Irodalmi Szemle, 1984
1984/3 - HOLNAP - Grendel Lajos: Talamon Alfonz novelláiról
IHíMLMTJkW Talamon Alfonz novelláiról Letagadhatatlan a naturalista valóságközeliséget gondolati igényességgel ás szürrealista látomásossággal elegyítő latin-amerikai próza hatása egynémely korosztályombeli és még fiatalabb, a pályán most induló novellista munkáiban. A modern próza régóta nem elégszik már meg a valóság úgynevezett „objektív” ábrázolásával, a flaubert-i impassibilitéval. A modern író szükségét érzi, hogy ne csak ábrázolja a társadalmi viszonyokat, hanem konstituálja is sorsát benne, és a létélményéről is szóljon, ami több és más, mint egyszerűen a társadalmi-történelmi meghatározóinak összessége. Végül is: életünk során olyan eseményekben is szerencséltetünk, amelyek függetlenek a társadalmi-történelmi meghatározottságoktól. Például szerelmesek leszünk, anélkül, hogy ezt parancsba adná nekünk valaki, vagy törvényerejű rendeletben köteleznének rá. Vagy például meghalunk, s ennek tudatával nem egyszerű kibékülni. Vagy különös hajlamaink és kívánságaink vannak, vágyaink, amelyeket tűzön-vízen át el akarunk érni. Esetleg írói tehetségünk van. Mint a még nagyon fiatal Talamon Alfonznak, a galántai magyar tannyelvű gimnázium negyedik osztályos diákjának. Aki elolvassa A rovarok pusztulása és a Délután című novelláit, bizonyára felfigyel rá: milyen jól tudja, hol kell a több szálon futó történet fonalát elejteni, majd újra felvenni, mekkora a motívumok teherbírása, s a szövegösszefüggés melyik metszőpontjában fedik fel valódi jelentésüket. Aztán arra is felfigyel, milyen biztonsággal csúsztatja át történetét az elbeszélői jelen Időből a múltba, majd vissza, egy-egy félmondattal milyen okosan tud reflektálni elbeszélései anyagára, miképpen tud egyetlen jelzővel helyzeteket és szereplőket jellemezni, hogyan tud egy-egy telibe találó hasonlattal nemcsak hangulatot teremteni, hanem filozófiát is becsempészni történeteibe. Vagyis, hogy jól ír. Van levegője, ritmusa a prózájának, van stílusa. Talamon Alfonz stílusa rendkívül hajlékony, s nemcsak hangulatokat képes felidézni vele, hanem — s ez jóval több — a hangulatokban egész személyiségét, s ami személyiséggé (egyéniséggé) tesz bennünket — világlátását. Egyik itt olvasható írása sem önképzőköri fogalmazvány. Talamon Alfonzt, úgy látszik, egyelőre kizárólag a személyiség, az egyén problémái foglalkoztatják. Novellái játszódhatnának bárhol. A rovarok pusztulásának színhelye például a Folyó (így, nagybetűvel) mellett van, hőse pedig a fiú. A Délután elbeszélője szintén egy fiú, másik szereplője a fiú apja. A történet színhelye (az elbeszélés térideje) megint csak semleges — no nem a történet vonatkozásában, hanem amit társadalmi-történelmi meghatározottságként szoktunk emlegetni. Am téved, aki ezek után azt hiszi, hogy valamiféle összekuszált, inkább prózaversnek, mint novellának nevezhető írások fekszenek előtte. Talamon Alfonz nagyon is sok gondot fordít a novellahőseit körülvevő környezet aprólékos, szemléletes bemutatására. írásaiban azonban ennek a tárgyi környezetnek minden darabja a szemlélet tárgyává válik. A minden
