli volt valami megmagyarázhatatlan, még fel nem fedezett, de a természetben kétségtelenül létező hiányérzettel. Felöltözött és kiment az utcára.

A tavasz valahogy hirtelenül, szinte előzetes figyelmeztetés nélkül érkezett meg. Az emberek néhány nap alatt jobbak lettek; ez a néhány nap afféle átmeneti időszaknak tűnt számukra, átmenetnek a várakozás időszakából a beteljesülés időszakába, mert a tavaszi álmok, akár egy tapasztalt jósnő, boldogságot és szerelmet jósoltak nekik.

Az egyik ilyen napon, már estefelé, mikor Rudolf hazafelé tartott, egy idősebb asszony állította meg.

— Io anyja vagyok — kezdte. — Bocsásson meg, azt hiszem, magát Rudolfiónak hívják.

— Igen — egyezett bele Rudolf mosolyogva.