Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Rácz Olivér: Szerelem (elbeszélés]

Gurus vigyorogva indult. A lobogó hajú, szőke szépségnek nem volt önálló lakása: a szüleinél lakott, Gurus pedig szigorú albérletben. A gombaszedés megokoltnak látszott.

Bátyus elnézően pillantott utánuk.

— Nem hiszem, hogy sok gombát találnának ilyenkor — intett a közeli erdő felé.

— De azért mi is megnézhetjük ... Jön?

A férfi a cölöpverő kalapácsra pillantott. Ha most elcsalja, beverem a fejét. Ganéj.

A lány lopva a férfi felé sandított. De aztán úgy döntött, hogy ennyi már sok lenne a jóból.

— Inkább készítsünk reggelit — mondta. — Mire visszajönnek a gombázásból, biztosan éhesek lesznek — mondta ártatlanul. — Sütünk szalonnát? Készítesz nyársakat?

— fordult a férfi felé.

De a férfi nem válaszolt: a ház felől lihegve, szuszogva, egy-egy dúsabb fűcsomóban felhemperegve, bukfencezve ügetett feléje a kiskutya.

Nagy szám volt.

A lány az ölébe kapta, bátyus leereszkedően megpaskolta a fejét. De a kiskutya csak a férfi hozzáértő, játékos kezéből, meleg hangjából vélte kiérezni a feltétlen, fenntartás nélküli szeretetet, s ezt leplezetlenül ki is mutatta. Ficánkolva, négy kis lábával nyugtalanul kalimpálva, nyakát, kis fejét nyújtogatva iparkodott vissza a férfi tenyere alá, s a lány végül is tréfás sértődöttséggel elbiggyesztette az ajkát.

— Nem kellünk neki ... Gyerünk, készítsük el a reggelit. Ti csak szórakozzatok...

A reggelit a kistkutya a férfi ölében szunyókálta át, s furcsa módon csak olykorolykor, fanyalogva fogadott el egy-egy ízletes kis falatot, azt is csak a férfi kezéből, pontosan úgy, ahogyan kicsi gyerekek szoktak mintegy kifejezett szívességből elfogadni egy-egy harapásnyl ételt egy kivételesen kedvelt felnőttől.

A reggeli után a lobogó hajú, szőke szépség megelégedetten nagyot nyújtózott.

— Gyertek, kipróbáljuk a csónakokat! — kiáltotta. — Már egy éve nem ültem csónakban.

— Gyerünk — mondta a lány is —, versenyt evezünk a kanyarig és vissza!

A férfi óvatosan, gyöngéden letette a fűbe a kiskutyát, gépiesen felállt.

— Pompás! — kiáltotta bátyus. — Egy üveg konyak a díj! A férfiak eveznek, a hölgyek kormányoznak!

A férfi gépiesen visszaült.

— Te nem jössz? — nézett rá a lány csodálkozva.

— Majd a győztessel mérkőzöm — mondta a férfi, és becézve megcsavargatta a kiskutya fülét.

— Helyes — mondta a lány szárazon és pajtáskodva bátyusba karolt.

A kiskutya boldogan vinnyogott.

— Te betyár! — mondta a férfi halkan. — Te sötét kis csibész... Kisfiú. Gyere, meglátogatjuk anyukádat. Biztosan hiányzol neki.

A többiek után pillantott, sötéten elmosolyodott.

— Csak hadd menjenek — mormogta. — Megleszünk nélkülük is. Hogy a fenébe nei

A kiskutya rajongó imádattal pillantott fel rá, aztán vékony kis kölyökhangján

halkan vakkantott, farkcsóválást mímelve, esetlenül megrázta a gömbölyű, bolyhos kis fenekét, és a férfi markába fúrta gondterhelt, tömpe gyerekbuksiját.

— Te gazember — mondta a férfi szeretettel, s miközben a part felől odahallatszó, vidám kiáltozásra fülelt, csodálkozva érezte, hogy fojtogató dühe kezd nyomtalanul tovatűnni. — Te hízelkedő kis szőrgomolyag. Gyere anyádhoz! De máris!

De a kiskutya váratlanul a hátacskájára fordult, négy kis lábát mereven, várakozásteljesen széttárta.

— Igen — mondta a férfi. — Egy kis dömöckölés. Begyúrás, dagasztás. Mutasd azt a hősi melledet... Ez jólesik, mi? Hasika, mellecske. Mellecske, hasika. Egyik lábacska, másik lábacska. Nesze: rágcsáld csak meg . ..

Felváltva a kiskutya kitátott pofácskájába gyömöszölte a két kapálózó mellső lábacskát, s kacagva nézte, amint a kis állat színlelt fenekedéssel nekiesik a tulajdon apró végtagjainak.

— Te kis buta ló ...

A kiskutya boldogan vonaglott a férfi becéző keze alatt, de aztán váratlanul megrázta magát, újra mozdulatlanná merevedett. A kis hasát behúzta, hogy szinte homo-