Irodalmi Szemle, 1984

1984/3 - KRITIKA - Zeman László: Megfelel tét ések és korrespondönciák

zökkenő nélküli megoldása mind erről tanúskodik. Talán alig túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a fordítás eredeti költői alkotás benyomását kelti, a lefordított versek mintha a kraskői vagy a posztszimbolista szlovák lírának a népdalra is visszautaló regiszterében szólalnának meg, s ilyen összefüggésben Babits költeményeivel a befogadó irodalom közegében mindenképpen analóg jellegűek. Az így szerkesztett kötetből viszont hiányzik a mélyebb kapcsolat a magasabb szintű egység felé, a babitsi „kontextus” összle- tével. A dalszerű, amint elfogadtuk, Babits költészetének kétségkívül lényeges eleme, akárcsak az elemzésekben hangsúlyozott, a részelemeket halmozó, a népinek reálszimbolizmusát is alkalmazó s a műfajjal egyeztethető plasztikus impressziókeltése. Versépítkezésében él a régi magyar dalköltészetnek és a népinek a mintáival, de amint említettük, eközben sajátos és feszültséget keltő kölcsönhatásokat alakít ki. Legyen az bár a szókincsbe is átcsapó jelzés által, amilyen a Haláltáncban a „telefon), amely a hadd szorítom csontodat, ■.. sortól egyöntetűvé váló tizenhármasok kanásztáncritmu- sába bele is szól (Halló! Halál!; de még a Szerenádban is ilyen „korszerűsítő” kitérítés a vasútmotívum). S a költői fejlődés szempontjából tanulságos a groteszknek és játékosnak haláltáncbeli kiaknázásáról átlapozni az idézett Furcsa elmenni Délre ritmi- kájában olyannyira kontrapunktos, „bimetrikussággal” vagy átritmizálással telítődő s az előbbinek „variánsát” képező szövegére. A motivikus kontrasztot megadja az első két sor (Furcsa elmenni Délre / és hazajönni télre,), az a folytatásban a ködökkel tömött égben, messzi pálmafákban és a szélben vacogó ágban tér vissza. A verset átjárja az ismétlés és ellentétezés, s ezen túl az „összemosódás”, amely sajátos, realisztikus akcentust nyer. A költemény metrikai elemzése külön vizsgálatot igényelne és érdemelne, itt esetleg csak utalhatunk a negyedfeles jambusi sorok (ilyenek az előbb idézettek) és a kétütemű hetes (Milyen puha és süket / ködök tömik az eget!) együttélésére, arra, amint az olyan nehéz a szívem jambus ugyan, de hetes is, vagy hogy a furcsa és iszonyatos (3—4 vagy 2—5!) refrénsor ütemei mennyire szabdalják is az első versszakot. Amennyiben ezt a verstípust visszavetítjük a verlaine-i vagy a szimbolista líra modelljére, nyomban kiütközik az eltérés, amelyet összegezzünk úgy, hogy az a Babits-vers realizmusa.

A szlovák fordítás versritmikailag egyöntetű, egy tömbből faragott költői alkotás. Megint- csak részletező statisztikai elemzést igényelne annak a megválaszolása, hogyan alakul benne a jambikus és a daktilikus lejtés aránya; a ritmusnak az eredetihez viszonyított szim- metrikusabb jellege a versfordításban általános és természetes jelenség.16 Esetünkben részeleme a fordítás elmozdulásának a szimbolista és a dalszerű tipizáltság felé, amely szembetűnően fejeződik ki a fordítás képanyagában. A tipológiai különbség érzékeltetésére elég, ha összemérjük a Milyen puha és süket / ködök tömik az eget! sorokat és a megoldást — Hmla nad krajinou visí. / Na nebi mesiac lysý. Ezenkívül a fordításban „földrajzilag” is eltérővé válik a helyzet, a lírai én délen, a Tengernél marad, s merőben más a zárótétel és a végkifejlet (hisz úgyis csupa zárás, / véglegesség és válás / az élet, s fiuk halál. / Minden élő szerte fut, / csak a halotthoz van ut — Ci nemá každý život / iný kľúč, inú zámku, / a smrí len jednu schránku? / Mŕtvi sa nepomestia, / len k živým vedie cesta...), amely a felvett szim- bolisztikus attitűd feladását jelenti. Amennyiben a fordításban átmentendő invariánsként a „költői képhez” ragaszkodnánk,17 jelentős egyeztethetetlenség merül fel. A képi és a jelentéstani anyag redukálását másutt is észrevehetjük, a folyamatos szövegezés, a ritmikai-intonációs vonalvezetés megtartása végett például a Nyolc órában: Gyertya lobban égni, / s száz pille összevéti / az életet s halált. — Sviečka sa vzplanúť núti: / v predtuche blízkej smrti / plameň sa mihotá. A metafora a fordításban ugyancsak egy fontos szinapszist hagy ki a Délszaki emlékben: Kezem kezedbe lüktet. / ... Előbb- utóbb / szembe kell nézni a halállal I dobolta egy bolond ütér, / míg a társalgás elakadt. — Moja ruka sa chvela v tvojej: / ... Prv alebo neskôr / budeš sa musieť pozrieť smrti / do tváre — navrávali sme si / navzájom v náhlej nedôvere.

Ismételjük: a fordításban a legtöbb versből az eredeti hangzásának áttevődését halljuk ki, ilyen a Nyolc óra, amint már kiemeltük, a Húsvét előtt záró strófái s tulajdonképpen a verskiválasztással műfajilag behatárolva s a dalszerűnek megfelelően az egész kötet. Értékelésünket kézzelfoghatóan igazolja a második ciklus és az elején álló Pay sages intimes. A külső forma azonosságát az eredetivel természetesen itt is viszonylagosságában kell elfogadnunk, s nem volna az összehasonlításban helyénvaló, ha