Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - Dobos László: Sodrásban V. (regényrészlet)

kenyérdarabok, a falak, Liza, minden, ami itt van, egyetlen alak. Az éjszaka közepén szétfoszlik ez a test, másnap újraszületik. Mindig ugyanúgy, és mindig másként.

Talán ez teszi vonzóvá e helyet.

— Hívnak, menj, türelmetlenek — mondja a férfi.

— Még befejezem... Belső zsebedben fegyvert hordtál, minek kellett az, fiú? Hivalkodtál vele, engedted, hogy megtapogassam. Egyszer, mikor részeg voltál, én csavartam ki a kezedből, emlékszel? Revolver is azért kellett a kezedbe, mert nagyapádnak nem volt ilyen? Gyermekek közé jártál, az ő életüket szervezted, játékokra tanítottad őket, zsebedben pedig ott lapult a puska.

— Te ezt nem érted, Liza, az osztályharc ... Az országot jártam, nem tudtam, ki az ellenség és ki a barát, körül voltunk ellenséggel...

— Nem is tudom, mit mondjak, ezeket én nem értem... Ha ide jöttetek, énekeltetek, szavaltatok, aztán valamelyiketek székre vagy asztalra állt, és onnan szónokolt... Prédikátoroknak csúfoltak benneteket. Nagyok akartatok lenni, nagyok mindenáron; kitűnni, meg akartátok mutatni, macherosok... Én őszinte vagyok hozzád, tetszettél nekem. Vártalak is sokszor. Ebben a füstben néha alig látni az arcokat, de a tiedet kerestem, reméltem, egyszer csak kidugod a fejed, és kézen fogva leviszel innen... Olyan is volt, hogy fújtam a füstöt, forrónak éreztem, elhajtogattam az emberek fejét, mert te sohasem voltál egyedül... Te olyan bandázó vagy, járnak ide magános mindenfélék, azokkal könnyebb szót érteni, te falkával jársz. Aztán vártam, hogy egyszer egyedül leszel, és akkor nem engedlek el, azért marasztaltalak itt benneteket záróra után is.

— Most itt vagyok, Liza, egyedül.

A füstöt nézi a lány, tompán, érzéketlenül, vonásai szinte eldurvulnak, mire Ismét a férfira veti a szemét.

— Már nem vagy egyedül, már elkötelezted magad, te már sohasem leszel úgy, ahogy én szerettem volna... Te már elmentél. Ismerem ezt, tartalék lónak talán jó lennék, alkalmi ruhának, felvenni és letenni. Még nem ismered a nőket, fiú. Pedig megfogadtam, hogy kiböjtöllek magamnak ...

— Ne érzékenykedj — vigasztalja a férfi. — A mosoly jól áll neked, nincs veszve semmi. — Messze néz a lány, érzi a szavak könnyűségét, a kényszeredettséget.

— Anyám délről jött, a Garam mentéről, mondtam Is már neked, nem tudja megszokni a Kárpátokat. A hegyek közt későn kél a nap, ez a panasza... Egyszer el akartalak vinni hozzánk. Nem sikerült ez sem... ígérted azt is, egyszer elmegyünk a folyódhoz, valami szent folyód van neked: sehová sem mentünk el... Féltékeny voltam minden nőre, akit magatokkal hoztatok, mindig szerettem volna közétek ülni, nem kiszolgálni, nem felülről nézni a fejeteket, az asztalra könyökölni szembe veletek ... Mások ragadtak rád, légy hozzám őszinte, fiú: te mindenkit szeretsz? Lehel mindenkit szeretni, vagy csak egyet? Ezt a kérdést te kényszerítetted ki belőlem. Légy őszinte, mondd .. .

— Értelmetlenség, nyugodtan kell beszélnünk, ez nem arra való hely, nem is hallak jól ebben a zsivajban. Valamelyik este felmegyünk a várba, megnézzük az esti vá rost...

— Te olyan szépen mész körül mindenen, miközben lépegetsz, beszélsz, így mondod meg a magadét, így adod tudtul a dolgokat.

— Mennem kell.

Azért máskor is gyere, fiú, ne haragudj rám, én jó vagyok hozzád, így is.

Kizuhant a kocsma zajából; ruhájából, hajából ömlött az égett zsír s a füst szaga. Erdőben lenne most jó, gondolta, gyalogolni, amíg minden frissé válnék rajtam. Könnyű kis beszélgetés, biztos látszik is rajtam, az ilyen emlékeimet nem vihetem haza, a tanítószobában hárman nem férnénk el.

így egyedül még nem is élveztem ezt az utcát: gázlámpák, fény és homály. Hangulata van, csak kicsit öreges szépség. A lámpák fényében megyek tovább, bukdácsolok, fényből a homályba, nem tud magával ragadni az ódon hangulat. Liza van mellettem... Elég volt egynéhány óra, más út mutatja magát. Más lehetőség. Ezt lenne jó egyszer komolyan véiggondolni: mi lett volna, ha történetesen vele maradok? Ha elfogadom ajánlkozását, ha értelmet adok szándékának? Liza kedves lány, közvetlenebb, mint az otthoniak. 0 tudja, mit kell csinálni. így ezen még nem is tűnődtem: vajon ő is lehe