Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Duba Gyula: Irodalomtudat és történelem

gadása nélkül, mert ahhoz, hogy a múltból a jövő felé folyó létét reálisnak érezze, szüksége van a folyamatosság tudatára és jelenlétére. Fábry újabb erénye és érdeme, hogy szilárdan megalapozta irodalomtudatunk történelmi folytonosságának eszmerend­szerét. Már a Harmadvirágzásban korszakol és a jelent a múlttal való összevetés fényé­ben látja, láttatja. A Szemle indulását pedig köszöntőjében — Ideje már bizony — az akkor négy évtizedes nemzetiségi irodalomtörténet egyedülálló eseményévé teszi és programadással ünnepli. Érthetőn a saját életének és tapasztalatainak a méreteiben gondolkodott, és akár a sors kegyének és a történelem irántunk való jóindulatának is felfoghatnánk, hogy írói alkata, életútja és alkotói becsvágya gazdagon tartalmazták a nemzetiségi irodalom történelmi igényeit és fejlődésének feltételeit. (Véletlen vagy törvényszerű, hogy más nemzetiségi irodalmaknak is akadt tudatteremtő iskolames­tere, Jugoszláviában Sinkó Ervin, Erdélyben Gaál Gábor?!) Ideje már bizony... érzünk a címben bizonyos romantikus pátoszt, a szükségszerűség mély átélésében gyökerező, bizakodó fellélegzést. Nemcsak a cím, hanem az írás sem mentes a romantikus hlvatásérzet mellett bizonyos történelmi szkepticizmustól, ám éppen az menti meg, hogy valóban túlzóan romantikus legyen. Pátosza Fábry felfo­kozott elhivatottságérzetéből, az irodalom közösségi szerepébe vetett, erős hitéből következett. Nagyra értékelte az írói felelősség és kötelezettségvállalás súlyát, egész életútjának lényege, hogy olyan tüzek égtek benne, melyek a huszadik századi forra­dalmak lángjait fellobbantották. A Szemle jelen volt s irodalmunk megújulni látszott. A lap két irányban hatott: alakuló szerkesztői koncepciója jegyében irodalomközpontúan igyekezett szervezni az írók munkáját, és javította a közlések terjedelmi és műfaji lehetőségeit. Már az első számban olyan írásokat találunk — tanulmányokat —, melyeket más lapok a terjedel­mük vagy speciális témájuk folytán aligha közölhettek volna. Szerveződni kezd körü­lötte az irodalmi gondolkodás és rövidesen differenciálódnak a nézetek. Ez egyben minőségi gyarapodást jelent, mert az egymással konfrontálódó és megütköző vélemé­nyek a régi és új minőségek szembesítését és integrálódását kényszerítik ki, és ez minőségi előrelépést von maga után. A véleménykülönbségek a „nyolcak” nemzedéki csoportja, illetve verseik és esztétikai nézeteik köré sűrűsödnek. A Fiatal szlovákiai magyar költők című kötet kapcsán felvetett szenvedélyes kérdések: pesszimisták-e?, nemzedék-e vagy csoport?, honnan eszmei zűrzavaruk? De a velük és értük tartó vitának másik lényeges következménye is lett, az irodalom eszmeiségének számon­kérése kapcsán néhányan — elsősorban Bábi Tibor — megkérdőjelezték Fábry fogal­mának, a vox humanának időszerűségét és kritikai értékmérő lényegét. Kiderült, hogy Fábry Zoltán nemcsak közvetlenül hat irodalmunkra, azáltal, hogy nézeteit elfogad­tatja, hanem közvetve is, amikor a vele szembenállókat ellenkezésre késztetve, mintegy kikényszeríti művészeti elvei színvonalas felülvizsgálását és részbírálatát. Nemcsak adott és gazdagított, hanem provokált is, szellemi aktivitásra késztetett. A „vox humana perére" (Fábry) még emlékezünk. 1959 őszén a magyar írócsoport közgyűlésén Bábi Tibor a vox humana fogalmát általánosnak és a szocialista irodalom­eszmény értelmében nem elég tartalmasnak minősítette. S emellett: „Elérkezett a né­zetek differenciációjának ideje, s vélt egység helyett meg kell teremteni a marxista esztétika elvein alapuló egységet”, mondotta. Turczel Lajos — Fábry védelmében — így érvelt: „...a haladó hagyomány lebecsülésének és a tiszteletlenség és baloldaliság együttes luxusának tekintem azt, ahogy Bábi és Barsi a vox humánéról beszél. Fábryt és mottóját, a vox humanát nem lehet anélkül elemezni, hogy ne legyünk figyelemmel Fábry egész életművére, publicisztikai, esztétikai és kritikai munkássága egészére, és életművének születési körülményeire. Fábry vox humanája akkor keletkezett, a vox humanával való szenvedélyes ágálása akkor kezdődött, amikor a történelem legbarbá- rabb embertelensége, a fasizmus tombolt. Fábry a vox humanát, emberi hangot, ezzel az embertelenséggel állította szembe, fenntartások nélkül és mindent kockáztatva. Fábry nem a pártembernek, hanem a humanistának a posztjáról folytatta évtizedes antifasiszta harcát, és a vox humanát sugárzó cikkei zömükben a párt magyar nyelvű lapjában jelentek meg... Fábry mai vox humanája ilyen előzményeken alapul. Ezt a vox humanát Fábry mai kritikai munkásságában keveselni, elégtelennek tartani lehet, de lebecsülni és ironizálni nem.” Tanulságos átolvasni a vita kivonatolt anyagát,

Next

/
Thumbnails
Contents