Irodalmi Szemle, 1984
1984/1 - Mészáros László: Emma ’87 (elbeszélés)
Mészáros László i. A megkopott Škoda még mindig kitűnő motorja végre tökéletesen bemelegedett és a Malomvölgyi úton már egyenletesen gyorsult fel. Lázár doktor arca felderül egy kicsit, újból gázt adott. A kocsi megugrott és néhány másodperc múlva már a megengedett sebesség kétszeresével rohant tovább. Az egyenes útszakasznak azonban hamar vége szakadt és a kacskaringós terelőút komor ráncokba törte az agglegénymatematikus arcát. Egész nap rossz kedve volt. Reggel ugyan frissen és tettrekészen jelent meg az intézetben, de aztán mindenféle ostoba összejöveteleket, tanácskozásokat kellett végigülnie és ez végtelenül lehangolta. Egy új novella képei kavarogtak a fejében. Szerette volna végre papírra vetni a gondolatait, de semmi sem lett belőle. Pedig mindenképpen neki kell már kezdeni a munkának — bizonygatta egyre gyakrabban önmagának. Első kötetének tavalyi megjelenése óta alig írt valamit. Egyáltalán nincs értelme valamilyen visszhangot várni. Fantasztikus történeteiről mindössze egy ismertetés jelent meg egy képes hetilapban. A cikk először ugyan a hazai viszonyok között egyedülálló teljesítménynek nevezi a kötetet, de aztán nyelvi és stilisztikai szempontból kiadói tévedésnek minősíti. Lázárt tulajdonképpen nem ez a kritika bántotta — sohasem törődött túlságosan a stílusával — hanem az, hogy a könyv megjelenése után nem történt semmi. A rokonok és ismerősök gratulációi után nem jelentkeztek az olvasók, nem hívták őt találkozókra, nem törődött vele a kutya sem. A tudományos módszereken megedződött agya aztán hamar felfogta, hogy ez már valószínűleg így szokott lenni. Az embersors és az írósors nem mindig futnak azonos vágányokon. Kötetével kapcsolatban egyetlen nagy élménye volt. Miután a kötet megjelent a könyvesbolt kirakatában, szinte minden nap elzarándokolt a Mihály utcába. Egyszer, amint ott állt a kirakat előtt és újból a fedőlap szürkeségén és jellegtelenségén mérgelődött, egy barátságos öregúr lépett melléje és tört magyarsággal szóba elegyedett vele. Falke úr — így hívták az idegent — azt kérte tőle, hogy ajánljon valamilyen jó könyvet az itteni termésből a bécsi magyar rokonai számára. Lázár doktor elvörösödött, de azért aztán eldadogta valahogyan, hogy a kirakat összes könyvei közül az egyetlen értékes dolognak a saját kötetét tartja, majd a kirakat üvegén keresztül még azt is megleste, hogy az öreg valóban becsomagoltatott néhány példányt. Lázár arca mindig gúnyos mosolyba rándult, amikor felrémlett előtte az eset. Ironikus hangulataiban pedig azt szokta mondani magának, hogy „lám, az én kötetem már elindult a világhír felé ...” A valóságban nem vágyott a hírnévre és egyre tisztábban látta, hogy az írás valamiféle lelki higiéniát jelent számára. Már csak egy új, erős impulzust várt, hogy újból nekikezdjen a munkának. A postaládából előkerülő furcsán hosszúkás boríték láttán megdobbant a szíve. YOKOHAMA TRADE CORPORATION, TOKYO — SAN FRANCISCO — NEW YORK — LONDON — VIENNA — hirdette az előkelő fejléc. Az angol nyelvű szöveg arra kérte őt, hogy másnap látogasson el a Kijev szálló kilences számú lakosztályába, fontos üzleti megbeszélésre. A név, cím egyezett, szó sem lehetett tévedésről. EMMA '87
