Irodalmi Szemle, 1984

1984/3 - KRITIKA - Zeman László: Megfelel tét ések és korrespondönciák

változatra szavaznánk olyan értelemben, hogy „szállóigévé” válhat (Harcot a Harc ellen! és a Tett / gyilkos lelkét tettel ölni meg, — Boja proti boju! Nie sa skryt! / Hriešny skutol skutkom zavraždiť! / Bo] boji! Dýkám duše dýku! / Čin proti Ginum vražed- níku!). A Balázsolás megintcsak függetlenül klasszikus mintájától, építkezési elvében a szabadvershez közeledik, így a szöveghű fordítást sem metrikájával, sem kifejezésanyagával nem akadályozza. A Füst Milán-i jambikus szabadverssel lép kölcsönhatásba, kifejezésanyagában úgyszintén ikerítöleg az Intelem vezeklésre.M Az Isten gyertyája vagy az ismert biblikus motívumot felhasználó Dániel éneke e lajstromunk többi versével együtt a „realista” versek kategóriájába tartozik, s mint ilyen lefordíthatónak bizonyul. A részelemek realizmusa, a mondanivaló egyetemessége révén, valamint műfaji-formai gyalultságával az Ősz és tavasz között ugyanilyen értelemben meggyőző. A versnek, amelynek elemzése egy verstani konferencia témáját képezte,29 a fordítás megtartja egyszerűségét, miközben nem adja fel a babitsi mívességet sem. A szóval való sajátos bánásmód mint Babits lírájának jellemző tulajdonsága költeményünkben leginkább a Csak az én telem nem ilyen múlandó, / Csak az én halálom nem halandó sorokban jelenik meg. A sorban és sorkapcsolatban képződő „etimológiát” J. Pokorný poétikus paradoxonnal (jen má smrt je smtí, kterou iijí] fejezi ki. Beniak megoldása az eredetinél egyszerűbb, de mívességében nem marad alatta; a halál allegorikus alakját jelölő szinonimájával (smrtka) a népi szemléletmódhoz és a rímszóban nem kevésbé mívesen megvalósított etimológiával a köznapi nyelvhasználathoz kerül az eredetinél közelebb — Iba moja zima nepominie. / Iba moja smrtka ma neminie. Az elemzésekben a haláltánc-műfajra visszautalóként szóvá tett, valójában ettől függetlenül a spontánt és közvetlent stilizáló s a főnévi igenévben is „jajveszékelő” refrénsor- felkiáltás (Jaj, meg kell halni, meg kell halni!] a szlovák fordításban a modális igei összetevő személyes alakja által (musím umriet, jaj, ul musím umriet.) közvetlenebbül zárul vissza a vers szerkezetébe és a lírai énre. Eszerint az eredetinél kevésbé hallik ki a versből, intonációja visszafogottabb; a fordításban variálva fordul elő, háromszor ponttal végződik, felkiáltásjellegét a vers utolsó sorában a közvetlen szerkezetismétlés fokozza, s felkiáltójel jelzi (bo jaj, musím umrieť, musím umrieť!]. A cseh fordítás a refrénsort hagyományos és „szalonképes”, poétikus, tehát beépülő költői képpel adja vissza (Béda, smrt je neodbytná pani!]. A magyarban bizonyos fokig azáltal „foghatjuk vissza” az igeneves sort, hogy megtanuljuk, miszerint úgy montázsszerű, hogy a haláltánc-műfajra való „visszajátszás” eleme ... A vers zárlatában Valentin Beniak választása ugyancsak a költői felé fejlődik, az „asszonyi jóságot” mint princípiumot a múzsával azonosítva (Iba ty sa nehneš, íena-múza,], mintha az Arany János-i „a lantot” motívumot is beleszőné a versbe, az Adventi ködben levő Végem, ha vigaszt-tál meg- feleltethetőleg.

Vizsgálódásunkban nem fogództunk külső mozzanatokba, például olyasmibe, hogy Beniak egyik verseimének megvan a mása a fiatal Babitsnál (Neznámy piktor z Pompejí — Pictor Ignotus), és a két vers legalábbis konvergens motívummal zárul, vagy hogy verseiben mint részelem előfordul a „Gretna Green” (Variácie, Valčík], nem említettük, hogy mindkettejüknek van „olaszországi fázisuk” stb., mivel ezek a tények önmagukban nem sokat mondanak. Babits széles skálájú lírája ellenére végül is koncentrikus költő, míg Beniak költészete merőben más poétikai szituációba és tartományba ágyazódó és „diszpergált” allegóriarendszer. De a részelem plasztikus láttatásának realista módszere és metaforikája s ezzel kapcsolatban az egymástól távol eső stílusrétegekből származó kifejezéstár, továbbá a biblikus és a vallásos elem jelenléte, legfőképp pedig a szóalakkal való jellegzetes bánásmód, a beszélt nyelv fordulatainak kihasználása nem kevésbé, mint a rímkezelés saját költészetében, Babits lírájának fordítása szempontjából lényeges affinitás.

A szó és a szóalak megmunkáltságát érintve utalhatunk arra, ahogy Babitsnál a felhasznált szókincs köre az archaikustól (kösöntyű stb.) és a nyelvjárási készlettől (kalangya stb.) az Idegen szóig (Doping], valamint a képzésmódban és hangalakban ugyanilyen kategóriákan keresztül az egyszeri, művi képzésig (imuljatok [Fortissimo]; effajta „egyszeri” allúzióig: Sújtsd el fölöttünk Ítéletedet, (Talán a vízözön...]] terjed; hasonlóképpen véve igénybe a grammatikai rendszert is (lásd például a jövő idejű „boldogítaná” igealakot Szent Mihály című versében, a „ne fogna lenni” kifejezést a Keserédesben).30 Ezeket a formákat és stílusszinteket mint a mívesség kategóriájának