Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - LÁTÓHATÁR - Ján Šimonovič: Emberek, Szánalom (versek)
Szánalom Önmagamban csúszkálok, mint másokban a vér. Lehunyom szemem, egyiket a másik után, szállók egy felhő alatt, telten. Amennyi a vidék baljáról közeledik felém, annyi vonul vissza jobbjáról éberen, s amennyi elől megemelkedik, hátul, úgy hiszem, annyi vet gáncsot nekem. (Mint amikor még élő voltam, vonatban ültem, s azt gondoltam, milyen furcsa, hogy hallom a vonatkerekek szaggatott kopogását, s látom a lányt, ahogy körtét eszik ...) A természet kettévált a rólam szóló véleményében, a víz is úgy kúszik, mint Káin füstje, mintha nem akarná, hogy szemünk találkozzon. A tenyérben megült sírás előtt. Nincs erkölcs, se erkölcstelenség, ahogy akarod, minden úgy lesz, kurta s óriási szoknyában is. Szemem kifelé tolódik, szemhéjaimon állok, a fadarabokra por ülepszik lassan, akár egy öreg kéz. Cselényi László fordításai
