Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - FIGYELŐ - Koncsol László: Horizont

ítélt hajótöröttek helyzetét festi, s eljátszik az öngyilkosság mint a végső megoldás gondolatával. (A Fától fáig,'a következő évben, már elvetette a sztoikusoktól eredő s az egzisztencialisták által újra kínálgatott lehetőséget.) A Kufsteini grádicsok énekében (1968) a szellemi fensőbbségét az alpesi várbörtönben is élő-bizonyító Kazinczy példáját idézi. Az El-elcsukló ének (1952—68) ugyanezt az emelkedett emberséget állítja elénk minta gyanánt, az értékeket mentő és értéképítő szellem, illetve erkölcs

— a magas emberi minőség — képét egy paraszti sors példázatában.

Kányádi egészséges lelkű költő, s ezt nemcsak a küzdelem vállalásában, a tragikus hitben és a minden sötét tapasztalatán átderengő reményben megnyilatkozó életösz- tcrie, hanem egy derűsebb versvonulata is igazolja. Háború c. idillje a felületen nem több egy falusi Boccaccio-novella magjánál, a sugallatos történetkét mégis többnek, a háború acél- és tűztalpai alatt is tovább burjánzó emberiét bátorító példázatának érzem. Néhány verse (Nosztalgia, Kicsi behajtó nyárfa stb.) a gyermekkor s a természet gyanútlan tisztaságát idézi meg, egypár hangulatos darabja pedig a szerelem apró, mindennapos drámáiról beszél (Mezítláb; Monologue intérieur nyitott ajtóval; Szerelem, ó, jóságos nénike).

Kányádi, a székely gyökereihez elszántan hű költő, a legtermészetesebben vállalja a népköltészet és a Csokonaitól Petőfiéken át Aprilyig, Jékelyig és Dsidáig hullámzó, formaépítő hagyatékkincset. Költészetének paradoxona, hogy olyan társadalomtörténelmi feltételek között, amelyek legalábbis a beatnikek verseszközeit követelnék mint esztétikai adekvációt, Kányádi csak hellyel-közzel lazít klasszikus fegyelmű poétikáján, s dalokban, áriákban és ariosókban fejezi ki magát — énekel. Esztétikai következményein túl, ennek a lírai koncepciónak az a lényeges irodalomszociológiai hozadéka is megvan, hogy lírája a szó legnemesebb értelmében tömegolvasmánnyá lett mindenütt, ahova a Kányádi-kötetek eljutnak. (Nálunk, sajnos, inkább csak véletlenszerűen bukkannak föl.) Jelképeit, allegóriáit, paraboláit, példázatait, művelődéstörténeti és történelmi utalásait, egész költői jelzésrendszerét minden olvasója megérti, s különösen ott, ahol az övéhez hasonlóak a közösségi létfeltételek, mindenki azonosulni tud költői üzeneteivel. Furcsa, de manapság, amikor annyi érték kompromittálódott, nem könnyű vállalni a népszerű költő szerepét; Kányádi mély, igaz és nemes lírai anyaggal vállalta ezt a küldetést, s jól tette. Kell művész, aki egy-egy különösen nehéz és bonyolult, érthetetlen vagy irracionális helyzetben be meri és tudja tölteni a vigasztaló istenek hírnökeinek s a Teiresziászoknak nem könnyű, nem is veszélytelen hivatását.

3. GÖRÖMBEI ANDRÁS: NAPJAINK NEMZETISÉGI MAGYAR IRODALMAI I—II.

(ORSZÁGOS PEDAGÓGIAI INTÉZET, BUDAPEST 1984)

Görömbei új műve két kötetből áll. Az első a szerkesztő Bevezetésé bői, a szerzőnek a nemzetiségi magyar irodalmak történelmi hátterét s a szükséges terminológiai kérdéseket fölvázoló alapszövegéből, a romániai, csehszlovákiai, jugoszláviai és szovjetunióbeli magyar irodalom általános jellemzéséből, néhány írói arcképvázlatból és minden portré függelékében egy, két vagy három mű (vers, novella, irodalmi szociográfia, riport, regényrészlet) elemzéséből tevődik össze érdekes, színes módszertani vezérfonallá. A második kötet, a szöveggyűjtemény, az elemzett művek vagy belőlük vett szemelvények mellett a szerzők egy részétől néhány további jellemző, valóban fontos szöveget is bemutat. A romániai magyar irodalomból tizenkét, a mienkből nyolc, a jugoszláviaiból kilenc, a szovjetunióbeliből egy szerzőt mutat be Görömbei a külön portrék sorában, s a mirólunk festett részletesebb kép a szöveggyűjtemény Fábry- szemelvényével is kiegészül. Itt tehát, a második kötetben, bennünket is kilenc író képvisel. (A mű kritikusokat, esszéírókat és irodalomtörténészeket nem mutat be, nem is említi őket; a mi Fábrynk az egyetlen kivétel.)

Ez a munka azt bizonyítja, hogy Görömbei figyelme immár nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is mozog az egyetemes magyar irodalom szolgálatában; ma már nemcsak a szakma és a felnőtt olvasók ilyen irányú érdeklődését kívánja kielégíteni, de azért is tesz valamit, nem is keveset, hogy az ifjúság rendszeres eligazítást kapjon irodalmaink alapkérdéseiről. Ehhez nyújt biztos fogózót ez az együttvéve közel kétszáz oldalas, a gimnáziumi fakultáció céljait szolgáló tanári segédkönyv.