Irodalmi Szemle, 1984
1984/5 - Jaroslava Pašiaková: Radnóti Miklós
jával. Irodalmi esteket rendez, faliújságokat szerkeszt, s olyan verseket ir, amelyeket abban a korban lehetetlen lett volna közölni: „Ö, elvtársak! a prolifelhő seregünk anyja ma s vezérlő ura a két iker, sose hagyjon el bennünket a harci siker és taposott sárként dagadjon seregünk!” (Emlékvers, 1932—33) Eléggé különös, de nyilvánvaló: Radnótinak volt egy sematikus korszaka, amikor a „tudós költő” igyekszik elsajátítani az ún. proletárköltők nyelvét, ám anélkül, hogy belső harcukat, valóságukat is átérezné, átélné, megszenvedné (mint például József Attila). Erre majd csak tíz évvel később, a háborúban szerzett keserű tapasztalatok árán kerül sor. Most még csak proklamatív, sőt korábbi érzéseit és megnyilatkozásait, korábbi énjét is megtagadja, amikor ezt írja: .. Tanítok és vallom a harcot is! költő is vagyok meg proletár ...” (Ismétlő vers] A Férfinapló című ciklus utolsó versében azonban már nem deklarál, s felhívásokat sem fogalmaz. Költészetének állandó vezérmotlvumaként azoknak a szomorúsága szólaí meg, akikkel egynek érzi magát: „Hajtsd le a fejed, vidéki költő lettél... ... Néped közt jöttél s ha igaz amit az erdélyi lap írt rólad egyszer, hogy Angyalföld és a Lágymányos proletárjainak költője vagy te, akkor hazaértél! Hajtsd le a fejed. Még jobban!” A Férfinaplóban fokozatosan szétfoszlanak az előző boldog korszak kissé naiv, kissé görcsös illúziói. A Huszonharmadik évem című versében azt állítja, hogy már búcsúzik a gyerekkortól, az ifjúságtól, mégis mennyire naivak a Tátrai tábor első strófájában megfogalmazott, a proletár boldogságról alkotott elképzelései: „Szeretőm meztelen fürdik a Felkán hátán fürtökben fut a víz ... ... proletár öröm ez proletárok! kiáltsatok: mindnyájunknak fürdőző, hosszúlábú asszonyt! ... Most szomszédolni indulok; nézem jó úton jár-e kunyhóink közt a szó ...” Érdekes, hogy midőn verseiben a gyermekkorára emlékezik, szinte nem is említi azokat az éveket, melyeket egy Kassa környéki uradalomban töltött. Az uradalom intézője Radnóti nagybátyja, mostohaanyja testvére volt. Minderről a költő csupán a következőket közli: „Hároméves koromtól mostohaanyám nevelt, öccse gazdatiszt volt egy uradalomban és én mint vérszegény gyerek igen gyakran vendégeskedtem hosszasan nála...” (Radnóti: Költészet és valóság, Pesti Napló 1937. febr. 21. — a cikkre Turczel Lajos hívta fel a figyelmemet.) A tömeghalál ellen kiáltó költemények előhírnöke az „1932. február 17” című vers (a Férfinaplóból), amelyben Radnóti a japán meg a kínai proletároknak az imperializmus érdekében vívott véres testvérháborúját ábrázolja:
