Irodalmi Szemle, 1984
1984/4 - Zs. Nagy Lajos: Nagyvárosi kiskocsma (karcolat)
— Te akárki vagy, erdész uram? — kérdi Samu, és önt az erdésznek egy pohárnyi- sört. — De hát ezek a morék! Hát nincs benned semmi tartás? — Nem is tudtam, erdész uram, hogy te fajgyűlölő vagy . .. — Fajgyűlölő az öregisten! De azért azt se felejtem el, hogy ez a ragyogószemű a múltkor ellopta a teljés havi nyugdíjamat. — Azt meg hogy csinálta?, ha szabad érdeklődnöm, erdész uram. — Úgy csinálta, hogy meghívott egy kis etyepetyére. Én meg mentem, mint valami fajdkakas. Tudod, mint a süketfajd. Szépen meztelenre vetkőztünk ... — Azután? — Azután az jutott eszébe ennek a gyémántszemű morénak, hogy nincs otthon semmiféle ital, és hogy a szomszédban még nyitva van a vendéglő. Mondtam neki, hogy ugorjon át és hozzon valamit, mert az .etyepetye is többet ér borral megöntözve. — Ö természetesen átment... — Igen. Nagyhirtelen felöltözött és elment, én meg mezítelenül szenderegtem, és félálomban vártam a bort meg... őt. — S tovább? Mi történt tovább? — Talán azt akarod kérdezni, hogy mi történt azután. Csak az történt, hogy a gyönyörűség helyett megjelent ez a cšehevész íérjecske, és reszkető hangon csak annyit mondott, hogy ez itt nem nyilvánosház (ő úgy mondta, hogy nem kupleráj), és a lehető leggyorsabb tempóban menjek az erdőbe (tehát már ő is tudta, hogy erdész vagyok!). — Te pedig, erdész uram? — Most részletezzem azt, hogy hova rúgtam neki? — Inkább ne! És a nyugdíjad előkerült? — Ugyan! Hát kérnélek akkor, hogy fizess, művészkém?! Ezután az erdész is otthagyja Samut. A szabadúszó egyedül marad, és egy kicsit szomorúan nézi a világot, de azért néni olyan szomorú, mint a költő, akinek nem közük a versét, csak mint a pára ereszkedik rá holmi búbánat, de ezt is csakhamar szétoszlatja Józsi, a kaszkadőr. — Ma beugrottam a Dunába száz koronáért — közli kicsit büszkén, kicsit fölvágósan. várva a szabadúszó elismerési nyilatkozatát. Bán Samu azonban most rosszkedvű. — Ki az isten hiszi ezt el neked? Hiszen most víz sincs a Dunában! — Nincs? Hát gyere ki Dévénybe! Vagy kérdezd meg a rendezőt, ha nem hiszed! — Fütyülök a rendeződre! A százkoronást mutasd! — Te egy őrült vagy, szabadúszó! Tudod te, ;hány kocsma van Dévénytől idáig? Ha van benned némi lelki tartás, fizetsz nekem egy sört...! Ezután jön a selyemfiú, vagy az isten tudja, kicsoda, a kezét összeteszi, mint falusi litániákon a vénasszony, és könyörögni kezd szabadúszónak, szerezzen neki egy pornóújságot. Bán Samu rettenetesen töri a fejét, hol az ördögben szerezhetnie ilyesmit, dévaj lányok és nyikhaj stricik szerelmeskedéséről szóló Grimm-mesét... Nem jut eszébe semmi se. Már az ötödik sört issza, meghallgatta mindenkinek a panaszát, óhaját, biztos benne, hogy már az ő szeme is keresztben 611, de még hátravannak a kedves és lucskos takarítónők. A legkedvesebb egy őszhajú. Mindig szelíden mosolyog és mindig örömmel üdvözli a szabadúszót; úgy dolgozik, mintha otthon tenne-venne. Még „csak” hetvenéves. — Én már nem sokáig élek, uram — mondja szabadúszónak mosolyogva. — Egyetlen kívánságom van, az, hogy ne sokat szenvedjek. A lányaimat férjhez adtam, a fiaim megnősültek, az unokáim nem tudnak velem beszélni. Nem baj. De szeretnék egyszer szépen, csöndesen, örökre elaludni... Addig is kell valamit keresni a nyugdíj mellé ... Ezután váratlanul megérkezik a harmonikás. Nyugodtan fölléphetne egy zenés tévéműsorban, művészi színvonalon harmonikázik —
