Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Dobos László: Sodrásban VI. (regényrészlet)
„semmisítsétek meg az alávalót”. Ez az, nekünk ezt kell tennünk... És nemcsak úgy' összevissza beszédekkel, nemcsak általánosságban, nem! Magunkban kell megsemmisíteni az istent és az egyházat is ... Ennek most jött el az ideje ... Ezután csend, jól hallani Hadházy kapkodó lélegzését, a nehéz szavakra itt mindig ugyanaz a válasz: a csend. A hallgatás. A kimondatlan szavak, a fel nem tett kérdések. Jeromos azt mondaná legszívesebben; ne féljetek, gyertek közelebb, üljünk körbe, ne legyünk ilyen feszesen... Nincs ereje fordítania a hangulaton, ő is olyan, mint a vezetőségi asztalsor, hivatalos szigor feszül arcára. Voltaire most messze van, gondolja, és messze van minden ismeretlen szó és fogalom. A történészhallgató radikalizmusa ingerli, Nyári nyugalma pedig nem ér el soha semmi megoldáshoz. S ő, Jeromos, az elnök, itt most valahol középütt van, ahogy a bárányfelhők az ég tetején. Nyári ősi nyugalommal vár. — Kívánod folytatni, Nyári elvtárs? — kérdi. — Természetesen ... Elvtársak, próbáljunk megérteni egy dolgot. Amiről beszélünk, az nem valami elintézendő ügyirat. Az életünkről van szó, itt most nem intézkedni kell, hanem gondolkodni. Magunkról. A történelmi pillanatot kell tudatosítani, s benne helyzetünket. Ez egy felkínált alkalom is, elvtársak, most át lehet váltani egy más szintre, egy magasabb szintre, mi nem kényszeríteni akarunk, hanem megérteni a dolgokat ... — Nem akceptálom, azonszerint okoskodás, megint filozófia, Nyári elvtárs — csap ismét beszédébe a történészhallgató. — Most nem taktikázni kell, cselekedni. Lecsapni, ahogy őseinkkel tették és ahogy velünk is. Sajnálat nélkül. Mit akarsz te tulajdonképpen? Mit akarsz megmagyarázni? Szerintem itt most a teendőket kell megbeszélni, elvtársak. Ezt kell megérteni, itt színt kell vallania mindenkinek ... A papoknak és az. egyháznak tudtára kell adni, hogy ránk többé nem számíthatnak. Elég volt, punktum. Betelt a pohár. Megtagadjuk az engedelmességet... Nem lesz több alleluja ... — Mérsékeld magad — inti Jeromos. — Maradjunk az érveknél. Irányelveinket ismered, a bizalmas megbeszélésen te is ott voltál... Nyári elvtárs, kívánod folytatni? — Igen, természetesen... Elvtársak! Alapjában egyetértek az előttem szólóval. Igen, de amíg elérünk ide, sok mindent meg kell ismernünk. A jelszavas megoldás nem elég. Mert kérdem én, mit ér az olyan ateista, aki nem tudja, hogyan alkotta meg az ember első isteneit? A tengerek, a szél, a nap, a mennydörgés, a villám isteneit... Thor Perun, Zeusz, Jupiter és a többiek ... Amiről az elején beszéltem, előbb a többistenhit volt, aztán az istenek gyülekezete, ezután emelkednek csak ki a főistenek, és így lassan, és így tovább ... Amíg végre is eljutunk az egy istenhez. Hisz ezt ismételgetem, a vallás ezredek, elvtársak. Itt nem lehet ugrabugrálni, ezt ismerni kell. És hiába is siettettek, mi hasznotok abból, hogy kapkodva vázlatot rajzolok elétek? Erre ne- sajnáljátok az időt, hisz előttünk az éjszaka, utána a nappal... Másodszor is kérdem, milyen ateista lesz az, aki nem ismeri a zsidók vallását, a kereszténységet, az Iszlámot, és a világ többi vallását, az ázsiaiakat, aztán a szektákat? Hogy lehet az ateista, aki nem ismeri a vallások törvényeit, nem érti hogyan képesek napjainkig élni? Miben van erejük? Ez nemcsak annyi, hogy csapjuk össze a tenyerünket, elvtársak ... Összefoglalnám e fejtegetést: a papi tanítás szerint az embert az isten teremtette. Fordítva igaz. Az ember alkotta az istent, elvtársak. Ez epochális felismerés. Ez így az: egész emberiség hozománya. És világtörténelmi érdek, hogy erről mindenkit felvilágosítsunk... Hisz irányelvünk is, hogy e kérdésről ne csak itt, hanem barátaitokkal, sőt otthon szüléitekkel is beszélgessetek. Az ateizmust győzelemre kell vinnünk... És még: valami, elvtársak, ezt a forrófejűeknek mondom: amit teszünk, át kell élnünk. A mai napot, az éneklést, a munkát, mindent... Ahogy őseink tették. Mert saját életüket ők is átélték ... Igaz, mostani helyzetünkben az értelemre hivatkozunk folyton, de gondolatainkat csak érzéseinkkel tehetjük alapossá. Ezeket én így gondolom, ez benne van minden okos könyvben, elvtársak... Nekünk most minden napot meg kell vizsgálnunk, elvtársak. És ne siessünk a napokat elválasztani egymástól... Jeromos gondolatban most megállítja Nyárit. Megütötte egy gondolat, amit magában újrafogalmazva ismétel: „Az idő... A napokat ne válasszuk el egymástól...” Kicsit Nyári logikájához sód-
