Irodalmi Szemle, 1984

1984/3 - KRITIKA - Zeman László: Megfelel tét ések és korrespondönciák

Vörösmartyt, Aranyt és másokat — speciálisan is idézi. Anyagunkból ez E. B. Lukáč fordította Babylon egereit említhetjük példaként arra, hogy az eredetinek ekképpan kétfokú klasszikus visszalapozásából a fordításban csak az általánosabb marad meg.36 Más költők szavainak felismerhető, de grafikailag nem jelzett beszüremlését a versekbe mint „kétszólamúságot” kiváltó szerkesztést értékeli J. Soltész Katalin, találóan a német stilisztika „Anspielung” fogalmára-terminusára is hivatkozva37 (a magyar szak- irodalomban a „rájátszás” jelölés terjedt el). A felismerés, egyféle észlelési küszöb, azonban az olvasó képzettségétől függ. A kérdés általánosabb vonatkozásban tehát az, hogyan hat, mondjuk egy Berzsenyi, Horatius nélkül, vagy mennyire „kötelező” Berzsenyihez Horatius. Babits költészeténél is feltételezhetünk egy többé-kevésbé átlagolt normál-olvasatot és egy filológiai elemzéssel elmélyíthetőt. A fordítás — tulajdonságai révén — nyilván az előbbihez esik közelebb, miközben a fordítói kommentár vagy jegyzet sincs kizárva... Ismételhetjük: lényegében azt kell megválaszolnunk, vajon a többé vagy kevésbé közvetlen átvétel, utalásjelleg azonosítása szükséges-e a vers „tulajdonképpeni” olvasatához. Mennyiben változik például a Pesti éj, ha tudjuk, hogy a záró hasonlat (mint két ing közt egy meztelen kebel) szó szerint egy Valéry-vers másfél sorát ismétli.. ,38 A fordítás a költői módszert jelezheti, de akár a világirodalmi vonzatúnak, akár a „magyar égett kővel építem e házat” (Régi magyar költők] jellegűnek teljesebb és pontszerű megragadására gyakorlatilag nem törekedhet. Az esetleg mint ideálisan ható egyenérték-célkitűzés befolyásolhatja a fordítói módszerek fejlődését, beleértve a fordítói kommentár igényét.

A lírafordítás határát Illetően az előbbivel függ össze a nyelvről le nem választható jelentés vagy poétikai örökség problémája. Babitsnál a nyelvi mívesség olyan eseteire kell gondolnunk, mint „a tetemet vagy totemet?” sor (Eucharistia), amelyben a hangtani egybeesés a két fogalom, jelentés kultikus eredeztetését, azonosságát eleveníti fel, s az „áthasonulást” a minimális különbség. Hasonlóképpen sajátos az Ady Endrének című vers te kiállódI /En már kiállók.! diaforája, vagy a Kabalának az egyhez még egy nulla kell: a léthez Léthe víz jelentéssel telítődő szójátéka. A kötelező vonzat elmaradása és a lehetséges szerepeltetése az Egy szomorú vers „lelkekkel lelkesülni" kifejezésében az etimologikus kapcsolattal együtt az igének (igenévnek) Tóth Árpádnál is fellelhető és vonzatváltozással kifejezett jelentésmódosulását sugaHja (vö.: Emberré lelkesülni (Egy régi ház előtt] = emberré válik; Babitsnál még: és lelkesülj magvunk- kal a jövőre! [Se zord napokban ...]).39

Az ilyen típusú kötöttségeken múlik, hogy az Egy, kuruc a XX. századbant is lefordít- hatatlannak véljük. A kuruc „toposz” a szlovákban ugyan nyelvileg és történetileg egyaránt megvan (Beniak motívumként egyik versébe is felveszi), de a vers mondanivalója és szerkezete leválaszthatatlanul a „szegénylegény” lexémában összpontosul. Jelölő és jelölt, szerkezet és jelentés itt valójában egy: a szegénylegénynek mint a kurucnak a szinonimájára épülő, miközben a szóösszetételként, tehát a jelentésében a versnek csak a hátterében létezik, illetve az utolsó sorban összetételi tagjaira és eredeti jelentésükre váltva vissza, „mondja" a vers értelmét — legnagyobb kár értem / szegény legényért. A szómotívum kihasználását találjuk A csüggedt kapitány második versszakában is: — Nem az vagyok, aki valék szegény / szegénylegény, de büszke, bitor legény. A magyarban a szerelem és a szeretet jelentéstani összetevőinek (± erotikus) szétválásán alapszik szinekdochészerű alkalmazásuk A jóság dalának 5. részében. Az indoeurópai nyelvekben, bár az első önálló szóval is kifejezhető (a szlovákban ilyen a költői „ľúbosť”), a fölérendelt vagy egyedüli megnevezés (láska, Liebe, love stb.) mindkét szémát együttesen tartalmazza.

A lefordíthatatlannak vagy nehezen fordlthatónak a lajstromát természetesen növelhetjük, de akkor sem lehetne indokolni azt a nézetet, miszerint a magyar nyelv kódja nélkül Babits költészetét nem lehet egyrészt szinte minden magyar költőnél (sőt, minden költőnél) kimutathatók, másrészt, úgy tűnik, végül is Babitsnál nem befolyásolják meghatározóan a „központi körzeteket”.

Dolgozatunkból — vázlatossága ellenére — talán kiolvasható, hogy a Babits-líra fordításának és fordíthatóságának kérdése mennyire kapcsolódik életművének elemzéséhez- értékeléséhez. A fordítás az egyes versek szintjén — közhely — az eredeti elemzésé- nek-értékelésének eszköze lehet (anyagunkban például a szakirodalomban vitatott HŰsfoét előttre és Fortissimóia vonatkozólag).40 S e tekintetben a Babits-évforduló alkal