Irodalmi Szemle, 1984
1984/4 - KRITIKA - Karol Tomiš: Egy temperamentumos elbeszélő
Karol Tomiš EGY TEMPERAMENTUMOS ELBESZÉLŐ Alexander Kormos és Gregor Papuček költők, Illetve Michal Hrivnák prózaíró művei után most Pavol Kondačnak — a Výhonky (1978) című antológia további társszerzőjének — az első könyve is megjelent Budapesten, a magyarországi nemzetiségi irodalmak gondozásával megbízott Tankönyvkiadónál. Kondač kötetével jelentős mértékben kiegészül az utóbbi időben rendkívüli iramban fejlődő magyarországi szlovák irodalom képe. Ez az irodalom nem csupán mennyiségileg gyarapodik, noha — tekintettel szubjektív és objektív előfeltételeinek sajátos voltára — a jelenlegi fejlődési szakaszban nem a művészi minőség az uralkodó vonása. De — mint az Onemelá izba (Elnémult szoba; Budapest 1983, 156 oldal) című kötetbe besorolt Kondac-írások zöme is bizonyítja — a szóban forgó szerzők művei nem csupán a puszta irodalmi ambíciók termékei, amelyek az esztétikai tulajdonságoknak híján volnának. Arról, hogy az említett szerzők nemcsak írói önrealizálásukat tartják szem előtt, hanem a nemzetiségi tudat és a társadalmi küldetéstudat által inspirált kultúrateremtő tettet szándékoznak végrehajtani, meggyőzően tanúskodnak a Hrboľatá, cesta (Göröngyös út) című regényrészlet központi alakjának — ennek az önéletrajzi vonásokkal is felruházott alaknak — a töprengései, amelyek kimerítő képet nyújtanak a magyar környezetben élő szlovák nemzetiség életéről, illetve a belőle származó értelmiségi helyzetéről, akinek alkotói törekvései több irányban is sziszifuszi munkát jelentenek. Ki kell alakítania műveinek nyelvi-stilisztikai előfeltételeit és stílusát, meg kell találnia anyagát és sajátos témáját, amelyet adekvát formába is kell öntenie, s nem utolsósorban olvasóját is meg kell nyernie, hogy formálhassa, nevelhesse. A níemzetiségi öntudattal bíró értelmiségiek csoportja a kedvező társadalmi és kultúrpolitikai feltételekben talál támogatást. Ez alkotja Kondač prózájának hátterét és motivációs alapját. Pavol Kondač született epikus és temperamentumos elbeszélő, aki időről időre hagyja magát elragadtatni a fantáziája által, holott akkor a legmeggyőzőbb, amikor ragaszkodik az élet igazságához. Temperamentuma az igazságosság és a becsület iránti lelkes elkötelezettségben, az elbeszélés dinamikus voltában és az expresszív kifejezések gyakori használatában nyilvánul meg. Kondač írásainak általában érdekes a cselekményük, alakjai pedig a cselekvés, a gondolkodás és az érzelem egységében jelennek meg. A könyv mind témáira és stílusára nézve, mind műfajilag nagyon heterogén: ez természetesen következik a szerző művészi útkereséséből, melynek során a maga individuális, autentikus kézjegyét próbálja megteremteni. Anyagát egyrészt falusi környezetből, másrészt a városi emberek életéből meríti. Úgy tűnik, a vidéki világban magabiztosabban mozog, a vidék atmoszféráját jobban érzi és tolmácsolja. Kondač túllép a valóság nemzetiségi megközelítésének szűk keretein, alakjait zömmel szociális lényekként koncipiálja, s e szociális lények között ott vannak a nemzetiségi problémakör hordozói is. Am ez utóbbiakban is a szociális aspektus dominál, ami lehetővé teszi, hogy a szerző elkerülje az egyoldalú világszemléletet, és realizmusa számára is szélesebb alapot biztosít. A tíz prózai írást tartalmazó kötetben két-két írás mindig ugyanannak vagy hasonló témának a variációja. Az első kettő, az Urazený človek (A megsértett ember) és a Prevrat (Fordulat) szövetkezeti témával foglalkozik, megragadva a földművesség életében és gondolkodásában végbement-alapvető változások egyes oldalait. A központi alakok belső világának dramatizmusát a réginek és az újnak az emberben és az em
