Irodalmi Szemle, 1984

1984/4 - KRITIKA - Karol Tomiš: Egy temperamentumos elbeszélő

beren kívül történő összeütközése motiválja. Az első elbeszélésben a földművesszövetkezet létrehozásának úttörője, a szegények szövetkezetének volt elnöke magára marad megcsontosodott nézeteivel, amelyek ellentmondanak az új életfeltételeknek. A Prevrat című karcolatban egy Csehszlovákiából áttelepült magyar munkás szlovák szavai idéznek elő törést az ingadozó gazda gondolkodásában. Az első elbeszélés végkicsengése meggyőzőbb, hitelesebb.

Az irányú törekvésében, hogy műfajilag is gazdagabbá tegye a magyarországi szlovák prózát, Kondač a szatírával is megpróbálkozik. Az Ale, pán riaditeľ (De igazgató úr) és a Pri studenej káve (Hideg kávé mellett) című írásaiban azokat a vezetőket ostorozza, akik helytelenül értelmezik a termelésben mutatkozó fogyatékosságok eltávolí: tásában és a munkafegyelem megszilárdításában játszott szerepüket. Mindkettőben az igazgatónak a józan ésszel ellenkező cselekedete kell, hogy komikus hatást keltsen. A szatirikus túlzás optimális mértékének átlépésével azonban szerzőnk célt tévesztett.

A Cena lásky (A szerelem ára) és a Keby len nezomrel (Bárcsak ne halna meg) című elbeszélések cselekménye városi környezetben játszódik, s alakjaik az értelmiség képviselői. A szerző kriticizmusa itt kifejezetten erkölcsi hangsúlyt kap: az emberek közti személyes viszonyok területét veszi célba, központi motívuma a házastársi hűtlenség. Kondač a hűtlenséget komoly erkölcsi defektusként értelmezi, amely megbontja az ember etikai profiljának egységét. Protagonistái további kapcsolataikban is defektu- sosak. Az elbeszéléspár első történetében a vállalat igazgatója arra használja fel pozícióját, hogy leszámoljon kellemetlen, kritikus szellemű, alárendeltjével. A másik történet központi alakja egy gyenge jellemű notorikus alkoholista. A szerző — az előző elbeszélések egyszerű felépítésétől eltérve — itt bonyolultabb cselekmény és összetettebb figura megteremtésére törekszik. A túlságosan bizonygató hangnem azonban helyenként zavarólag hat.

A következő elbeszéléspárt a természetes előadásmód és az elfogulatlan alakmegközelítés jellemzi. A szerző ezúttal olyan női figurákat próbál megrajzolni, akik átmenetileg boldogságot és nyugalmat találtak a szerelemben. Az elbeszéléseknek a szerelmi történet szociális háttere biztosít epikai telítettséget. A hősnők életsorsának alakításában a társadalmi előítéletek, az anyagi érdekek és hasonlók is részt vesznek.

Az eddig felsorolt írásokban a nemzetiségi problémakör csak egyszer, a Prevrat című karcolatban merült fel. A szerző ott is olyan nemzetek fölötti problémaként vetette fel, amely nem csupán saját közösségének, hanem minden nemzetiségi kisebbségnek a képviselőit érinti. Alaposabban kifejtette a témát a címadó Onemelá izba című elbeszélésben, valamint a Hrboľatá cesta című (kiadásra váró) regényből közölt Zahodený kameň (Eldobott kő) című részletben.

Az elbeszélés egy öreg szlovák asszony nehéz sorsának epikai összefogása: a központi alaknak számtalan megpróbáltatása mellett még az anyanyelve miatt való megalázást is el kell viselnie. A regényrészlet Kondač írói beéréséről tanúskodik. Segíti őt ebben a megformált anyag bensőséges ismerete és személyes átélése is. A szlovák nemzetiség életét és problémáit különböző megnyilvánulásaiban és széles társadalmi összefüggéseiben ábrázolja, la magán- és a közélet emellett szerves egységet képez nála. A cselekmény dinamikus, magával ragadó, az alakok sokoldalúan és lélektanilag hitelesen ábrázoltak. A párbeszédek jelentéssel telítettek, a nyelvi stílus plasztikus és mind lexikálisán, mind frazeológiailag gazdag, az elbeszélés vérbő, életteli.

A könyvben közzétett írásokat olvasva végig követhetjük Kondačot azon az úton, amelyet a téma és a saját prózai kifejezésmód keresésétől egészen az alkotói szándékok tudatos megvalósításáig megtett. Láthatjuk, melyek az elbeszélő erős oldalai, művészetének mely összetevőit kell továbbfejlesztenie és milyen irányban.

Szerzőnk epikai alapjai a rövidebb és a hosszabb műfajokban egyaránt hasznosíthatók, amennyiben céltudatosan alkalmazza a megfelelő prózai műfajok tartalomformáló és kompozíciós elveit. A kifejezési síkok közül a realista epikus kifejezés áll hozzá legközelebb, amely a megformált anyag alapos ismeretén alapul. A téma területén mindenekelőtt a magyarországi szlovák nemzetiség életére kellene összpontosítania, e nemzetiség történelmi és jelenkori tapasztalatainak az ábrázolására. Ezzel nem csupán a szóban forgó etnikum önmegismeréséhez járulhatna hozzá, hanem a szlovák irodalom egészét is gazdagíthatná egy művészileg mindeddig fel nem térképezett valóságterülettel.