Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Rácz Olivér: Szerelem (elbeszélés]
— Hát — nem panaszkodhatott! — mondta szerénykedő büszkeséggel. Aztán újra •a kutya felé intett. — Jó kutya — mondta kedveskedő hangsúllyal, hangosan, s a kutya nyomban felkapta a lábáról a fejét, kurtán, de határozottan megcsóválta a farkát. — Jó kutya — ismételte meg az asszony. — De mostanában nagyon szeszélyes. Olykor még az uramat is megmorogja. A szomszéd — bökött az áliával a; túlsó part felé — játszani szók vele. de a múltkor őt is majdnem megmarta. A gyerekei már a közelébe se mernek menni. Csak engem enged magához változatlanul. Igaz, Zika? A kutya feléjük fordította a fejét, halkan, bensőséges ragaszkodással felmordult. —' Ne menjen a közelébe — ismételte meg az asszony. — De ha bármire szükségük lenne, ivóvízre, bármire, csak jöjjenek nyugodtan. Az uram a pályát járja; a szomszédot helyettesíti, de én egész nap itthon leszek. Csak jöjjenek nyugodtan. Tejet is adhatok. Vagy aludttejet. Meg takarót is, ha kell: hűvösek ám a víz mellett az éjszakák ... Hol verik fel a sátrat? Itt vagy a túlparton? — Itt — válaszolta a férfi azonnal. Aztán sietve hozzáfűzte: — Ha megengedi... — Ahol csak tetszik — kacagott az asszony, széles mozdulattal körbe intve a karjával. — A miénk ez a rét, egészen a partig. Csak a kutyához — szóljon a többieknek Is... — Igen, majd vigyázunk — ígérte a férfi, és a vállára emelte a zsákot a sátorral -és a karókkal. Ebben a pillanatban, valahonnan a kutya vagy a bódé háta mögül apró, puha szörgomolyag gurult elő; ügyetlenül, édes-esetlenül pontosan a férfi cipőjén kötött ki s apró, hegyes fogaival nyomban a cipőfűzőjét kezdte cibálni. A kutya felpattant a bódé mellől, a torkán mély, vésztjósló morgás tört fel. — Hát ezért harapós a Zika — mondta a férfi részvéttel. — Ezért hát — mondta az asszony szánakozva. — Csak ezt az egyet hagyhattuk meg neki. De ha éjszakára szabadon engedjük, gyakran még most, hetek után is keresgéli a kölykeit.. . A férfi óvatosan a kiskutya fölé hajolt, gyöngéden megsimogatta a puha, meleg bun- dácskáját. A farkaskutya, a bódé mellől, vadul felugatott. — Zika ... — szólítgatta a férfi halkan, megértő szeretettel — Zika ... Ne félj, nem bántom a gyerekedet... Jó Zika... okos Zika — hát nem látod, hogy én is szeretem a — — zavartan elhallgatott, az asszony felé fordította a fejét: — Mi a kicsi? Kislány? Az asszony hangosan, üdén felkacagott. — Hát nincsen szeme? Nem látja, hogy kani? Kisfiú... De neve még nincsen. — Kisfiú... — suttogta a férfi gyöngéden, és kedveskedve a magasba emelte a kiskutyát, az arcával végigsimított a bundácskáján. A farkaskutya a láncát rángatta; most már egyfolytában bőszen, acsarkodva ugatott. A férfi óvatosan visszahelyezte a kiskutyát a földre. — Eredj vissza anyukádhoz — biztatta, lágyan megütögetve a tenyerével a kiskutya :gömbölyű hátsóját. — Eredj, mert hiányzol neki. Féltékeny. Szomorú, ha nem vagy mellette. Menj. Siess. A farkas elhallgatott, sóvárogva a kiskutya felé szimatolt, s a kiskutya, mintha megértette volna, mit kívánnak tőle, fürgén, vidáman az anyjához ügetett. A férfi alkalmas helyet keresett egy árnyas tölgyfa alatt és kezdte kigöngyölni a sátrat. A lány a túlsó partról nézte. — Mit csinálsz? — kiáltotta, tölcsért formálva a tenyeréből a szája elé. — Felverem a sátrat — kiáltotta vissza a férfi. — Gyertek át: itt sokkal szebb. Csónakon gyertek; a palló rozoga. De bátyus akkor már ott állt a lány mellett. — Majd csak átevickélünk — kiáltotta vidoran. — Semmi baj: majd én fogom a karját! Azt elhiszem, hogy fogod, te szemétláda, gondolta a férfi sötéten. Te jampec. Te nyamvadt strici. — Csak gyertek a csónakon — kiáltotta hangosan. — A cuccot is át kell hozni! A csónakokért majd külön talpaljunk vissza? Mikor elkészültek a két sátorral, a lobogó hajú szőke szépség boldogan felkiáltott: — És most elmegyünk gombát szedni! Jössz, Gurus?
