Irodalmi Szemle, 1984
1984/5 - Jaroslava Pašiaková: Radnóti Miklós
Jaroslava Pašiaková RADNÓTI MIKLÓS Radnóti Miklós életműve nemcsak a magyar, hanem az összeurópai antifasiszta költészet kontextusában is jelentős életmű. Szükségszerű részét képezi egy egész európai nemzedék közös életérzésének és -élményének. Azoknak a művészeknek a nemzedékéről van szó, akik vállalták a nemes küldetést: az embertelenség korában tanúságot tenni az emberségről, a halálra ítéltek erkölcsi győzelméről. Köztudott, hogy a harmincas évek közepétől szembetűnően megváltozott az egész európai szellemi atmoszféra. Míg a vezető kormánykörök az embertelen társadalmi rendszerek megjavítását színlelik, a művészek, a népek kulturális tényezői összefognak s az emberség tévedhetetlen ösztönével gátat építenek a közelgő terror és a brutális hatalom diktatúrája elé. Ebből a szempontból tanulságos Radnóti Miklós rövid, ám annál tartalmasabb életútja. A tehetséges, a korabeli filozófiai és művészeti irányzatok hatása alatt álló Radnóti a libereci textilipari iskolán eltöltött években (1927—1929) a német expresszionizmus- hoz kerül közel, ez első két kötetéből (Pogány köszöntő, Ojmódi pásztorok éneke] világosan kiolvasható. Ekkoriban szerkeszti — Liberecből s eredeti nevén (Glatter Miklós) — az 1928 című avantgarde folyóiratot, amelyben elsőként tette közzé Klabun- dot és más német expresszionistákat. Az 1928 ugyanolyan okokból jött létre, mint a többi korabeli expresszionista folyóirat: fel kellett lépni a kispolgári gondolkodásmód, a provincializmus, az elmaradottság és a nacionalista demagógia ellen. Közleményeiben az I. világháború utáni korszak emberének gondolati, érzelmi és általános erkölcsi válságát dokumentálja. Ez az ember nem tud magához térni, képtelen megbékülni a ténnyel, hogy az első világméretű gyilkolás szubjektuma és objektuma egyaránt az ember volt, aki olyannyira tanácstalanul állt a háborús pszichózissal és masinériával szemben, hogy nem volt képes másra, megadta magát. Radnóti költői szemléletét, nyelvét és stílusát a szürrealizmus — főként Apollinaire-é — és a kassáki konstruktivizmus is jelentős mértékben befolyásolta. S még egy erős művészi élményt kell megemlítenünk, amely a költő egész életére kihatott: Kaffka Margit életművét. Radnóti mélységesen csodálta azt a természetes nyíltságot és őszinteséget, amellyel Kaffka olyan — maguktól értetődő és természetes, de az emberi megnyilatkozásokban be nem ismert, háttérbe szorított — érzéseket tárt fel, mint például a férfi — a katona — vágya a nő után, a háborús pusztítás közepette: „... Tizenegyet üt. Odakint valahol messze már elcsitult az ágyúszó; nyitott szájjal dúlt idegekkel rólunk álmodnak a szalmán...” (Kaffka Margit: Lírai jegyzetek egy nyárról). Radnóti szinte jelképes, mindent magába foglaló értelmet tulajdonít ennek a mondatnak, amely szerinte Kaffka Margit egész művészetének a kulcsa: „Az a nagyon biológiai látás, ahogy az asszonyok az életet és a halált a maga természetes egyszerűségében és összetett fenségében látják ... ezek jellemzik költői mozdulatait, művészetét is.” Radnóti életműve ugyanennek a kettősségnek a pecsétjét viseli. A kis Miklós születése — 1909. május 5-én — legközelebbi hozzátartozóinak halálával járt: mind édesanyja, mind pedig ikertestvére elpusztult. Tizenkét éves korában édesapját is elveszítette. Ezek a tragikus események természetesen befolyásolták emberi és művészi fejlődését.
