Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - FIGYELŐ - Koncsol László: Horizont

Külön örülünk a mű második kötetének, a szöveggyűjteménynek. Első ízben sikerült kihoznia a szakmának egy terjedelmében ugyan korlátozott, sajátos célú, de meggyőző antológiát, amelyben minden szocialista ország magyar irodalmából olvashatunk jó szűrővel kiszűrt, alapszöveg értékű műveket. Valamilyen irodalmon kívüli okból a Hét évszázad magyar yerseŕnek minden eddigi kiadásából kimaradt valamelyik nemzetiségi magyar irodalom, s ezek a hiányok nem a lelkek és elmék nyugalmát, nem a megértést szolgálták. Népeink negyven esztendeje közelednek egymáshoz, ideje lenne hát, hogy egy antológia, amelynek mintája éppen ez a szöveggyűjtemény lehet, senkit se zavarjon, ha egyszer egy kiadó sort kerít a megjelentetésére.

Erejéhez és lehetőségeihez mérten minden nemzeti kultúra számon tartja és segíti az állam határain kívül született, vele egy nyelvű nemzetiségi kultúrákat, s közben az illető ország, ha államrendszere demokratikus, sőt szocialista, szintén támogatja a területén élő nemzetiségek anyanyelvű művelődését. A kétfelől érkező segítség kiegészíti egymást, s zavartalan áramlásuk biztosítja az egyébként hátrányos helyzetű töredék- vagy szigetkultúrák fejlődéséhez szükséges feltételek optimumát. Jó példaként hozhatjuk föl néhány jugoszláviai és magyarországi szlovák szerzőnek a Slovenský spisovatel gondozásában megjelenő műveit és azt a segítséget, amit a szlovák anyaintézmények a nyelvszigetek és szórványok szlovák iskoláinak, czellemi intézményeinek, irodalmának folyamatosan nyújtanak. Ennek a támogatásnak is köszönhetjük, hogy ezek a parányi szigetkultúrák egyre több értékkel gazdagítják a szellem egyetemességét.

Ami magát az összeállítást illeti, figyelmet érdemel a romániai és a csehszlovákiai magyar irodalom erősödő affinitása: közeli vagy azonos látásmód, hasonló drámaiság és nagyjából azonos eszköztár, amelyből a két irodalom művelői merítenek. Az erdélyi magyar kultúra nemzetnyi hagyománytömege és a romániai magyar írók nagy száma módosítja ugyan a képet, s az erdélyiek a modern poétikák mellett látványosabban igazodnak a népművészet és az egyetemes kultúra (mítoszok, történelmi figurákJ modelljeihez, illetve fejlett a drámairodalmuk, ami nálunk, sajnos, egyelőre létezni is alig létezik, de a mód, amellyel az ottani és itteni író a világot szemléli, amire kíváncsi, amit észrevesz és elmond róla, egyre közelebb kerül egymáshoz. Illúziótlan és szikár lett ez a két irodalom, s tragikus vagy elszántan drámai. Székely János, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Farkas Árpád, Király László, illetve Ozsvald, Tőzsér, Zs. Nagy, Cselényi és Tóth László művei között nemigen tudnánk lényeges különbségeket igazolni. Kivételt talán csak a jugoszláviai magyar líra képez, de nem a lényeg, inkább csak a láttatás módja szerint. A vajdasági költő tárgyszerűbb és elemzőbb, mint említett pályatársai, nem köti úgy a hagyomány, avantgar- dizmusa doktrinerebb, poétikája fölszabadultabb, mert a költő fizikai és szellemi mozgástere is nagyobb volt a többiekénél, amikor irodalmaink arcéle kialakult.

Minden ilyen kiadvány terjedelme korlátozott, s a szerzőnek a kiadó szempontjaihoz kell igazodnia, de a mű romániai írói közül hiányolom Bajor Andor portréját, a csehszlovákiai magyar költők közül pedig legalább Bábi Tibort és Tóth Lászlót. Bábi, aki az alapozó költőnemzedék legmarkánsabb személyisége volt, utolsó két és fél kötetében igazán mélyre ásott, Tóth László pedig itt szereplő romániai nemzedéktársaihoz hasonlóan ígéretnél több és fontosabb költő.

Az elemzett _ és a szemléltető szövegeket Görömbei kitűnően választotta meg. Hogy ez mennyire nem üres dicséret, talán az is igazolja, hogy az általa elemzett versek nagy hányadát magam is elemeztem már, s úgyszólván mindenikkel foglalkoztam valahol. (Ozsvald: A nagy sási kígyó; Oda az Önarcképhez; Tőzsér: Fejezetek egy ki- sebbségtörténelemböl; Szülőföldtől szülőföldig; Cselényi: Aranyföld; A történelem kerekeiben; Zs. Nagy: Csehszlovákiai magyar költő fohásza az Úrhoz; Bordal; Gál: Homok; Távolodók). Fölmerülhet olyan kifogás, hogy a kép, amelyet Görömbei a bemutatott irodalmakról nyújt, túlzottan egyöntetű s ezáltal egyoldalú. Kétségtelen, hogy más zsánerű szövegeket is találunk irodalmainkban, de azt sem vitathatjuk, hogy egy erősen korlátozott terjedelmű kiadványban a válogatónak a leglényegre kell szorítkoznia. Igazat kell hát adnunk Görömbeinek, aki irodalmunk s a romániai magyar irodalom alapos, mély ismeretéről olyan művekben tett már tanúbizonyságot, mint A csehszlovákiai magyar irodalom 1945—1980 c. szintézis (Budapest 1982, 444 1.) és a Bertha Zoltánnal közösen írt kétkötetes elemzése a hetvenes évek romániai magyar