Irodalmi Szemle, 1984

1984/3 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet

meztetőek: „A világirodalomban sosem az kapott helyet, aki a világirodalmi helyre pályázott... Hanem az, aki a maga helyén végezte el a saját ideje által rámért munkát, úgy, mintha a világirodalom nevében csinálná.”

A saját sikereit, sikertelenségeit egyébként úgy élheti túl egy irodalom, ha művelői tudatosítják, hogy a közösség, a társadalom nem a százszor megfogalmazott igazságok, elvek, tételek szajkózását várja tőlük, hanem a mindennapok valóságának avatott ismeretét, ábrázolását. Egyebek között azt is, hogy a ma emberében meglássák a holnap hősét, aki harc és áldozatok árán jut új ismeretek, új igazságok birtokába, s az előítéletek béklyójából szabadulva tud önmagára lelni, életében, küzdelmében az „örök emberire” rátalálni, vagy azt felvillantani. Mert a jövőnek csak úgy készíthetünk helyet, ha képesek vagyunk önmagunkat, értékeinket dialektikusán meghaladni, újjá és mássá formálni. Ady figyelmeztetése, hogy a kis nemzetnek még a lélegzetét is radikálisan kell vennie, lényegében az irodalomra is kiterjeszthető. Hiszen az írás politikai és társadalmi tett ma is, s ezért az irodalmat aligha lehet különcök könnyedjátékos kedvteléseinek tekinteni. Nagy történelmi tettek és átalakulások idejét élve a szellem emberei aligha lehetnek mások, mint az élet és igazság újraszületett forradalmárai.

(folytatjuk)