Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - Jaroslava Pašiaková: Radnóti Miklós

Bori Imre elsőként figyelt fel arra, milyen fontos szerepet játszottak már a korai Kadnóti-versekben is a magány, a betegség, a félelem, a halál fogalmai: „Tulajdonképpen egyedi és szimbolikus, mennyire programversek már az első költeményei, a Tájképek versei. »Fekete« hangulatainak versei ezek: a tájat esti fényben szemléli, domináns vonásként a fekete színt emeli ki. Feketék a házak, feketék a vízen a gőzösök, a víz, a gyárak, a házak, az esti erdő, a fák, a város...” (Bori Imre: Radnóti Miklós költészete, 17.). Radnóti ifjúkori szerelmes verseinek nem kevésbé határozott vonásuk, hogy a szerelem másik oldala, a halál is állandóan megszólal bennük.

A gyermekkorától kezdve súlyos lelki küzdelmeket folytató Radnóti újra meg újra megpróbálta bebizonyítani oly drágán — mások élete árán — szerzett emberi létezésének jogosságát. Egyenes vonalú, kiegyensúlyozott, egészséges életre vágyott. Ez a vágy tükröződik vissza a Pogány köszöntő és az Üjmódi pásztorok éneke című köteteinek örömteli, pánharmonikus költészetében. Pomogáts Béla hívta fel a figyelmet arra, hogy ■e költészetben nem lelhető fel sem Babits szépségélményének artisztikuma, sem Kosztolányi kalandos öröme, sem Szabó Lőrinc követelődző boldogságvágya, sem Ady ■életszomja. Radnótinak „nem voltak különösebb emberi vágyai, lelkialkatát tekintve arra született, hogy boldog legyen. Egyszerűségét és közvetlenségét jelezte verseinek érzékenysége, rokonszenve a természetes élet, a füvek, a fák, a madarak és az állatok iránt”. (Pomogáts Béla: Radnóti Miklós, 35.)

Pánharmonikus költészetének időszakában csodálatra méltón kapcsolódik egybe a látszólag egybekapcsolhatatlan: a pogány életöröm, a természet és a természetes élet ünneplése, valamint a naiv keresztény hit; a földi örömök költője egyre misztikusabb képekben és elképzelésekben leli kedvét. „Radnótinál egy mítosz kialakulása indult meg, a természetes életé” — állapítja meg Bori Imre. A mindent magában foglaló természet legfőbb kegyelme, a szerelem érzése az erotika profán ünneplésébe fordul:

„Szőke, pogány lány a szeretőm, engem hisz egyedül és ha papot lát rettegve suttog: csak fű van és fa: nap, hold csillagok s állatok vannak ...”

(Pirul a naptól már az őszi bogyó]

Az Arckép című költemény világosan jelzi, merre fejlődik majd tovább Radnóti költé- -szetének jelképrendszere:

„Huszonkét éves vagyok. így nézhetett ki ősszel Krisztus is ennyi idősen ...”

A fiatal Krisztussal való azonosulás az „újmódi pásztor” motívumáról a Megváltó kötelességére tolja át a hangsúlyt. A pásztormotívum néhány további fokon is átmegy, mígnem az utolsóban — a „forradalmi pásztor” motívumában — csúcspontjára ér. A szenvedés hegye, a Golgota, a „szegénység és gyűlölet hegye”-ként emelkedik a magasba. A Sirálysikoly című versben a költő a nyomorban és megaláztatásban élő emberek testvéreként áll elénk:

„... testvéreim a milliók

sikoltanak akik meghalnak valahol és milliók

akik helyett élek és szeretem árván az adott asszonyt s milliók

akik helyett álmodom az álmot és támadok fel Krisztusként...”

1931 őszén Radnóti mint a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja kapcsolatba kerül a kommunista párttal, illetve a párt Szepesi Imre vezette szegedi csoport