Irodalmi Szemle, 1984

1984/4 - Kulcsár Ferenc: Kórházi ágyon, Egy álom foszlányai, Már minden... (versek)

Egy álom foszlányai

... És eljött... És belépett sugárzón a Dáma,

írásaimat szétdobálta,

kiforgatta fiókjaim,

falhoz csapta gyermekeim —

szobámban kő kövön nem maradt...

... És mosolyogva fordult felém ... Istenségként járult elém: mellbimbója a nap, a hold, két szeme két máglya volt — vétkeim lobogtak lángjain ...

... És térdre rogytam ... Tenger vétkem felragyogott a szemében: megcsalatásom elhallgattam, törvények nem gyúltak szavamban, ártottam ezzel igen-igen sokat...

... És megfordult és elsétált a Dáma ... Házamat szétzúzta őrült kacagása ...

... A romok alól hallottam énekét — dalolta, dalolta társaim nevét, akikhez indult leszámolásra . . .

Már minden...

Már minden „jó“ és minden „rossz“ elhagyott. Mosolygok és folyton lázas vagyok. „Istentelen“ s „isten“ lettem én — forgok a föld véres tengelyén.