Irodalmi Szemle, 1984
1984/4 - FIGYELŐ - Szilvássy József: Két bemutató
ne van a darabban. Vagyis a két figurát előtérbe lehet állítani, de semmiképpen sem Bicska Maxi rovására, hiszen ez az erővonalak eltolódásához, s olyan darabon belüli földcsuszamláshoz vezethet, amely kihúzhatja a talajt a rendező és a színész lába alól. A Pollyt alakító Kucman Eta a lakodalmi jelenetben — beleértve az énekeket is — volt kiváló, tehát amikor az érzelmei dominálnak. Itt kezdődik azonban jellembeli átalakulása is, ettől kezdve válik mind inkább számító és a felszínen maradni akaró figurává. Ezt az átmenetet, s a másik, a ridegebb, racionálisabb ént nem látjuk teljes egészében Pollyban. Dráji Mátyás Peachumja és kikiáltója egyike a legjobb alakításoknak: a rendezői megoldások adta lehetőségeken belül visszafogottságában is félelmetesen önző pénzember, aki gátlástalanul képes felülkerekedni, megszerzett jómódját, üzelmeit minden eszközzel fenntartani. Hasonlóan „brechti” figura Szentpé- tery Ari (Peachumné) is, akinek már nincsenek különösebb Illúziói az életről, az emberi kapcsolatokról, de azért iparkodik megőrizni családja, leánya látszólagos tisztességét. Tigris Brown Boráros Imre alakításában plasztikus, félelmetes és gyáva is. Kár, hogy nincs jobban kibontva Bicska Maxi és az ő kapcsolata, különösen a második és a harmadik felvonásban, ahol ez a viszony eléggé kabarészerű, s ez nehezíti Boráros Imre szerep- értelmezését, játékát. Ropog József alakította az elegáns, de nagyon is céltudatos banditát; a rendező szándékának megfelelően hangsúlyosan volt jelen a színpadon. Cs. Tóth Erzsébet és Varsányi Mari alakításában egyaránt illúziót keltően tárult elénk a nőies vonás megannyi árnyalata: a báj, a férfira vágyó ösztön és rámenősség, a férfiért harcolni kész szenvedély és más tulajdonságok. A Pollyval vívott látványos csatájuk is aláhúzta az előadás látványosságra, szórakoztatásra törekvő jellegét. Kocsma Jenny Ferenczy Anna megjelenítésében színtelenebb, egysíkúbb a kelleténél. Nem érezzük ennek a nőnek a múltját, hatalmát, pénzsóvárságát, pedig végső soron ez motiválja kliense, egykori szeretője, Bicska Maxi elárulását. A népes szereplőgárda további tagjai közül a több szerepet játszó Fazekas Imrét (Fűrész Róbert, tiszteletes), Tóth Lászlót (Kókadt Walter) és Bugár Bélát (Lóvé Mátyás) emelem ki, elsősorban azért, mert volt lehetőségük bizonyos karakter megformálására, és éltek is a kínálkozó alkalommal. A további banditák és az örömlányok egy-egy jelenet hangulatát, részben pedig látványosságát adták meg, önálló alkotásra, színészi munkára nem volt lehetőségük, s ezért tekintek el a formális névsorolvasástól. Hadd említsem meg viszont Cserge Imrét, aki a rendőr szerepében felfigyeltető epizódalakítást nyújtott. Gabriela Krajčovičová jelmezei és Frank Towen koreográfiája is elsősorban a látványosságot szolgálta, s ilyen szempontból mondható jónak. Megítélésem szerint a színészek éneklése nem hagyott különösebb kivetnivalót maga után. A zenekar összetételében több szakember a hegedűt kifogásolta, amely édeskéssé, szentimentálissá vagy legalábbis lágyabbá teszi a songokat, mintegy igazodva az előadás hangvételéhez. Az eddig elmondottakból, úgy vélem, világosan kitetszik, hogy Brechtnél a mu- lattatás más elemekkel együtt eszköznek minősül, itt viszont ugyanez céllá vált, méghozzá csaknem kizárólagossá. Ha ugyanis az egész történetet, s benne a hatalmi gépezetet, embereket, érzéseket le- aljasító mechanizmust ilyen kedélyesre hangoljuk, akkor nagyon eltávolodunk Brecht szellemétől, és a szórakozás, a szórakoztatás tartományába jutunk. Miként most, ebben az előadásban is, amelyben nehéz találni időszerűséget, gondolatiságot, következésképpen a történet nem emelkedik példázattá, ebben a változatban, itt és most, nincs különösebb mondanivalója számunkra. Maradnak a pikáns, vidám és harsány jelenetek, amelyek kétségtelenül nagy közönségsikert aratnak, mert jól szórakoztatnak. Ez sem elhanyagolható szempont, ám úgy vélem, jogos az aggodalom, hogy ily módon Brecht szándékai, szelleme ellenében cselekszünk, hiszen kérdéses, hogy a látottakból milyen érzelmi és értelmi reakciókat, milyen tanulságokat, következtetéseket vonhat le a néző. Ügy vélem, különösen Brecht kapcsán elsősorban ezt kell mérlegelni, mert ez a szempont minősíti a dramaturg, a rendező, a színész, tehát az egész társulat munkáját. Szilvássy József