Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Alabán Ferenc: Vita — valóság — eszmélés

a tegnapnál; a formája elavult és merev, a gondolatisága szegényes, kopár, a szemlélete korszerűtlen, a valóság perspektívája szűk.”28 A fiatal költők ebből az „átlagból” valóban kitörni igyekeztek: kísérleteztek, a csehszlovákiai magyar lírában új költői formákat és módszereket alkalmaztak, sokszor a költészet kereteiből kilépve kritikákban, publicisztikai és kultúrpolitikai cikkekben, riportokban tárták fel hiányérzeteiket, bíráló észrevételeiket.

Az irodalmi vita során egy egész sor felvetődő kérdés mellett sok minden nem lett tisztázva, mindezek ellenére az 1963-as év mégis döntő fontosságú volt, már csak a kritikusi véleménynyilvánítások szempontjából is. A hozzászólások szinte egybehangzóan bírálták a dogmatikus kultúrpolitika elveit és gyakorlatát. A sematizmus [és a személyi kultusz) elleni harc révén megnövekedett a csehszlovákiai magyar irodalom kultúrpolitikai szerepe és bizonyos értelemben a tekintélye is, megteremtődött a lehetősége annak, hogy az irodalmi ténykedés egyre fontosabb eszmei-erkölcsi és kultúrpolitikai tényezővé váljon a csehszlovákiai magyar szellemi életben. Igaz, a kritikus véleménynyilvánítások nem mindig foglalkoztak közvetlenül és csak irodalmi kérdésekkel, de mindez javára vált az irodalomnak is: megfogalmazódott és előtérbe került az irodalmi progresszivitás, a differenciáltabb irodalmi fejlődés igénye, mely egyben a sematizmus elleni harc egyik legfontosabb hozadéka volt.

Ha összevetjük a szlovák, a magyar és a csehszlovákiai, magyar irodalom sematizmus elleni harcát, alapkülönbségként állapíthatjuk meg, hogy az előbbi két nemzeti irodalom kevés kivételtől eltekintve korábban és frontálisan vette fel a dogmatizmus elleni küzdelmet. Alig akadt szlovák, illetve magyar költő, író vagy kritikus, aki védelmére kelt volna az ötvenes évek irodalompolitikai gyakorlatának, bár egyfajta bizonytalanság jelen volt.29 A csehszlovákiai magyar irodalomban az idősebb költők hosszabb ideig mérlegelték és magyarázgatták az előző korszak költői termését. A fiatal költők ezzel szemben az átalakulási folyamatban sokkal nagyobb aktivitásról tettek tanúságot, bár a célpontot nem választották meg mindig helyesen. Több esetben rendszertelenséget mutattak, és sok problémát szakszerűtlenül kezeltek.30 A fiatal költők, de kevés kivétellel a többi vitázó szélsőségét is jelezte az a tény, hogy a személyi kultusz és sematizmus fő hibáiért néhány költőt tettek felelőssé, s főként a líráról esett szó a vitában. A prózaírás sematizmusának vagy az újságírás bírálatának nem jutott hely, továbbá az irodalmon kívüli feltételek sem kapták meg a részletes elemzést és kellő vizsgálatot.

A továbbiakban a vita anyagának ismeretében szólunk a vita tárgyának, az ötvenes évek első felében és végén kialakult költészeti helyzet sajátosságainak és lényegének összehasonlításáról.

A változásról: Az a változás és átalakulás, mely a csehszlovákiai magyar költészetben és irodalomban az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején végbement, kérdésünk egyik fontos összetevője, megvilágítandó pontja. Az objektív meghatározás szempontjából a közvetlenül érdekeltekből (úgy tapasztaltuk sokszor) még nem válhatott tárgyilagos szemlélő, bár az irodalmi anyag már nem túlságosan friss ahhoz, hogy rendszerbe ne lehetne foglalni (akkor is, ha a költői életművek még nincsenek véglegesen lezárva, tehát a jövőben még alakulhatnak). Mivel azonban a jelenségkomplexumot, melyet a terminus ad quem ötvenes évek második fele és a hatvanas évek eleje elnevezéssel illetünk, már aránylag pontosan rögzítette a csehszlovákiai magyar irodalmi tudat, lehetőség nyílik arra, hogy meghatározzuk a csehszlovákiai magyar irodalom akkori helyzetét, s vele együtt az előzménynek számító néhány évet is. Mert a történelmi helyzet a közvetlen háttér, s egyúttal a terminus a quo, a lejátszódott átformálódási folyamatok kiindulási pontjának és sajátos jellegének elemzését is lehetővé teszi.

Az ötvenes évek végén kialakul az az irodalom, amely a bonyolultabb életviszonyokat, problémákat és világképeket igyekszik kifejezni. Mindezek mögött természetesen meg lehet találni a társadalmi és történtlmi eredőket is, amelyek kirajzolják a korszak határait a valóság nagyobb összefüggéseinek rendszerében. Az ötvenes évek második felében irodalmunk részbeni funkcióváltásának jelentős'ége elszakíthatatlan a politika felszabadulás utáni (s ezen belül főleg az 1948 februárja utáni) funkcióváltásának folyamatától. Az ötvenes évek első felében a csehszlovákiai magyar irodalmat körülvevő és rá hatást gyakorló nemzeti irodalmakhoz (magyar, szlovák) hasonlóan a nemzetiségi irodalom is a politika által felvállalt társadalmi cselekvés közvetlen tárgyává lett. Az első nemzedék tapasztalatlan, s jórészt hiányosan képzett költőit a nemzetiségi jogok