Irodalmi Szemle, 1984
1984/4 - Zs. Nagy Lajos: Nagyvárosi kiskocsma (karcolat)
NAGYVÁROSI kiskocsma „Isten nem ver bottal, hanem asszonnyal’ (Közhely) Bán Samu, a közismert szabadúszó ismételgette a fenti közhelyet, egy hosszú sor legvégén, s még mérges is volt önmagára, mert meghatódott, hogy sorban állhat sörért, egyrészt, hogy van pénze sörre, másrészt, hogy sör is van; az idézett bölcsesség azért jutott eszébe, mert a felesége kizárta őt a lakásából, nem lébredt fel, (amikor este hazaérkezett, neki meg kulcsa nem volt; az egész vad téli éjszakát a íőpályaudvaron töltötte, holmi gyanús alakok, fél- és alvilági nők között, a rendőrség félóránként igazoltatta, szerencsére mindig más és más rendőr kérte az igazolványát és a menetjegyét, nagynehezen kihúzta reggelig, sőt délelőtt tízig, s most itt áll a isorban. Bán Samu szereti ezt a nagyvárosi kiskocsmát, ami nem is kocsma természetesen, hanem korunk egyik nagy vívmánya: önkiszolgáló étterem, de — mert itt gyakran üveges sört is árulnak — ide verődik össze a tájék minden korhelye, munkakerülők, bűnözők, stricik, tönkrement egzisztenciák, ringyók, csapodár szépasszonyok: maga a „kocsma” vezetője is egy bukott miniszter, kopasz és pökhendi, mintha még mindig bársonyszékben ülne; Samu hallott arról is, hogy az exminiszternek több autója és több villája van, és rengeteg szeretője, pontosabban kitartottja, és Samu sajnálta ezeket a szeretőket és kitartottakat, mert az exminiszter — homlokára föltolt szemüvegével — leginkább egy jól megtermett varangyos békára emlékeztet. Bán Samu előtt egy fiatal cigányházaspár veszekszik, az asszony olyan szép, hogy R affaello képén lenne a helye, s megdöbbentő módon még most, télen Is egy pókhálószerű, áttetsző ruhában követi urát a sorban; a férfiak nem is néznek más irányba, csak őfeléje; a férje elég nyiszlett, kis, bajszos alak, idegesen pislog erre-arra. — Gyere utánam! — súgja hátra az asszony a szabadúszónak, amikor a sörösablakhoz érnek. — Félek az uradtól — suttogja Samu, és nem is hazudik, mert valóban tart attól, hogy megkéseli őt ez a kétségbeesett bajszos. — Oó, de gyáva vagy! Hát nem látod, hogy milyen hitvány?! És miután megkapta a sört, úgy követi a gyönyörűséges cigányasszonyt, mint egy holdkóros. Ott állnak és cigarettáznak az ajtó előtti paraván mögött. A kis, bajuszos cigányember Samu elé áll. Nem is szól semmit, csak könyörögve néz a szabadúszóra. És könnyes a szeme. És Bán Samu, mint akit leforráztak, faképnél hagyja őket. Egy ideig még csámborog, kezében a sörösflaskóval, azután rátalál barátjára, az erdészre. Olyan ez az erdész, mint egy fekete Mikulás, fekete rajta minden, fekete, fekete, fekete, a nagykabátjába még egy másik erdész is beleférne, a fején fekete bojtos bohócslpka, csak a zúzmaraként kiverődő borosta hófehér az arcán. — Nem szégyelled magad, te entellektüel?! — így szól az üdvözlet. — Művész létedre akárkivel szóba állsz?! Zs. Nagy Lajos
