Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Dobos László: Sodrásban VI. (regényrészlet)

nak tart, le akarja rombolni erőszakkal. Ő a megoldások embere, sajnos, a hirtelen megoldásoké.

Nemrégen kitöltöttem egy nyomtatványt, kiléptem az egyházamból... Otthon, nem sokkal azután megállított a kurátor, tiszta, nyílt arcú ember. Miért fordultál ellenünk? Mi rosszat tett neked az isten? Elhagytál, elárultál bennünket. Az írást, amit küldtél, felolvastuk a presbitérium előtt, nagyon szomorúak voltunk, fiam. Saját vérünk fordult ellenünk, református a református, magyar a magyar ellen ...

Ahonnan jövök, Júdásnak tartanak, itt pedig próféta szeretnék lenni. Júdás és próféta egy személyben. Lehet ez?

Hadházy türelmetlen hangja csap bele a pillanatnyi csendbe:

— Elvtársak, minden padsor elejére leteszek néhány kijelentkezőt. Nagyon egyszerű formula ez, ezzel felmondhatjuk egyházi tagságunkat.

Néhányan veszik csak kézbe, a hallgatók többsége hozzá sem ér.

Sápadt arccal kérdezi egy lány.

— Ezt úgy kell érteni, ha kitöltjük e lapot, megszűnők keresztény lenni? ... Ez eny- nyire egyszerű?

— Megállítalak, elvtársnő — szól sietve Jeromos. — Igazad van, valójában ez egy formális ügy, a lényeg nem ez. Ha ezt aláírod, megszűnsz az egyház tagja lenni. Most az egyház pozícióját kell gyengítenünk, érted? Ebben ez a politika.

A sorokból hárman vagy négyen néznek csak szembe Jeromossal, a többiek némán bámulják a padot. Látványnak is kellemetlen már a lehorgasztott fejek sora.

— Én magam is megcselekedtem ezt — mondja a terem közepére lépve Jeromos.

— Nyíltan mondom, hogy tudjátok.

Pityuka emeli fel a kezét.

— Én csak annyit, elvtársak: jól gondoljátok meg, mit akartok, mert három óra leforgása alatt az istent nem lehet ledönteni az égből. Ez biztos. Mert ha annyira megharagudtunk a papokra, akkor előbb a templomokat kellene lerombolni. Nem így van? Vagy el kell rendelni a papok munkakötelezettségét, menjenek kapálni, kérem. Miért éppen rajtunk kezdik a sort?

Először kér szót a szerkesztő, kedvesre igazított arccal várja, hogy mindenki ránézzen.

— Csalódtam egy kicsit, elvtársak. Őszintén mondom, azt hittem, ti ezt másként fogadjátok, azt reméltem, hogy az itt töltött idő már felnyitotta a szemeteket. Hogy tudjátok, valamikor én is voltam ministránsgyerek. Mindszenty engem meg is áldott. Én azt gondoltam, hogy mi egyszerre, demonstratíve lépünk ki az egyházból. Ennek komoly politikai visszhangja lenne. Hisz tudjátok, már nem a puskáké a szó, harcolni most csak itt lehet, az értelem mezején. Tekintsük magunkat harcosoknak, mert azok is vagyunk, nekünk olyan tettet kell véghezvinnünk, ami megdöbbenti az egész országot. Nekünk demonstratíve kell azt mondanunk, nem. Hangosan kell mondanunk, ordítva, hallják meg a papok, az imperialisták és tudják elvtársaink is, hogy itt vagyunk, és így gondolkodunk.

— Ebben a helyzetben én azt tartom helyesnek — mondja Nyári —, ha előadásomat itt berekesztem. Azzal, hogy legközelebbi gyűlésünkön folytatom. Hallgatástokat beleegyezésnek veszem. Viszont ettől eltekintve, szeretnék egy megjegyzést fűzni a kilépés ügyéhez. Elvtársak, szerintem a központi küldött elvtárs, Jeromos és Hadházy elvtárs is leegyszerűsíti a dolgot. Ugyanis, amiről döntenünk kell, az elvi kérdés, a meggyőződésünket kell tisztázni, hol vagyunk? Kik vagyunk? ... Ne akarjuk magunkat becsapni egy darab papírral, ez így önámítás, ez hasonló a pápák bűnbocsátó céduláihoz. Végtére is a forradalmat nem lehet kiárusítani, elvtársak!

— Mint jövendő történész tenném le a voksot, szól Hadházy. — Mi most körben forgunk. Nem tudjuk tudatosítani, hol is vagyunk történelmileg... Ez a mai beszélgetés egy alkalom is, ez egy óriási kapu, amelyen be lehet menni vagy kívül lehel maradni. Még nem tanultuk meg, hogy beszédünk akármilyen suta is, ám jelezheti az időt. A mi beszédünk az istenről olyan, mint az óramutató. Mi most egy határvonalat húzunk, és ha akarjuk, ha nem, belekerülünk a történelembe. És csak arra figyelmeztetlek benneteket, hogy nekünk választani kell. Kérdem tőletek, melyik oldalára állunk a történelemnek? A naposra, vagy az árnyékosra? ... Az isten és a papok az a reakció, a világreakció, a jegyzeteimből én ezt százféle idézettel bizonyíthatom. Például: XII.