Irodalmi Szemle, 1984

1984/3 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe (részlet)

korlókra nézve, azoknak meg jenyíttetésekre a Templom mellett Kaloda legyen fül állítatva.

Mivel a kaloda nem az egyház hatalmát jelképezi, hanem a bíróét, ejtsünk néhány szót falum közigazgatásának korabeli módjáról is. Ennek alapja Ipolypásztón a reformáció fölvétele óta az egyház, illetőleg a falut képviselő bírői-esküdti testület teljes jogegyenlősége volt. Ez a demokratikus hagyomány a XVII. században is folytatódott, sőt érvényben maradt a hűbéri korszak alkonyáig, 1848-ig. Miből állíthatjuk ezt ily bizonyosan? Abból, hogy régi egyházi iratokban, nyugtákban, elszámolásokban, vásárlási jegyzékekben a község ügyes-bajos dolgainak intézőiéként váltakozva szerepel hol a prédikátor, hol pedig a bíróvá vagy esküdtté előlépett jobbágyok neve. Az esküdteket a falu választotta meg. A bíróválasztás menete az 1770-es urbárium óta kissé bonyolultabb folyamat volt. A földesúr, mivel „ellenzéki” bíró nem lett volna számára kívánatos, magának tartotta fönn a jogot, hogy a bírói tisztségre méltó személyeket kijelölje. Három bírójelöltet nevezett meg; a faluközösség közülük választhatta meg a neki leginkább tetszőt.

A bíróválasztás időpontját a XVIII. század végétől a katonai évvel hozták összhangba, vagyis novemberre időzítették. Az esemény nagy ceremóniával járt. A tisztségéről leköszönő bíró átadta az újnak a hatalmat jelképező bírói pálcát, a falu pecsétjét, iratládáját. Mindezt a régi közélet kutatóitól tudom. Azt viszont, hogy a templomban összegyűlt sokaság előtt milyen esküt tett az új bíró, egy 1828-ban kidolgozott fogadalmi szövegből:

En, N. N., újonnan választott Pásztohai Bíró, Esküszöm az Elő Istenre az én igaz hitemben (...), hogy az én bírói Hivatalomban és tisztemben, igazán, híven, serényen, szorgalmatossan és tiszta Lelki esmérettel jogok el járni, a Tekintetes Ns Vármegyéhez, nem különben a Méltóságos Urasághoz is, engedelmességgel jogok viseltetni;

a közönséges dolgot mindenkor a magam különös dolgainak eleibe teszem, a Helly- ségnek javát és akárminémü Jövedelmét magam hasznára nem fordítom, sem el nem vesztegetem, sem másoknak el vesztegetni nem engedem, ha nem mindenben a Köz Jónak hasznát, elő menetelét, boldogságát elő mozdítom, és másokkal is minden törvényes utón és módon elő mozdíttatom. A jó Rendet és tilalmat tartom és másokkal is meg tartatom, minden személy válogatás nélkül, gazdagnak, szegénynek, özvegynek, árvának igaz törvént szolgáltatok, az ártatlannak ügyét lelkem esmérete szerént jel fogom, az erőszak tévő ellen oltalmazom, az álnok zavarkodást semmiben el nem nézem, hanem a gonoszságnak tselekvőit meg büntetem ('.vagy a Feljebb valóknak a büntetés végett béjelentem:], senkit irigységből, haragból, bosszú álló nemtelen kívánságból kárral, veszedelemmel nem illetek, másoknak jó példával elő megyek, idejében mindenekről számot adok. — Isten engem úgy segéllyen.

A választási ceremóniához tartozott az is, hogy az új bíró házához elvitték a közhatalom jelképét: a kalodát. Hogy falumban nyak- és kéz-, láb- vagy állókaloda volt-e, pontosan nem tudom. Azt sem, rákényszerült-e a bíró vagy a presbitérium a használatára. Az alábbi adalékokból kiderülhet, hogy valószínűleg igen. Szép lányt, mosolygóst, nagy szeműt („Veszedelmes, mint a csali cseresznye”, mondja róla a honti szólás), mindig éhes legényt, nagyvérű fiatalembert s forró testű asszonyt az a kor is termett. S mivel a csábítás lehetősége, hogy úgy mondjam, szüntelenül fennforgott, fenyítésre (megbotozásra?) többször is kényszerült az ekklézsia. 18j3. jsnuár 17-ről ez a följegyzés maradt ránk: „B. András és B. Erzsébet szabad Személyek paráznaságba esvén hozzánk jöttek a Lelki esméret kénszerítéséből, a Parochiális Házban az Ekklésia fenyítéket önként kiállották Pásztor István, Kassai István, Tóth István, Csákány István betsületes Elöljárók előtt.” 1823. december 21.: „Felvétetett K. János Nős paráznának a dolga, á’ki midőn T. Julissal való paráznaságát meg vallotta volna, rendeltetett, hogy a Fekete könyvbe béiratassék és a Járásbeli I. Szolga Bíró Úrnak büntetés végett Feladassék.” Ezúttal tehát szigorúbban jártak el, mint a fiatalok — a „szabad személyek” — esetében. Három éven át esztendőnkénti két kála búza, két-két forint bábapénz és keresztelési stóla fizetésére is kötelezték K. Jánost. Mert a tett nyomán gyermek látta meg isten széles egét, amely alatt, lévén az ember akkor is ember, megtörténhettek mindenek.